Kijev után Kanadába utaznak az ifjú debreceni színészek
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.12.10. 08:18 | Frissítve: 2018.12.10. 08:19
Debrecen – A világ egyik legjelentősebb fesztiváljára, ahol Magyarországot képviselik.
A Debreceni Egyetemi Színház (DESzínház) Vígkarma Társulata egy sikeres kijevi fesztiválszereplés után és annak köszönhetően, Kanadában folytatja felfelé ívelő útját.

Kijev után irány Kanada!
Az Übü FC – A döntő című előadásukat – melynek rendezője Halmi Gábor – beválogatták az amatőr színházi világ egyik legjelentősebb fesztiváljára. A kanadai Saint John (Nouveau-Brunswick) ad otthont az AITA/IATA amatőr színházakat egyesítő világszervezet fesztiváljának. A Belgiumban 1952-ben alapított világszervezet a „nyitottság” és „elfogadás” hívószavával fogadja a vegyesbizottsága által beválogatott amatőr színházakat és tömörüléseket a kétévente esedékes nagyrendezvényére.
A DESz-Vígkarma a 201.9 augusztus 26. és szeptember 1. között megrendezendő fesztiválo – melynek jelszava a „sokszínűség” – fogja Magyarországot és a Debreceni Egyetemet képviselni ezen a jelentős rendezvényen.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)