Új élet vár a debreceni grafikusra és családjára
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2021.03.15. 15:00 | Frissítve: 2021.03.16. 09:57
Debrecen – Ennek Szamos, a kutya is örül, mert akár egész nap kint szaladgálhat majd a kertben.
Bő egy esztendővel ezelőtt hirtelen megváltozott a debreceni grafikus, László János élete. S nem csupán azért, mert a világban megjelent a koronavírus, hanem mert – szinte napra egy évvel ezelőtt, március 27-én – kisfia született.

Nem akármilyen környezetbe érkezett a kis Zente: gyakorlatilag az anyatejjel szívhatta magába a kultúra szeretetét egy olyan családban, ahol mindkét szülő pedagógus – a Medgyessy Ferenc nevét viselő gimnázium tanárai.
A Zente születése óta eltelt hónapokban sok minden történt, ami a művészek, a művészet létezését erősen megnehezítette.
A klasszikus tárlatokról, kiállításokról, vagy éppen a korábbi évekhez hasonlóan szervezett művésztelepekről természetesen László Jánosnak is le kellett mondania, ám unatkozni nem ért rá. Feleségével ugyanis nagy fába vágták a fejszéjüket: gondoltak egyet, a debreceni lakásukat eladták, s egy sárándi kertes házat vásároltak. Ez nem kevés szervezéssel, munkával járt, a költözés élménye még egészen friss, jelenleg is javában tartanak a felújítási folyamatok. A grafikus képei becsomagolva, dobozokban várják a sorukat, s azt, hogy amikor készen lesz az új, otthoni műterem, elfoglalják a helyüket.
S hogy milyen az élet, milyen meglepő fordulatokkal teli!
Ahogy László János felidézi, egy olyan házba költöztek a cívisvárostól 13 kilométerre fekvő településen, melynek múltja egy sokak számára ismerős egykori debreceni zenekarhoz kötődik.
- Ebben a házban gyerekeskedtek annak idején a Bokor testvérek, akik később Color néven alakítottak zenekart…
A Color – s ezt talán nem csak az idősebbek tudhatják – kitörölhetetlen része a debreceni rocktörténelemnek. Olyan slágerekkel írta be magát a zenekar az emlékezetünkbe, mint a Féltelek, vagy a Jöhet egy új felvonás. Szóval nem akármilyen helyre költöztek László Jánosék - s ezt történetet több szomszédjuk is említette, hogy képnek legyenek, milyen házba is költöztek...
A terv egyébként az, hogy a grafikus és családja mihamarabb belakja az új otthont, a házat, a kertet, aminek egyébként a Szamos névre hallgató kutyájuk is örül, mivel lesz hol szaladgálnia egész nap.
Ahogy László János meséli, tüzelőnek, vesszőkerítésnek való energiafűzet fognak ültetni, sövényt terveznek, s igazi biokertet, mélymulcsos megoldással, hogy kapálni se kelljen túl sokat, de a gyom se dugja ki a fejét. A vetőmagot már beszerezték, csak a jó időt várják, amikor éjszaka már nem fagy.
- Mindig is bennem volt, hogy visszatérjek a természetközelibb életmódhoz. Sosem éltem kertes házban, de mindig is vágytam rá. Több mozgás, egészségesebb ételek - ez is része lesz az életünknek.
Persze, Debrecent sem hagyják el örökre, hiszen a munkájuk, meg a baráti kör továbbra is ide fogja szólítani őket. A járvány miatt ezek azonban kissé rendhagyóan vannak jelen az életünkben: az oktatás az online térbe költözött, ahogy a baráti találkozókat is hanyagolni kell még egy ideig.
Ha pedig minden a helyére kerül, kezdődhet újra a munka a műteremben! Készülhetnek új, varázslatos grafikák, életre keltheti az anyagokat, a tárgyakat László János fantáziája.