Képviselő úr! Küldtük a pizzáját sms-ben! Megkapta?
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.03.22. 16:21 | Frissítve: 2013.03.24. 10:58
Debrecen – Egy év alatt négy levelet írtak DISZ-es képviselők a DTV-nek. Egy sincs köztük, ami rendben lenne. Jegyzet.
Most már egészen biztos, hogy nagyon nagy baj van a magyar oktatási rendszerrel. Szörnyű és elképesztő módon időről időre úgy bocsát ki embereket az életbe, hogy azok olykor a legelemibb ismeretanyagot sem képesek elsajátítani. Ami önmagában persze nem tragédia, nem kell, hogy mindenki történész, filozófus vagy könyvmoly legyen. Ám nagyobb a baj, ha egyik-másik diák, akire ráfért volna még némi üldögélés az iskolapadban, kilép a való világba, ahol mondjuk képviselő lesz. S nem elég, hogy a saját életét próbálja rendezni, de még a mások ügyeit is intézni kívánja. Ahelyett, hogy eltöltött volna még néhány évet az iskolában, s megtanulta volna, hogyan is kell boldogulni a hivatalos formák, a protokoll, vagy akár csak a mezei levelezés útvesztőiben.
Hogy kerül ez a gondolatsor egy jegyzetbe? Úgy, hogy levél érkezett idén március 21-én a Debrecen Televízió szerkesztőségébe. A levél aláírói debreceni önkormányzati képviselők, Dobrossy István és Varga Zoltán. (Utóbbi képviselő a városi költségvetés tárgyalásakor rendre azt szokta kérni, hogy a közgyűlés csökkentse vagy szüntesse meg a DTV támogatását.) A levél eléggé szigorú hangnemben íródott. A képviselők azt kérik a televízió vezetőjétől, bocsássa rendelkezésükre a cégnél munkaviszonyban lévő munkavállalók munkaszerződéseinek, illetve a megbízási és szakértői szerződések alapján jogviszonyban lévő megbízottak szerződéseinek másolatait. Öt évre visszamenőleg. Alapvetően nincs ezzel semmi gond. A kérés természetes.
Csakhogy. Ennek a levélnek vannak előzményei. Nem is egy. Még tavaly, egy átlagos áprilisi napon a Debrecen Televízió szerkesztőségébe bebocsátást kért és kapott egy ember, aki letett egy levelet a titkárságon, majd elment. A boríték tiszta volt, mint a ma született bárány. Semmi betű, szó nem piszkolta össze. Hiányzott róla a címzett, a feladó, minden, amit egyébként fel szoktak tüntetni egy átlagos borítékon – valahogy úgy, ahogy már alsó tagozaton tanítgatják a gyerekeknek. A borítékban persze ott lapult egy levél, melyet két ember, bizonyos Tóth és Varga urak írtak alá. Két állampolgár. A levélben pedig ott volt a kérés, hogy szeretnének beletekinteni bizonyos hivatalos papírokba.
Csakhogy – és itt jön a fordulat, mint a népmesékben – egy olyan levélre, melyen nincs ott a feladó címe, elég nehéz válaszolni. Olyan ez, mint amikor az ember pizzát rendel, de nem ad meg hozzá utcanevet, házszámot, emeletet. Egy pizzát mégsem lehet csak úgy, sms-ben kiszállítani, vagy elküldeni e-mailben. Az egy más műfaj, mint tudjuk...
Még szerencse, hogy aztán vagy tíz nap múlva – és ez az újabb fordulat a cselekményben – jött még egy levél. Hasonló, mint korábbi, de itt már az is szerepelt, hogy Tóth és Varga urak mint önkormányzati képviselők kérik a betekintést a DTV irataiba. Cím, ahova választ lehetett volna küldeni itt sem szerepelt, de legalább egy mobilszámot feltüntettek – habár oda csak sms-t lehet küldeni...
Azért itt már majdnem lehetne örülni, hogy végre minden jóra fordult. De nem így van. A képviselőkkel kapcsolatban ugyanis van egy szabály, egy önkormányzati rendelet, ami meghatározza, hogyan, milyen formák szerint kell ilyen adatokat, információkat, betekintési lehetőséget kérniük. Amihez joguk van, csak hát a szabály az szabály, mint tudjuk. (Attól, hogy a Piac utcán éjszaka nincs forgalom, még nem illik megfordulni a záróvonalon, ahogy ezt is tudhatja az, aki például tanulta a KRESZ-t.) S mivel a levél formailag nem felelt meg ennek a szabálynak, így eléggé nehéz lett volna teljesíteni a kérésüket.
Szerencsére a debreceni önkormányzati képviselők kitartó és szorgos emberek. Sokáig fogalmazhatták levelüket, mert ha nem is hamarosan, de 2013 januárjában újabb levelet kapott a televízió vezetése. Ebben ismét az információkat kérték a képviselő urak. Végre egyértelműen beazonosítható módon, ne legyen kétséges, kik ők és milyen minőségükben szeretnének betekintést nyerni bizonyos adatokba. (Ezúttal Dobrossy István és Varga Zoltán voltak a levélírók.) Pont azonban ekkor sem kerülhetett a történet végére, mivel létezik az a bizonyos, fent már emlegetett önkormányzati rendelet, amit egy önkormányzati képviselőnek illene ismerni. (Pláne kettőnek!) Ez pedig egyértelműen meghatározza a képviselők információ kéréssel kapcsolatos eljárási szabályait.
Mondjuk, ne mondjuk? Mondjuk, bár az olvasók bizonyára sejtik, hogy háromnegyed év is kevés volt kiokosodni ebben a témakörben, tehát nem sikerült igazodniuk az érvényes rendelethez a képviselő uraknak.
Közel egy év után pedig elérkeztünk a két képviselő, a Dobrossy és Varga urak által jegyzett, sorrendben immár negyedik leveléhez. Amiben ismét kérték az adatokba való betekintést – ám ezúttal sem a megfelelő módon. Ilyenkor az ember szomorú lesz, végtelenül bánatos. Nem tudja, kihez fohászkodjon. Az oktatási rendszert kárhoztassa? A pedagógusokat vagy a diákokat? Emlegesse a felsőoktatást? Vagy adja fel elveit, s végezze el a munkát más helyett? Mondja meg a képviselőknek, hogy mit és hogyan kellene csinálniuk? Ez utóbbi nyilvánvalóan rossz megközelítés lenne. Mindenkinek megvan a maga dolga, nem jó az, ha az egyik ember beleszól a másikéba. Jobb ilyenkor hallgatni, s remélni, ha 11 hónap alatt nem is sikerült, de előbb-utóbb csak megtanulják ők is, hogy rend a lelke mindennek, a szabály az szabály, s hogy hiába rendelünk pizzát, ha nem írjuk oda a feladót, a pizzafutár nem fogja körbemotorozni a várost, szólongatva az embereket, hogy bocsánat, nem maga rendelt egy sonkás-gombásat?
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)