Debrecen – A Színek megnyilatkozásai címmel új kiállítás nyílik a Vojtina Bábszínházban.
Debrecen - Megkezdődtek a Nincstelenek című előadás próbái. A színpadi adaptáció a tíz éve elhunyt Borbély Szilárd egyetlen regényéből készült.

Debrecen - A budapesti táncjáték fesztivál után ezúttal Szerbiába utaztak a Medgyessy diákjai.
Budapest – Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.

Debrecen - Vitéz László kalandját láthatják az érdeklődők, de Babusgató foglalkozásra is várják a 3 év alatti gyerekeket és szüleiket.

Budapest - A hétvégén huszonegyedik alkalommal rendezték meg Budapesten az Országos Táncjáték Fesztivált. Medgyessys siker is született.
Címkék:
Medgyessy Gimnázium
tánc
Budapest - A Nemzet színészét 81. esztendős korában érte a halál

Debrecen - Bemutatta a megújult Csokonai Nemzeti Színház első prózai előadását.

Budapest - Életének 92. évében elhunyt Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata és a József Attila Színház örökös tagja.

2023.11.13
Kultúra, Színház, Képzőművészet
Debrecen – Igazi művészeti találkozás részesei lehetnek az érdeklődők, a tárlatot ugyanis a Per Pillanat Playback Társulat előadása nyitja meg.
Legújabb cikkek
Webkamerák
Békás-tó
Kossuth tér
Ködszínház
Legújabb videók
Hortobágyi vadlovak költöznek Spanyolországba
2023.12.01.
Kisvárdára látogat hétvégén a Loki
2023.12.01.
A Debrecen Televízió műsorai
Belépés
Még nem regisztrált?
Hibás felhasználói név vagy jelszó!