Mick Jagger fiatalon nem a rocksztár szerepről álmodozott
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.06.28. 13:17 | Frissítve: 2013.06.28. 16:06
London – A Rolling Stones frontembere nincs odáig eddigi karrierjétől, úgy érzi, más szakmákban sokkal jobban ki tudott volna teljesedni az intellektusa.
Furcsa információt közölt egy interjú során a BBC-Rádióval Mick Jagger, a Rolling Stones frontembere. Az énekes arra panaszkodott, hogy intellektuális szempontból nem sokat adott neki a Stones-nál eltöltött több mint ötven esztendő. Diákkorában arra vágyott, hogy később tanárként dolgozzon, szerinte az jóval hálásabb és kielégítőbb hivatás lett volna a számára, mint a színpadon énekelni.

Még mielőtt világhírűvé vált volna a zenekarral, azzal a gondolattal is eljátszott, hogy esetleg politikusnak, netán újságírónak áll, de végül maradt a rock & roll és a hírnév. Minden bizonnyal az elmúlt évtizedekben azért nem bánta meg nagyon, hogy nem az imént említett szakmákat választotta, a világ egyik legnépszerűbb zenekarának énekeseként ugyanis igen nagy gazdagságra tett szert, s a pénzcsatornát mai napig sem lehet elzárni. Úgy látszik egy idő után a pénz valóban nem boldogít.
A Rolling Stones 2012-ben ünnepelte alapításának ötvenedik évfordulóját, ez alkalomból több koncertet is lekötöttek a zenészek szerte a világon. Június utolsó hétvégéjén a legendás Glastonbury Fesztiválon játszanak majd, ami egyébként komoly elégtétel is lehet a számukra, ugyanis eddig még egyszer sem adtak koncertet ezen a kultikus rendezvényen.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)