Több mint 600 versenyző vesz részt a 25. Eötvös Kupán – videóval
Szerző: Beke Ivett | beke.ivett@mcdb.hu Közzétéve: 2021.08.12. 17:25 | Frissítve: 2021.08.12. 17:26
Debrecen - Debrecen idén 200 ezer forinttal támogatja a rendezvényt. Huszonöt év alatt a tornán 55 ország csapata fordult már meg.
Huszonötödik alkalommal rendezik meg a Eötvös Kupa Nemzetközi Röplabdatornát. Hazánk egyik legrangosabb utánpótlás tornája két részből, strand- és teremröplabdából áll.

Előbbi augusztus 18-án és 19-én lesz Hajdúnánáson, az utóbbit pedig augusztus 21. és 23-a között Debrecenben, Derecskén, Hajdúböszörményben, és Püspökladányban rendezik.
- Körülbelül 600-700 résztvevőre számítunk összesen, a strandröplabdában U14-től felnőttekig különböző korosztályok vannak, a teremröplabdában pedig a 2002-ben és azután születettek játszhatnak, ott egy kategória van – magyarázta Szombathy András, a sportesemény főszervezője.
Pósán László, országgyűlési képviselő a mai beharangozó sajtótájékoztatón azt mondta, egy-egy hasonló nemzetközi rendezvény a város számára nem csak a sport, hanem a marketing szempontjából is fontos. Jönnek versenyzők – egyebek mellett – Spanyolországból, Japánból, és Mexikóból is.
- Minden nemzetközi sporteseménynek, ami Magyarországon zajlik van egy komoly marketingértéke, az Eötvös Kupa hozzájárul ahhoz, hogy Debrecen fejlődését számos szempontból alátámassza, megerősítse – mondta az országgyűlési képviselő.
Barcsa Lajos alpolgármester azt mondta: a röplabda szeretett sport a városban, és az Eötvös Kupa az elmúlt években, ahogy számos másik sportesemény is, öregbítette Debrecen hírnevét. Az alpolgármester hozzátette: a város idén 200 ezer forinttal támogatja a rendezvényt.