Ha igazán szeretné megérteni a narkósok indítékait, ne ezt a filmet válassza!

---

Debrecen - A Csodálatos fiú legfőképp azért kiemelkedő, mert válogatott módszerekkel képes tönkretenni a családját. És önmagát. Kritika.

---

Sosem fogom megérteni a magyarok címferdítési hajlamát: ha tükörfordításban le lehet tolni, értelmes és valószínűleg érdekes is, miért kell mégis másképp elkeresztelni egy filmet? Az egy dolog, hogy a The Man című 2005-ös vígjáték a magyar forgalmazásba úgy került be, hogy Ki a faszagyerek?, de a Beautiful Boy címet miért úgy fordították, hogy Csodálatos fiú? Az apple, a father és a table után nagyjából az elsők között megtanulják már a kisiskolások is ezt a szót, és mindenki fejében úgy él, hogy gyönyörű.

Csodálatos fiú

A film alapjául szolgáló David Sheff-könyv is ezt a címet viseli, és a moziban is gyakran fókuszálnak arra, hogy az ártatlannak tűnő, tündéri arcú kisfiúból milyen sovány, elnyűtt, mániákus tinédzser vált. A Csodálatos fiú egy szenvedő család sztoriját mutatja be: a teszetosza apuka (Steve Carell) dadogva próbálja fiát rávenni arra, hogy ne használjon kábítószereket, kevés sikerrel. Nic (Timothée Chalamet) – ahogy a 2007-es Tweak című könyve is mutatja – metamfetaminon nőtt fel anélkül, hogy családja ezt egy jó ideig észrevette volna. A fiú pedig egyre jobban elmélyül a függőségben: ennek csak egy durva túladagolás vet véget.

miközben durva lejtmenete arra készteti, hogy ellökje magától rokonait. Viszont attól nem tudok eltekinteni, hogy sokkal szenvedélyesebben csókolózott Armie Hammerrel a Szólíts a neveden című filmben, mint most Kaitlyn Deverrel.

Steve Carell viszont beleragad a lépésképtelen, folyton dadogó, határozatlan férfi szerepébe, aki arról papol erőtlenül, hogy fiam, ne drogozz, miközben ő is élt vele fiatalon, és a fiával is elszívott egy spanglit.

A film ráadásul olyan hatást kelt, mintha lebegne a levegőben: folyton arra gondolnak vissza a főszereplők, hogy minden jó volt régen, most meg azon marcangolják magukat, hogy minden rossz, viszont semmilyen értékelhető erőfeszítést nem tesznek a javulásért. Nic egyetemre megy, viszont új románca sem tartja vissza attól, hogy a drogok felé forduljon, az apa pedig a játékideje túlnyomó többségében egykedvűen bámul ki az ablakon, szomorúan mered maga elé az íróasztalnál.

Így a mozi már a kezdetekkor egy unalmas és felszínes melodrámába fullad, amely vajmi keveset mond el a függőség valódi mibenlétéről. 

Nem tudjuk meg, mi Nic motivációja, miért és mikor fordult először a tudatmódosítókhoz, miért képtelen letenni őket, és amikor sikerül, mégis minek a hatására tér a jó útra. A szokásos sablonok ismétlődnek újra és újra a vásznon: a szülők veszekednek és megbocsátanak, vádaskodnak, majd ölelnek, s picibaba módjára, gyermeki rituálékkal próbálják nyugtatni a feltehetően a felnőtté válástól is rettegő fiatalt. Nem ismerjük meg Nicet igazán: annyit látunk belőle, hogy magába zárkózott, imád olvasni és rajzolni (apja meg sem nézi, miket firkál, pedig nem ártana), a szobája falán a Metallica Kill 'em All albumának véres posztere szerepel. (Talán a popkultúrát próbálják ludasnak beállítani? Abszurd.)

Ráadásul arról is elfeledkeztek az alkotók, hogy ha valaki durva, éveken át tartó drogfüggőséggel küzd, az nem csak a karján látszik meg. Az ott éktelenkedő lila véraláfutások mellett a test többi részén, az arcon, a nyakon is megjelennek a sebek, a bőr pedig ijesztően fakóvá és elnyűtté válik. Elég megnézni az eredeti Nic Sheff képeit, vagy szimplán utánanézni a témának.

Hősünk viszont ugyanannyira tűnik egészségesnek és rendezettnek a függősége mélyén, mint a tisztasága csúcsán. 

Sokkal tartalmasabb és összetettebb eredmény születhetett volna, ha érdemi párbeszédek írására helyezik a hangsúlyt a készítők. Ami könyvben működik, a mozivásznon nem biztos: a szenvedés, a belső monológok, töprengések leírása egy regényben plusz töltetet ad, itt viszont csak céltalanul kóválygunk térben és időben, és teljesen átélésmentesen várjuk a végkifejletet. És hogy meghal-e Nic, vagy meggyógyul, szinte teljesen érdektelen.

Ha egy igazán jó „drogos” filmre vágyunk, jobb, ha (újra) megnézzük a Trainspottingot. Ha pedig csodálatos fiúként akarunk a tehetséges Chalamet-ra tekinteni, nézzük meg korábbi filmjeit: például a Lady Birdöt.

A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 990 Ft, 2D gyermek/diák – 890 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 790 Ft, 3D normál: 1220 Ft, 3D gyermek/diák – 1120 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 1020 Ft.

Kapcsolódó cikkek:

---

Cím	dátum
Látott már igazán őszinte és vicces filmet az örökbefogadásról?	2019.01.26
Itt az újabb szentimentális kutyás film, amire ne menjünk zsepi nélkül	2019.01.19
Ralph nemcsak az internetet zúzza le, hanem az előítéleteket is	2019.01.12