Szeretnél te is Risztov Éva lenni?

---

Debrecen – Mindenki nyomot próbál hagyni maga után. Van, aki falat firkál, más aranyat úszik. Risztov Éva példáját nyugodtan lehetne követni. Igaz, úszni sokkal fárasztóbb, mint bulizni. Jegyzet.

---

2012 forró nyarát még sokáig emlegetni fogjuk. Igaz, hogy nem mi rendeztük az olimpiát, mint ahogy pár évvel ezelőtt még álmodoztunk róla, de ez a kis ország becsülettel letette a névjegyét. Az éremgyűjtésben olyanok mögé sorakoztunk fel kilencediknek, mint az Egyesült Államok, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország, Koreai Köztársaság, Németország, Franciaország, Olaszország. Márpedig ezek az államok sokkal nagyobbak, erősebbek minden téren: velük szemben mi közel sem vagyunk sportnagyhatalom. S mégis felküzdöttük magunkat az első tízbe!

Nem csupán Magyarország sütkérezhetett néhány napig a dicsőségben, Risztov Éva óriási teljesítménye és messzire ragyogó aranya következtében némi figyelem Debrecenre is irányult. Megható, szép ünnepség kerekedett hirtelenjében a cívisvárosban. Az úszónőt több százan várták augusztus 10-én a debreceni repülőtéren, majd a városháza előtt ünnepelte a rajongók hada. Ott voltak a politika, a közélet ismert városi személyiségei, és az utca emberei is.

Messziről indult, messzire jutott

A hazai sajtó, az internet tele lett hirtelenjében ezzel a 27 éves olimpikonnal. Minden róla szólt, a szaklapok, a bulvárlapok, a közszolgálati média is. Képe ott díszelgett a Facebook üzenőfalain is, a róla szóló cikkek ajánlásával, gratulációk, köszöntések ezreivel. S rendben is van ez: teljesítménye főhajtást és maximális elismerést érdemel. Risztov Éva megmutatta, lehet messziről indulni, s messzire elérni.

Valamikor ebből az országból nem is igen volt más mód messzire jutni. A sport jelentette az ugródeszkát, a lehetőséget. Az ötvenes és hatvanas években kis túlzással szinte csak az mehetett külföldre – pláne a folyamatosan szidott Nyugatra... – aki olyan sportteljesítményt tudott nyújtani, hogy az akkori hatalom méltónak ítélje a népköztársaság képviseletére Európa-bajnokságokon meg világversenyeken. Nem véletlenül volt olyan kultusza a sportoknak. Mindent szerettek az emberek, s mindennél szorgalmasan próbálkoztak, ami segített abban, hogy útlevelet kapjanak, és akár végleg is dobbantsanak innen.

Risztov Éva generációja egészen más világban nőtt fel. Máshogy, más környezetben szocializálódtak ezek a fiatalok, a mostani tizen- és huszonévesek. Az újabb nemzedékek vállát, életét olyan nyűgök, mint szüleikét és nagyszüleikét nem terheli. Mások persze igen: nekik „csak” a „közegellenállással” kell küzdeniük: a vízzel, az ellenfelekkel, az anyagi gondokkal. A világ egészen más ma, mint akkor, amikor tízből tíz srác kapásból sorolta a nemzeti tizenegyet, és az ország egy emberként tapasztotta fülét a rádióra, ha valahonnan sportot közvetítettek. A sport ugyanakkor ma is ügy. De azért látni kell, hogy mások az uralkodó tendenciák. Manapság nem feltétlenül a valódi teljesítményt nyújt színészek, zenészek, sportolók a sztárok, hanem azok, akiket felkap a média. Sokukat megforgatja a hírnév, mint súlytalan pihét a szél, magasra löki, hogy aztán hulljon vissza oda, ahonnan jött, a semmibe.

Egy kicsi mozgás mindenkinek kell

Risztov Éva magasra emelkedett, csakhogy ő nem fog visszahullni. Teljesítményével, aranyával beírta magát a magyar sport nagy könyvébe. Róla tényleg el lehet mondani: a magyar és a debreceni sport csillaga. Nem véletlen, hogy minden róla szól mostanában. Kezdőrúgás a Loki-meccsen, zsűrizés a virágkarneválon, interjúk, nyilatkozatok sora... S ez így van jól.

