A helység kalapácsa lesújtott Debrecenben
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2024.02.18. 14:30 | Frissítve: 2024.02.18. 14:30
Debrecen – Győrből érkezett a játék, csodálatos hangokkal és helyi erőkkel is megtámogatva. Mi csak Petőfit kerestük. Kritika.
A helység kalapácsa sajátos helyet foglal el Petőfi életében. Szertelen vidámság és humor árad belőle, ma is jót nevethetünk a hömpölygő eposzok vitriolos karikatúráját kínáló sorait olvasva. Csak míg mondjuk Homérosznál hősök és istenek csatáznak, itt a falusi kocsmában röpködnek a pofonok, és a tét nem Trója tündöklése vagy bukása, hanem a borvirágos orrú szemérmetes Erzsók asszony szerelme.
Fotók: Steirer Máté és a 4K Média Studio Kft.
Legutóbb a debreceni születésű Dombrovszky Linda hozott össze egy látványos, izgalmas mozit ebből a zseniális Petőfi-műből. Bár filmje kikacsintott a western felé, mégis méltó módon adaptálta A helység kalapácsát. Remekül összeállt a vadnyugat és a mi falusi vidékünk hangulata, és ebben nem kis szerepe volt a magyar népzenei elemekkel átszőtt, „rackajamos” Ferenczi György-féle muzsikának is. A filmben a templomtorony kötelén lemászó és így kiszabaduló Fejenagyot pedig az a Pindroch Csaba játszotta, akit a debreceni közönség az Úrhatnám polgárban láthatott.
Ilyen előzmények után kifejezett kíváncsisággal vártam, milyen lesz a győriek – Cooperával közös – vendégelőadása. Azért is, mert mindig izgalmas kaland látni, másoknál milyen a színház, máshol hogyan nyúlnak egy-egy darabhoz, ráadásul
olyan művészek is színpadra léptek ebben az előadásban a Kossuth utcai teátrumban, mint Molnár Levente, Mester Viktória, Dani Dávid vagy éppen Bakos-Kiss Gábor, aki több éven át a debreceni társulat tagja volt.
Mellettük feltűntek helyi szereplők is az együttműködés jegyében: például Nagy Kíra, mint a kevés szavú bíró még kevesebb szavú felesége, a színház énekkara és a Kodály Filharmonikusok muzsikusai is.
A díszletek és jelmezek látványosak voltak, ügyes megoldással alakult át a templom kocsmává, és jó ötlet volt az is, hogy
a játékba beemeltek egy mesélőt, a Vándort, aki mint valami vagány, de a szereplők számára leginkább láthatatlan garabonciás keringett a történetben. (Őt Bakos-Kiss Gábor keltette életre.)
Ám a zene az első pillanattól idegennek hatott. Az opera egyébként sem annyira a 21. század zenéje, főképpen nem akkor, ha úgy hangzik, mintha az 1800-as évek első felében kottázták volna le volna mondjuk Erkel Ferenc műhelyében. (Létezik természetesen kortárs opera is: Philip Glass vagy Nicholas Lens művei – az Ehnaton, a Kafka-novella alapján született The Trial, vagy a Terra! Terra! – azonban nagyon más hangulatúak, valóban modern, mai muzsikák.) Emellett meglepő volt megélni azt, ahogy az előadásból elveszett maga Petőfi.
A helység kalapácsánál ugyanis nem a történet a fő csapás, az egy toposz, néhány szóban tömören összefoglalható: a kocsmárosnéért epekedő szerelmes férfiak a csapszékben alaposan összeverik egymást.
A helység kalapácsa lényege a narratíva, a mesélés, a játék a szavakkal – ahogy Rejtő Jenőnél sem az számít, milyen balhéba keverednek a légiósok, hanem az, ahogy az író elmeséli.
Ha ettől eltérünk, akkor valami mást kapunk, aminek nagyon kevés köze lesz az eredeti műhöz. Hiába voltak ötletes megoldások, és szellemes, frappáns részletek (például ahogy összecsapta a bokáját Vitéz Csepű Palkó, a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója, s egy pillanatra felderengett a jelen is a világot jelentő deszkákon), és hiába láthattunk-hallhattunk világklasszis énekeseket, úgy tűnt, ez egy alternatív valóság és játék, egy másik helység kalapácsa. Aminek néha a szöveg érthetőségének a hiánya sem használt. Tudom, Petőfi örök és halhatatlan, de nem árt, ha nem hallhatatlan. Egy olasz vagy német operát nézni például azért is jó, mert ott a vetített szöveg, itt viszont amikor többen énekeltek egyszerre, erősen kellett fülelni, mit is mondanak…
Mindezek némileg nehezítették a színházi élmény teljes és zavartalan megélését. Pedig a lassabb felvezetésű első felvonás után jött egy egészen dinamikus második, és láthatóan a művészek is át tudták magukat adni a játéknak. Ám a recenzens végig azt érezte:
ha Petőfi kortársunk lenne, A helység kalapácsával talán a dumaszínházak közönségét szólítaná meg.
Ez a vígopera ehhez képest ebben a formában nehezen értelmezhető – miközben egyébként maga az előadás kifejezetten látványos és tele van jó megoldásokkal.
Teljes szereposztást, további fotókat és bővebb információt az előadásról itt, a Csokonai Nemzeti Színház honlapján találnak.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Barokkos színházi élményt kaptunk Debrecenben | 2024.01.29 |
Oda húzott a debreceni előadás, ahonnan szinte lehetetlen elszakadni | 2024.01.20 |
Új színek, új hangok, új mozdulatok érkeztek Debrecenbe | 2023.12.13 |
Elszabadultak az indulatok a debreceni színházban | 2023.11.25 |
A Kossuth utcáról egyenesen Párizsba | 2023.10.16 |
Milyen a tánc színe Debrecenben? | 2023.10.08 |
Ismét alámerülhetünk a földi pokolba, ezúttal Artemisia és Éva kalauzolásával | 2023.10.12 |