Színházi előadásokkal emlékeznek az Aranytollas debreceni újságíróra
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.09.25. 18:40 | Frissítve: 2023.09.25. 18:40
Debrecen – Szabadicska és Galopp: ismét láthatjuk, hogyan álmodta ezeket színpadra Tóth Dénes.
A májusban elhunyt Aranytoll-díjas újságíró, szerkesztő és színházi rendező Tóth Dénes emlékére szervez előadást az Unió Színpad október 7-én, Dénes-nap közelében.

Tavaly ismét összehozta az Unió Színpad társulatát Tóth Dénes
Ezen a szombaton 15 órától két előadást láthat a közönség a Faraktár utcai VOKE Egyetértés Művelődési Központban.
A Szabadicskát, melyben Alfred Jarry: A láncra vert Übü című darabjának alakjait és történeteit „görbítette” színpadra Tóth Dénes, valamint a Galopp című előadást, mely megmutatja, hogy a legendás Monty Python Gyalog Galopp című filmjét hogyan is álmodta színpadra.
Ahogy korábban, 2016-ban írtuk, amikor Aranytoll-díjat vehetett át a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában, Tóth Dénes a nyomdák világából indult és több lapnál megfordult pályája során. Nevéhez fűződik a Hajdú-Bihari Napló egykori, tartalmas hétvégi mellékletének a szerkesztése – nagyinterjúkkal, életszagú riportokkal, jó kézzel adagolt irodalommal. Emellett dolgozott a 70-es és 80-as években értelmiségi műhelynek számító Egyetemi Életben, az Úton című lapnál, a kék-sárga Debrecenben, és a későbbi, szintén a város nevét viselő hetilapban is.
Kulturális rovatvezetőként, szerkesztőként kiemelt figyelmet fordított a debreceni értékekre, a helyi kultúra folyamataira, újságíró színikritikusként pedig a hazai színjátszásra. Színházzal kapcsolatos elemzései, tanulmányai és esszéi a napi és a heti sajtóban, valamint országos folyóiratokban is megjelentek.
Tóth Dénes nem csupán művelte az újságírást, de oktatta is a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola óraadójaként. Nyugdíjasként pedig több kis kötete jelent meg – többek között a színházról és táncról.