Már 25 éve jelen van a számítástechnikai piacon ez a debreceni cég
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.10.25. 08:49 | Frissítve: 2017.10.25. 09:05
Debrecen – Ilyen egyszerű: ez a mottójuk. A debreceniek jól ismerik őket. Eredmények, sikerek, hétköznapok és munka: Varga László ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.
Egy okos közgazdász írta, hogy az informatikában eltöltött minden év hétnek számít, idézi fel Varga László ügyvezető igazgató. Eszerint a Lansoft valójában már matuzsálemnek számít... "Mi mindenesetre nagyon büszkék vagyunk erre a 25 évre. Minden esztendő igazi kihívás volt, folyamatos és töretlen fejlődés jellemezte a cég pályáját" – mondja, mikor leülünk beszélgetni.

Varga László
Dehir.hu: Hogy emlékszik vissza a kezdetekre?
Varga László: A 90-es években indult a privatizáció, én akkoriban az Alföldi Nyomdában dolgoztam, mint informatikus. 1992-ben döntöttünk úgy egy barátommal, hogy létrehozzuk ezt a vállalkozást. A sors pikantériája, hogy a legelső telephelyünk is itt volt, alig 20 méterre a mostani üzlettől, csak a Külső vásártér másik oldalán, egy alagsori helyiségben. Én hardveres voltam, ő szoftveres, ketten raktuk össze még a cég nevét is: a helyi hálózat általánosan használt rövidítéséből (LAN, azaz Local Area Network) és a szoftver szóból. Kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy olyan termékeket forgalmazzunk, melyekhez egy szolgáltatási tudásbázis is kapcsolódik. Minden nagy informatikai gyártóval kapcsolatban állunk, kereskedelmi- és szerviztevékenységünk, valamint irodatechnikai üzletágunk ezt a területet teljesen lefedi, szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a regionális piacon meghatározó a Lansoft jelenléte.
Dehir.hu: Mi az üzleti filozófiájuk?
Varga László: A 25 év alatt nagyon sok informatikai vállalkozás tűnt fel és tűnt el, a Lansoft viszont itt van: szerintem annak is köszönheti a stabilitását, hogy munkás cég vagyunk. Nemcsak kereskedünk, hanem szolgáltatunk is partnereinknek. A teljes palettát lefedjük, a magánszemélyek és a közületek egyaránt fontosak számunkra. Próbálunk egyszerűen kommunikálni, azt valljuk, hogy nem ördögtől való az informatika: egyszerű, könnyen értelmezhető árajánlatokat készítünk, igyekszünk a leggyorsabban, a legpontosabban, a legjobb minőségben kiszolgálni az ügyfeleket.

Dehir.hu: Nagyon sokat változott az informatika világa az elmúlt két évtizedben. Lehet látni, merre tartanak a folyamatok?
Varga László: A hardvereknél azt látjuk, hogy két-három évente megduplázódik a sebessége minden egyes PC-nek, valójában viszont az internet az, ami berobbant és megváltoztatta a világunkat a 2000-es évektől. Régen még mobiltelefon sem volt, faxon küldözgettünk egymásnak üzeneteket, ma meg már mindenki telefonon és emailben intézi az ügyeit. Hihetetlenül gyors az információáramlás, ami kiegészül hangokkal, képekkel, videókkal.
Egy ideig az volt az alapvető tézis nálunk, hogy egységnyi számítógépet össze lehet hozni 100-150 ezer forintból. Körülbelül ennyit kellett rászánnia az ügyfélnek egy jól használható PC-re, csak évről évre jobbat kapott ezért az árért.
A hardver értéke tulajdonképpen ma is elég alacsonyan van, akár már százezer alatt is lehet egy rendes számítógépet vásárolni, a kérdés az, hogy ehhez milyen programok, applikációk, egyéb szolgáltatások kapcsolódnak. A piacon a hangsúlyok áttevődtek a mobileszközökre, a tabletek, mobiltelefonok, notebookok irányába mozdultak, ez a terület ma már nagyon meghatározó.

Dehir.hu: Hány fő dolgozik a cégnél?
Varga László: 15 munkatársunk van, ami szerintem optimális létszám úgy, hogy ebben az évben például közel fél milliárdos árbevételt produkálunk. Voltunk már többen is, amikor olyan szolgáltatásokat is végeztünk, melyek nagyon emberigényesek voltak, de mi is alkalmazkodtuk a piachoz: visszatértünk a gyökerekhez, ahhoz a tevékenységhez, amit az első perctől kezdve is végeztünk, azaz a szervizüzemeltetéshez és -szolgáltatáshoz, valamint a kereskedelemhez.
Dehir.hu:Nagyon sokféle szereplő van ezen a piacon is. Mi az, ami miatt szívesen választják a multikkal vagy az interneten kereskedő cégekkel szemben is a Lansoftot a fogyasztók?
Varga László: Nagyon sok emberben kialakult az az érzés, az a fajta lokálpatriotizmus, hogyha van saját fodrászunk, saját fogorvosunk, körzeti orvosunk, akkor miért is ne tennénk le a voksunkat egy számítástecnikával, informatikával foglalkozó cég mellett, mert bízunk benne, bízunk a munkatársaiban. Nálunk naprakész szakemberek dolgoznak, elbeszélgetünk az ügyféllel, mit szeretne, milyen munkához, milyen alkalmazásokkal, s bármire is van szüksége, mi valóban testreszabott ajánlatot teszünk, ha vásárolni szeretne, ha szervizelésre van szüksége.
Ezen a piacon természetesen a nagy multiknak is megvan a helyük, ők kliséket forgalmaznak nagy mennyiségben, mi pedig próbáljuk tényleg a valós igényeket szem előtt tartani: bármilyen konfigurációt össze tudunk rakni, amire három év helyszíni cseregaranciát biztosítunk az üzletünkben.
Dehir.hu: Hogyan ünneplik ezt a szép jubileumot?
Varga László: Úgy döntöttem, a születésnapra szánt pénzt fordítsa karitatív célokra a vállalkozásunk. Több ilyen tevékenységünk is folyamatban van. Komolyabb összeggel támogatjuk a vesebetegeket, emellett pedig a régió külterületein élő, szegényebb embereknek vásárolunk fát a közelgő télre gondolva. Támogatjuk a helyi futballcsapatot is, vásároltunk egy kezdőrúgást, amit majd egy szegényebb sorsú, hátrányos helyzetben élő gyerekkel szeretnénk elvégeztetni. Persze, azt is meg kell említenem, hogy a kollégáim tudták, mi az elképzelésem erről a 25 éves ünnepségről, és megleptek egy díszvacsorával, ami nagyon családiasra, bensőségesre sikeredett, tényleg megható volt a figyelmességük.

Dehir.hu: Túl az első 25 éven, hogy látja, milyen lesz a következő?
Varga László: Biztos, hogy továbbra is rohamtempóban változik az informatika világa, mi pedig igyekszünk alkalmazkodni hozzá. A magam részéről szeretnék még tíz évet aktívan a szakmában tölteni. Most már a fiam is bejár a céghez, úgy gondolom, majd átadhatom neki a stafétát. Az érdeklődési köre megvan hozzá, informatikát tanul az egyetemen,
Szeretném, ha 25 év múlva is működne a cég. Úgy gondolom, jó úton járunk, és erre a legjobb visszajelzés az, hogy több mint 3 ezer elégedett ügyfélünk van. S ami szintén nagyon fontos: büszke vagyok a munkatársaimra, akik 20-25 éve itt vannak és kitartottak mellettem a legnehezebb időkben is. Ez óriási érték, ezt érdemes megtartani.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)