Muzsikaszó mellett Ének az esőbent is kaptak a debreceni nézők a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon
Szerző: Szilágyi Szilvia | szilagyi.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2022.08.24. 10:00 | Frissítve: 2022.08.24. 10:53
Debrecen - Persze, csak képletesen, a zuhé miatt ugyanis a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadást végül be kellett rekeszteni. Szerencsére csak éppen a végéről maradtunk le.
Sírva vigad a magyar és így Móricz is, aki nem épp egy könnyű időszakban, az első világégés idején írta meg legkönnyedebb, legvidámabb művét, a Nem élhetek muzsikaszó nélkült, amit előszeretettel találnak meg a színházak azóta is, hiszen a maga egyszerűségében mindig a néplélekig hatol, mindig aktuális.
Fotók: debreceniszabadteri.hu
Balázs, a szépasszonyok után kacsingató, herdáló dzsentri felesége, Pólika belefárad ura háromnapos névnapi mulatozásába, összeveszik férjével, majd fogja magát és elköltözik az őt felnevelő nénikéihez. Hamarosan azonban megunja a céltalan életet, s hogy a vénlányoknál ismét gyereksorba kerül, ezért visszakéreti magát otthonába. A cselekmény ilyen röviden összefoglalható, ebben a műben nincs igazi dráma, egy léha komédia az egész, férj és feleség szereti egymást, csupán erőt fitogtatnak, cicáznak egymással, hogy aztán a kibéküléssel még perzselőbb legyen a szerelem.
Van benne azonban vibráló szituációs komédia, s ha egy színháznak sikerül találnia ehhez három olyan színésznőt, akik magukévá tudják tenni a vénlányok temperamentumát, egész lényét, s melléjük szegődik egy jó zenekar is, akkor teljes a siker. A darabnak ugyanis csak látszólag Pólika (Házi Anita) és Balázs (Rácz János) a főszereplője, igazából a nénikék a lényegek, hogyan csűrik-csavarják, bonyolítják és egyengetik az álkonfliktus szálait saját maguk szórakozására, kilépve a mindennapok szürkeségéből.
Az elődásban Lajos bácsiként feltűnő rendezőnek, Mikó Istvánnak sikerült megtalálni a megfelelő receptúrát: a decens Zsani néni bőrébe bújt Vándor Éva brillírozott, a legjobb jelenetek, azok voltak, amelyekben kiesik szerepéből, s maga is táncra perdül vagy suttyomban bepálinkázik.
Annak ellenére, hogy sokak fejében Pepi néniként Sík Ferenc '79-es filmes adaptációja után még mindig Gobbi Hilda él, Kökényessy Ági nagyon jól hozta a szeretnivaló, aranyszívű kis bolondot, aki még az „ellenséget” is csirkecombbal eteti. De sokat nevettünk a teljesen süket Mina nénit alakító Szabó Anikón is, ő tudta a legmegfelelőbb pillanatban, a legjobb át- és elhallásokat elejteni. Még a csintalan kiskamasz, Pepi néni orra alá állandóan borsot törő Biri (Litauszky Lilla) is elbűvölő volt friss játékával. S ne feledjük a Dűvő Zenekart sem, hiszen nélkülük nincs ritmusa az előadásnak.
Mikó István nem ültette át napjainkba a darabot és nem filozofálta túl, limonádéval kínált minket, a féktelen mulatozás nem csapott át haláltáncba, s a Móricz ideje óta megváltozott férfi-női szerepekre is fittyet hányt, egy úgyis változatlan: a nőknek mindig igazuk van.
A második felvonás elkezdte után nem sokkal ránkszakadt az ég, a legnagyobb zuháréban sem ugrottak fel azonban sokan székeikről, csak a mikrofonban a berekesztést sürgető felszólítás után széledt szét mindenki még néhány reménykedő "Vissza, vissza!" felkiáltással. Nem tudtuk meg milyen véget szántak a darabnak, kaptunk viszont egy előadást az előadásban, megmutattuk, hogyan mulatnak a cívisek, igaz, már nem muzsikaszóra, hanem az eső ritmusára, csuromvizesen.
A Nem élhetek muzsikaszó nélkül teljes szereposztását itt találják.