Papp László: a Csokonai Színház a debreceniségben erősít – videóval
Szerző: Dehir.hu/MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.10.07. 21:02 | Frissítve: 2015.10.08. 17:16
Debrecen – A debreceni színház országos viszonylatban is fontos szerepet tölt be – mondta a teátrum jubileumi díszbemutatóján a polgármester.
Díszelőadást tartottak szerda este a Csokonai Nemzeti Színházban. 150 éves jubileumát ünnepli a teátrum, ebből az alkalomból egy különleges, debreceni vonatkozású, ám egyáltalán nem szokványos művet tűzött műsorra a színház. A magyar Faust című darabot mutatták be - a Hatvani István professzort középpontba állító előadást ünnepi felvezetéssel láthatta a közönség. Az esemény abból a szempontból is különleges volt, hogy pontosan ezen a napon, október 7-én alapították meg 150 évvel ezelőtt a Csokonai Színházat Debrecenben.
A díszelőadást megelőzően a színház jubileumi évéhez és a bemutatóhoz kapcsolódóan beszédet mondott Papp László, Debrecen polgármestere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.
A polgármester hangsúlyozta: a színház maga a méltóság, a színház hozzáad, erősíti és formálja az igényeket.
- Kell, hogy néha tükröt tartson, ablakot nyisson ahhoz, hogy kicsit máshogy lássuk az eseményeket, ezért van szükség a színházra – kezdte beszédét a polgármester.
Papp László a debreceni színház múltjáról is beszélt. Felidézte, hogy az első színházi előadás 1798-ben volt a városban, az első társulat 1810-ben alakult, s arra is emlékeztetett, hogy az állandó színház gondolata az 1840-es években merült fel, de nem volt rá pénz. Mint mondta, később nagy áldozatokat hozott a város, még földeket is eladott ahhoz, hogy megépülhessen a teátrum, ennek megvalósításában a debreceni polgárok is segítettek. Hozzátette, A magyar Faust méltó előadás az ünnepléshez.


Dehir - Díszelőadással ünnepelt a 150 éves Csokonai Színház

HOZZÁSZÓLÁSOK (0)