Reméljük persze, hogy fél esztendő múlva is ugyanilyen fontos lesz a személye, és hónapok múlva is büszkén emlegetjük majd, mint sikeres debreceni sportolót, aki bearanyozta számunkra a londoni olimpiát. Jó lenne, ha hirtelenjében Risztov Éva nem csak médiaszemélyiséggé, hanem példaképpé is válhatna. Ha ez a siker még a mostaninál is nagyobb kedvet teremtene Debrecenben a sportoláshoz a fiatalok körében. Ha sok-sok szülő gondolná azt, hogy a gyerek járjon edzésekre, és sok gyerek álmodozna arról, hogy nyakában éremmel hallgassa a magyar Himnuszt a dobogó felső fokán állva... Most ugyanis nyilvánvalóan látható: nem csak arról van szó, hogy egy kicsi mozgás mindenkinek kell, de itt van előttünk a példa, hogy akár ilyen pályaívet is le lehet írni.

S nem mellékesen az is igaz, amit alapvetően régóta tudunk, hogy a sport valóban értelmes, hasznos időtöltés, és használ az emberi jellemfejlődésnek. Mert ahogy nyaranta, kánikula és szünidő környékén szokás, idén is előkerült néhány olyan hős, akiket nem igazán szoktunk szeretni. Utcai művészek, akik óriási lendülettel, döbbenetes tettvágytól vezérelve és lankadatlan erőbefektetéssel firkálnak lépcsőházi ajtót, garázskaput, szemetes, kirakatot szerte a városban. Technokraták, akik éjszakánként nem tudnak szabadulni a gondolattól, hogy  meg kellene hajtani a motort, nyomni a gázt, bőgetni a gépet, hadd szálljon messzire a hangja... S persze szónokok, mivel a jó idő jótékony hatást fejt ki az unatkozók hangulatára is, és fokozza a kedvet, hogyha már a szabad ég alatt, lakótelepi parkokban, játszótereken töltik a kellemes nyáréjszakát, kiabálják hát világgá mindazt, amit éreznek, gondolnak, vagy szeretnének.

A sikert nem ingyen adták

Érdekes lenne, ha ezeket a srácok hirtelen megfertőzné valami vírus, hogy azt érezzék, talán nem is volna hülyeség a sportban kiteljesedni. Lehet, hogy négy, nyolc vagy tizenkét év múlva talán még előkelőbb helyen landolnánk a nemzetközi olimpiai éremtáblázaton? Persze, ha lenne bennük elég kitartás, akarat, mert a sport az ugyan naggyá teheti az embert, de azért sokkal fárasztóbb, mint sörözni, balhézni, vagy felírni a falra, hogy Pisti köcsög...

Arról se feledkezzünk meg ugyanis, hogy Risztov Éva nem csak úgy, a semmiből érkezett. Az olimpiai arany előtt is el lehetett mondani róla, hogy háromszoros világbajnoki ezüstérmes, hatszoros Európa-bajnoki ezüstérmes, egyszeres Európa-bajnoki bronzérmes, hatszoros rövid pályás Európa-bajnok, hétszeres ifjúsági Európa-bajnok, ötvenhétszeres felnőtt magyar bajnok... Ezeket a sikereket pedig nem ingyen adták. Keményen meg kellett dolgozni minden eredményért. Úszónak lenni áldozatokkal, lemondásokkal jár, iszonyatos mennyiségű munkával. De érdemes. Mert vannak az életnek olyan pillanatai, melyek a sírig elkísérik az embert. Risztov Évának bizonyára ilyen lesz a londoni olimpia, meg az ünneplés, és az a szeretet, amit itt fogadta.

Sokan vagyunk, sokfélék, de az talán mindannyiunk közös vonása, hogy szeretnénk nyomot hagyni a világban. Van, aki diófát ültet, más magához vesz egy kóbor macskát. Van, aki a gyerekében látja a jövőt, könyvet ír vagy sípot farag. Néhányan olyan módon teszik le névjegyüket, amivel örömet okoznak nagyobb tömegeknek is. Tudósok, művészek, élsportolók. Ők azok, akik példaképek lehetnek. Risztov Éva például.