Így élnek most teátrum nélkül, bezártságban a fiatal debreceni színészek
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.04.18. 14:00 | Frissítve: 2020.04.19. 11:14
Debrecen – A színpadon sokféle szerepben láthatjuk őket: az élet viszont most egészen más helyzetbe sodorta a Csokonai Színház művészeit. Zongorázás, láblógatás, cukkini-ültetés, apáskodás: így telnek napjaik.
Van, aki zongorázni tanul, van, aki születendő kisbabájának énekel, van, aki az önmaga által kirótt feladatok mellett az eddig ismeretlen, lelkiismeret-furdalás nélküli láblógatást gyakorolja, s van, aki életében először ültet cukkinit.
Nagyon üres most a színház (Fotó: Kandert Szabolcs)
Hogyan élik meg a bezártságot, mivel pótolják a színházat, s mit gondolnak a jelenlegi történésekről? Ezeket a kérdéseket tettük fel a Csokonai Színház négy fiatal színészének, Tolnai Hellának, Wessely Zsófiának, Papp Istvánnak és Rózsa Lászlónak.
Élet a Para után
Wessely Zsófiát az unferlédi franciatanárnőjeként, a Don Quijote Dulcineájaként és a Para félénk, de megfelelni vágyó diákjaként láthattuk legutóbb a Csokonai Színházban. Épp a Kimondhatatlan című osztálytermi előadást próbálták, amikor – ahogy ő fogalmazott – elkezdődött ez a rémálom.
- Természetesen nagyon megviselt mindez, még sosem voltam ilyen élethelyzetben. Budapesten élek a családommal, többnyire a háztartás körül forog az életem, de próbálom hasznosan eltölteni az időmet: olvasok, sportolok, sorozatot nézek és ami újdonság, hogy zongorázni tanulok az apukámtól, amit borzasztóan élvezek. De sajnos sokszor haszontalannak érzem magam, hiszen nem tudok túl produktív lenni ebben a helyzetben.
Ez rányomja a bélyegét a hangulatomra. Nyüzsgő típus vagyok, és megvisel a bezártság. Sosem gondoltam volna, hogy egy szimpla bevásárlás annyi örömet fog adni, mint egy szülinapi zsúr – mondja a színésznő, aki úgy gondolja, hogy a koronavírus-járvány intő jel lehet az élettől mindenki számára.
- Szörnyű ez a helyzet és megrémít. Nemcsak a jelenidő, hanem a következményei is. Mit fog hagyni maga után? Csak remélni tudom, hogy ennek hatására fejlődni fogunk, szintet lépünk majd és nem csak egy-két hónapig tart ki a lelkesedésünk. Hogy egy életre az agyunkba égett ez az emlék. És ez segít minket tudatosan élni, szeretetben! - vallja Wessely Zsófia.
Itt az ideje a faültetésnek
Rózsa László Oresztészként lépett volna színpadra Bornemisza Magyar Elektrájában. A darab sajtófotózását március 11-én még megtarthatták, majd kiderült, hogy egy szűk körű, belső nyilvános próbára, ahol csak a színház munkatársai nézhetik meg az előadást, még van lehetőség, de pénteken, a tervezett premier napján már nem állhattak színpadra a színészek a szigorító intézkedések miatt. Ez sokakban frusztrációt okozott, Rózsa László viszont bevallotta, inkább örült a csúszásnak.
- Nem álltam készen a bemutatóra. Talán most, ebben a kényszerszünetben lesz alkalmam átértékelni és a helyére pakolni magamban a dolgokat, kidörgölni a homályos foltokat a szerep kapcsán.
A színész jelenleg Marosvásárhelyen van, azért ott, mert a párjával, aki szintén színész, születendő gyermeküket várják. Mint mondta, egyrészt könnyen viseli a karantént, mert annyi újdonság van most az életében, annyi új gondolat és tenni való, hogy nem érzi, hogy bármi hiányozna.
- Ott van például a faültetés. Eddig nem igazán ültettem fát, mert nem volt kert, amibe ültethetnék. No, most erre is megérett az élet, hiszen van kertünk. Igazából eddig is mindenre volt időm, amire akartam, hogy legyen, így nincs túl sok újdonság. Bogár mindennap főz, ezt szeretem. Szeretek magányosan futni, sétálni. Itt Vásárhelyen van egy hely, a Somostető, kicsit olyan, mint a Nagyerdő, csak dombok is vannak. Most teljesen kihalt, mint minden mostanság. Én ezt élvezem. Tegnap ott hagytam a telefonom egy padon, órákkal később vettem csak észre, de mivel nem járnak emberek, ott volt, ahol hagytam. Ezt is élvezem. Ráadásul
a kényszerpihenő miatt itt lehetek a párommal, közösen várhatjuk a gyermeket. Nap, mint nap nyomon követhetem mi változik, hogyan fejlődik, erősödik. Ha éneklek neki, mocorogni kezd. Már csak azt kell kideríteni, hogy azért, mert szereti, vagy azért, mert nem.
Hogy tanulunk-e ebből a helyzetből, erre a kérdésre, úgy érzi, még nem lehet válaszolni.
