Ismét alámerülhetünk a földi pokolba, ezúttal Artemisia és Éva kalauzolásával
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2023.10.12. 08:20 | Frissítve: 2023.10.15. 21:27
Debrecen – Horváth Julianna és Hajdu Imelda emlékezetes utazásra röpítik a nézőket a Csokonai Fórumban. Kritika.
A test történeteiből továbbiakat ismerhetünk meg az új évadban: Teréz és Lina után Artemisia és Éva is a Csokonai Fórumban, a Kóti Árpád nevét viselő színpadi térben lép elénk.
Artemisia, azaz Horváth Julianna (Fotók: Éder Vera / Csokonai Színház)
A helyszín változatlanul a világi (és világvégi) hangulatot sugárzó, fekete csempékkel és járólapokkal teli mosdó (vagy fürdőszoba), melyből szinte csak egy kád, valamint a csapok, vécék, piszoárok ragyognak ki. Meg a tükrök. Valahol lent a mélyben, ahol sötét történetek kavarognak. Színházban vagyunk, helye van itt a játéknak, még akkor is, ha az elég komor.
Artemisia tehetséges, és bár a hely, ahova született, talán nem lenne rossz, a kor számára nem ideális.
A 17. században a nők sokszorosan hátrányos helyzetből startoltak – a könyveket, a történelmet, a szabályokat is a férfiak írták.
A valóságban is élt festőnőt, Artemisia Gentileschit durva trauma érte: mestere, akit apja azért fogadott, hogy a művészetre tanítsa, brutálisan megerőszakolta. Az akkori – nyilván férfiak által hozott – törvények szerint neki, az áldozatnak kellett bizonyítania, hogy nem alaptalanul vádolta meg. Nem az erőszaktevőt, hanem őt kínozták meg, ha a fájdalom hatására is azt azt vallja, amit korábban, akkor nyilván nem hazudik és igaza van.
Ahogy korábban Lina és Teréz történeténél, a látvány és a zene ezúttal is nagy hangsúlyt kap. A vetítések, a történetfűzés és -mesélés, a szöveg maga és a játék kiemeli az egykori festőnőt a poros történetiségből: az elszenvedett kínok ellenére is egy kemény, vagány csajt kelt életre Horváth Julianna. Egy olyan nőt, aki nem adja fel, aki tudja, hogy végig fogja csinálni, mert hisz az igazában – és a tehetségében. Lehet bármilyen sötét a világ, ez a rebellis természetű fiatal nő még kacag is olykor, és próbálja megtalálni az élet szépségét.
Jó partnere Vranyecz Artúr az apa szerepében, aki próbálja magát kihúzni a kínos helyzetekből, és egyúttal kontrasztot is teremt, s még inkább szimpatikussá teszi Artemisiát a néző számára.
Jól állnak ennek a darabnak és a szereplőknek Csegöldi Erika jelmezei: úgy árasztanak történelmi hangulatot, hogy többségükben simán ki lehetne menni ma is az utcára – Caravaggio szerepében Papp István például kifejezetten emlékeztet amerikai kollégájára, Jared Letóra, aki a Thirty Seconds to Mars zenekar frontembereként is jelen van a magazinok címlapján.
A másik darab hőse, Éva egy prosti, aki semmit nem szeretne jobban, mint boldog lenni. Csak egy kis helyet álmodik a nap alatt magának és a kisfiának ez a nehéz sorsú, szerencsétlen nő, de hiába minden: van az a mélység, ahonnan nincs esély kikapaszkodni. Ahonnan Éva érkezett, ott nem azon kell töprengeni, ha egy férfi kinyit egy ajtót egy nő előtt az udvarias gesztus-e vagy a másik nem megalázása. Éva világában az anya is üti-veri a lányát, a nagyapa is, a szerető is. Meg persze elveszik a pénzét. Éva nem azért lesz prosti, mert nem akar dolgozni, hanem azért, mert nincs választása. És ott is ugyanazok a motívumok ismétlődnek vele, mint korábban és később is, az egész életében: megalázzák, átverik, kifosztják.
Hajdu Imeldát sokféle szerepben láthattuk eddig – a Dehir választásán pedig legutóbb elnyerte az év kulturális szereplője díjat is –, ezúttal talán pályája egyik legnehezebb alakításában remekel. Érzékenyen, egyszerű gesztusokka festi elénk Évát és sokféle hangon szólaltatja meg. Minden rezdülését elhisszük, vele lélegzünk a nézőtéren, és vele éljük át ezt az egészen lehetetlen, nyomorúságos helyzetet, amiből nincs kiút.
Visky Péter zenéje itt is nagyon izgalmas, nagyon friss, ahogy a díszletek, a jelmezek, az ötletek is. (Például a gyermek egy világító gömb, azaz egy csillag formájában érkezik fentről – innen pedig csak egy ugrás Máriára és a kis Jézus születésére asszociálni.) Visky Andrej nagyon jó kézzel nyúl Visky András szövegeihez, hatásosan tárja elénk az embert, a nőt, a nők világát, ahol a férfiak (Papp István, Vranyecz Artúr, Pálóczi Bence Csata Zsolt) látszólag csak mellékszereplők lehetnek, ám valójában rajtuk múlik minden.
Mindkét előadás komplex, látványos, magával ragadó – ugyanakkor az is tény, hogy ezek borzalmasan sötét történetek. (Kicsit kegyetlenebbek, mint A szolgálólány meséje sorozat volt, csak másképpen.) Nehéz szabadulni a kérdéstől: tényleg ezért élünk, ezekért a végtelenül áradó, keserű könnyekért?
Cím | dátum |
---|---|
Milyen a tánc színe Debrecenben? | 2023.10.08 |