Krisán: a vállalkozások úja hitelekben gondolkodhatnak
Szerző: Nádasdi Anikó | nadasdi.aniko@dtv.hu Közzétéve: 2014.04.29. 17:34 | Frissítve: 2014.04.29. 17:49
Debrecen – Sokat segít a Széchenyi Kártya program a helyi vállalkozásoknak, amik alacsony kamatú hitelekhez juthatnak – mondta a KAVOSZ vezetője.
A helyi mikro-, kis- és középvállalkozások számára tartottak ma előadásokat a Széchenyi Kártya Programról és az adótörvények idei változásairól.

Debrecen volt az utolsó helyszíne a KAVOSZ országjáró sorozatának. A Széchenyi Kártya Program hat, minden eddiginél alacsonyabb kamatú hiteltermékét mutatták be a helyi vállalkozások képviselőinek.
- Túlélő üzemmódban működtek a vállalkozások, ehhez képest szerintem most eljutottunk oda, hogy a programon belül gyakorlatilag 2 – 2,1 százalék környékére kerültek a Széchenyi Kártya beruházási hitelek nettó kamatai – nyilatkozta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Gulyás Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöke elmondta: Hajdú-Bihar megyében az elmúlt években csaknem 10 ezer hitelt igényeltek a megyei irodáiban.
- A vállalkozásoknak jelen pillanatban nem tudunk más olyan lehetőséget, amit finanszírozáshoz lehetne hasonlítani. A Széchenyi Kártya Programban hat termék van, ami akár egyidejűleg is használható, és több tízmilliós finanszírozási segítséget nyújt a vállalkozásoknak – mondta Gulyás Sándor.
A konferencián Papp László alpolgármester kijelentette, a következő uniós ciklusban a gazdasági növekedés alapjait erősítik Debrecenben, ebben pedig fontos partner a VOSZ.
- Szeretnénk a következő hónapokban a véglegessé váló Európai Uniós Operatív Programok alapján egy olyan együttműködést kialakítani, ami kifejezetten és célzottan a kis- és középvállalkozások tevékenységét hivatott segíteni – hallhattuk az alpolgármestert.
A tanácskozáson elhangzott, a Széchenyi Kártya Program a legsikeresebb vállalkozói finanszírozási megoldás. Az olcsó hitelekkel beruházások indulhatnak el, segítségével korszerűsíthetik eszközeiket a mikro-, kis- és középvállalkozások.
Dehir - A megyei vállalkozóknak is bemutatták a kedvezményes hiteleket
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)