Raikkönen hivatalosan is a Ferrarinál folytatja
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.09.11. 15:40 | Frissítve: 2013.09.12. 08:00
Maranello – A 33 éves Raikkönen 2007 és 2009 között volt már a Ferrari pilótája, s rögtön első évében meg is nyerte a világbajnokságot.
A Ferrari Forma-1-es istálló szerdán megerősítette a napok óta keringő hírt, mely szerint Kimi Raikkönen a következő szezontól náluk folytatja a pályafutását. Sajtóértesülések szerint a Lotus finn pilótája már hétfőn aláírta szerződését az olasz csapattal, majd kedden a brazil Felipe Massa is közölte, hogy távozik a Ferraritól.

A 33 éves Räikkönen 2007 és 2009 között volt már a Ferrari pilótája, s rögtön első évében meg is nyerte a világbajnokságot, ezzel továbbra is ő a Forma-1 legsikeresebb csapatának eddigi utolsó egyéni vb-győztese.
Raikkönen 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, 2002-től 2006-ig a McLarennél versenyzett, majd a Ferrarinál töltött három év után visszavonult, s ralizni kezdett. A száguldó cirkuszba tavaly tért vissza, s a Lotusszal a harmadik helyen végzett az egyéni pontversenyben. Jelenleg a negyedik helyen áll.
A finn a spanyol Fernando Alonso csapattársa lesz a következő szezonban, helyére pedig a német Nico Hülkenberg érkezik a Lotushoz. Räikkönen két évre kötelezte el magát régi-új istállójához.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)