- Reméljük mihamarabb véget ér és nem is kell. Úgy látom, rengeteg lett az online léleksegítő, ápoló, tanácsadó. Na, tőlük például sokat lehet tanulni. Bízom benne, hogy ez a tudás megmarad. Bennük is, Bennem is. Ez már mindenképpen történelem. Csak ne veszítsük el a humorérzékünket.
Főszerepre készült
Tolnai Hellát azért is érinthette érzékenyen a karantén kihirdetése, mert főszerepre készült, épp abban a Magyar Elektrában, amiben Rózsa László a testvérét játszotta volna. Az, hogy két nappal a premier előtt tudták meg, hogy mégsem lesz, egyrészt bizonytalansággal töltötte el, de némi elégtételt is kapott.
- Nagyon furcsa érzés volt, mert addigra már felfokozott lelkiállapotban voltam a közelgő premier miatt és nem igazán tudtam mit kezdeni a hírrel, miszerint beláthatatlan időre abbahagyjuk a munkát. Csütörtökön viszont tartottunk egy házi főpróbát a kollégáknak, ami szerintem jól sikerült, sokan eljöttek. Régen éreztem magam ilyen jól, mint aznap este.
Tolnai Hella a Dunakanyarban, Dömösön tölti a karantént, ahol a barátja él, s ha teheti ott van ő is.
- Az erdő közvetlenül a kert mellett kezdődik, úgyhogy elég szerencsés helyzetben vagyunk, sokat vagyunk a természetben. Mivel nagy a kert, igyekszem én is kivenni a részem a kinti teendőkből. Holnap például cukkinit és padlizsánt fogok ültetni. Ilyet eddig nem csináltam. Ennek a helyzetnek az a nehézsége számomra, hogy a hirtelen jött szabadidőt is meg kell próbálnom hasznosan eltölteni. Próbálok tartani egy napirendet. Nem mindig sikerül. Hiányzik a családom, a barátaim, a kollégák és a munkám.
A színésznő szerint a járvány figyelmeztetés mindannyiunk számára, hogy az eddigi életformánk tovább már nem tartható.
- Aggódom amiatt, hogy sokan nem tartják be a biztonsági előírásokat, nem maradnak otthon. Jó lenne minél hamarabb túl lenni ezen az időszakon, de
ha nem vigyázunk, csak hosszabbodni fog, aminek beláthatatlan következményei lehetnek sokak anyagi helyzetére, illetve a gazdaságra. Sok minden meg fog változni. Emberi kapcsolatok, a természethez, pénzhez való viszony...
Jó lenne, ha tanulnánk belőle, persze. Az a baj, hogy nehéz tisztán látni, hogy valójában mi folyik körülöttünk. A bolygó egy picit fellélegezhet, az mindenképpen pozitív. De nem a klímaválsággal foglalkoznak most az emberek, hanem azzal, hogy miből vesznek jövő héten kenyeret. Ez elég ijesztő.
Féltette az otthoniakat
Az öreg hölgy látogatása próbái is félbe maradtak márciusban. Papp István Kobyként mutatkozott volna be az elmaradt premieren. A színész a Debrecenben, a színészházban maradt a karantén idejére.
- Úgy láttam jónak, ha nem menekülök haza, és itt maradok. Féltem, hogy hazaviszek az otthoniaknak egy olyan „ajándékot”, amire senkinek sincs szüksége. Ebben természetesen benne volt annak a reménye is, hogy nem fog ez az állapot olyan sokáig fennállni.
A Dehirnek azt nyilatkozta, nehezen viseli, ha egy rábízott feladatot nem tud elvégezni, így nem fogadta könnyen, hogy a közönség nem láthatta a Dürrenmatt-darabot. Bár hiányolja az emberi kapcsolatokat, s a jó értelemben vett napi monotonitást a jelenlegi életéből, igyekszik kihasználni a rá szakadt időt.
- Szép, komótosan végzem a rám bízott és az általam kitalált feladatokat, hisz van rá idő, így arra is van idő, hogy beérjenek azok a gondolatok, ötletek, amire normál esetben nagyon ritkán van lehetőség. Újdonság az életemben a nagyobb lelkiismeret-furdalás nélküli láblógatás.
A színész nem titkolta, hogy aggódik a járvány miatt, félti az idősebb generációt.
- A végnélkülisége és megfoghatatlansága ennek az időszaknak a legrémisztőbb. Elfog a félelem, hogy a társadalom legértékesebb része ennyire veszélyeztetett. Azok, akiknek a tapasztalata és bölcsessége megfizethetetlen és pótolhatatlan.
Amiben most vagyunk, az épp elég nagy trauma ahhoz, hogy átgondoljuk önmagunkat és a viszonyunkat a körülöttünk lévő világhoz.
De amíg minden egyes emberben egyenként nem zajlanak le mélyen legbelül változások, addig a külső világunk sem fog változni. „…belül munkáló küzdelem, egész kicsiny téglákból rakni föl a házat…” Viszont szeretném hinni és mindemellett kicsit hiszem is, hogy igen, valóban tanulunk belőle.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)