Két debreceni egyetemista végigsétálta az El Camino francia útvonalát – fotókkal
Szerző: Magyar Evelin | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.08.27. 15:24 | Frissítve: 2016.08.29. 12:54
Debrecen, Santiago de Compostela – Egy hónap alatt 775 kilométeres utat tettek meg. A mosógép és a víz erejét is átértékelték.
El Camino, az út – nemes egyszerűséggel így nevezik spanyolul azt a több ezer kilométer hosszan kanyargó túrautat, amelynek vallásos töltete is van az ott menetelők számára. Mindenkit egy cél vezérel: elérni gyalog, biciklin vagy épp lóháton Santiago de Compostelába. A két fiatal debreceni egyetemista, Puskás Dániel és Fekete Zsófia alig kéthónapnyi ismeretség után vágott bele élete nagy kalandjába – ám ezt egyáltalán nem bánták meg, jó párosnak bizonyultak az embert próbáló úton. (Puskás Dániel neve ismerősen csenghet a Dehir.hu olvasói számára: fotókiállításairól több ízben írtunk már.)
A magyarul Szent Jakab-útnak is nevezett ősrégi zarándokutat a francia határnál kezdte a két fiatal. „Ezt az utat már öt-hat éve terveztem, ugyanis akkoriban egy rokonom végigment az úton huszonévesként, és én is kedvet kaptam hozzá” – kezdi történetüket Puskás Dániel. Fekete Zsófival egy Amszterdamba tartó tanulmányi körúton ismerkedtek meg idén áprilisban, a lány ott hallott először az El Caminóról, a kirándulásról hazatérve pedig már meg is vették a repjegyeket. Június végén érkeztek meg Madridba, onnan pedig nyolcórás buszúttal jutottak el a francia-spanyol határhoz, ahol az utat elkezdték.
Zarándokapp, százfős hálótermek és jó fej segítők
Az El Caminónak több útvonala is van, a portugál határról, Párizsból, sőt még Budapestről induló is létezik. Az út kezdetén egy zarándokútlevelet kell kiváltani, a túrázók ebben gyűjthetik a szebbnél-szebb pecséteket a szállásokon töltött éjszakáik után. Az útvonal teljesen spontán és kötetlenül jön létre, a zarándokok a menetrendjüket saját tempójuk és energiájuk függvényében alakíthatják ki. A fiatalok első körben negyven naposra tervezték az utat, de később rájöttek, harminc nap alatt is tudják teljesíteni a távot – ebből még egy napot sikerült lefaragniuk. A szállások és az útvonalak felderítésében többek között egy mobilapplikáció is segítségükre volt. Dani hozzátette, térképet sem kellett használniuk kalandozásaik során, az útvonal kiválóan ki van jelölve, sárga nyilak és az út szimbóluma, a fésűkagyló jelzik, merre tovább. Bár az út előtt kicsit féltek attól, hogy eltévednek, ez egyszer sem történt meg.
Már csak azért sem lehet elveszni, mert mindenfelé látni a többi zarándokot. „Könnyen lehet itt ismerkedni, nagyon nyitottak, mosolygósak és barátságosak az emberek. Tudtuk, hogy egy cél vezérel minket, segítettük egymást, amiben csak tudtuk” – jegyezte meg Dani. Elmondása szerint többször előfordult olyan helyzet, hogy csak leültek néhány percre pihenni, a külföldi zarándokok pedig egyből azt kérdezték tőlük, jól vannak-e, nincs-e szükségük gyógyszerre, vízre vagy krémre. Utólag kicsit bánják, hogy nem kérték el senki elérhetőségét, jó lett volna tartani a többi zarándokkal a kapcsolatot, jegyezte meg Zsófi. Mint elmondták, meglepően sok magyarral találkoztak, de spanyolok, olaszok, brazilok, japánok és koreaiak is szép számmal túráztak. Nagyon sokféle emberrel sodorta őket össze a sors a gyaloglás során: láttak 72 éves francia nagypapát, aki az unokájával érkezett, immár ötödik alkalommal, és egy tízesztendős kislányt is, aki a saját lábán sétálta végig az utat.
Bizalom és türelem nélkül nem megy
Egy-egy végigsétált nap után édes volt a pihenés: az alig 5-10 euróért kínált zarándokszállásokon töltötte éjszakáit a két debreceni fiatal. Egyes szállások adományokból vannak fenntartva, az ilyen helyeken annyit adhatnak a turisták, amennyit jónak látnak. Zarándokútlevél nélkül egyébként nem lehet megszállni ezeken a helyeken, az úgynevezett alberguekben, tette hozzá Fekete Zsófia. Az ilyen szálláshelyek különlegessége az, hogy előre nem lehet tudni milyen: volt, hogy közel százan osztoztak egy hálótermen, míg máskor az egész épületben alig ötven fő fért el. „Remek érzés az, hogy bizalom van a zarándokok között. Nem kell félni a lopástól, bátran otthagytuk a hátizsákunkat és a fényképezőgépünket is az ágyunkon, senki sem nyúlt hozzájuk” – emlékezett vissza Zsófi. Elmondása alapján olyan is megtörtént, hogy valaki a fürdőszobában hagyta a karkötőjét, az egyik nő pedig mindenkihez odament megkérdezni, nem az övé-e az ékszer.
Külön pozitívumnak tartották azt, hogy a viszonylag lazán összeállított menetrendjüknek köszönhetően bárhol, bármikor megállhattak egy kis szusszanásra, gyönyörködésre. Csodálnivalókban pedig nem volt hiány: székesegyházak, családias kis falvak, mesébe illő dombos tájak és autentikus spanyol városok egyaránt eléjük tárultak a közel 800 kilométer során. Mint elmondták, rendszerint a délutáni órákban érkeztek meg ezekbe a házakba, egy kis pihenés után kimosták aznapi ruháikat, aztán elindultak „sétálni egy kicsit”. Ilyenkor felfedezték a csodás spanyol városokat: Burgost, Pamplonát, Estellát, Roncesvallest, Leónt, Logronot. Változatosságot jelentett az is, hogy egyik este egy hétszáz fős kisfaluban aludtak, másnap pedig már egy kétszáz ezres nagyvárosban. „Sokszor érkeztünk fáradtan a városokba, de tudtuk, most egyszer járunk itt, muszáj mindent látnunk” – mesélte Zsófi.
Az egyhónapos izomláz is megéri
Bár abban mindketten egyetértettek, hogy fizikailag sehogy nem lehet felkészülni egy ilyen volumenű útra, mindketten rendszeresen sportolnak, jó állóképességgel vágtak neki a kalandnak. Emellett külön figyelmet fordítottak arra, hogy a hátizsákjuk ne legyen túlzottan nehéz, és csak annyi ruhát, piperholmit vigyenek magukkal, amennyire feltétlenül szükségük van. Strapabíró, nyári túrabakancsra, hálózsákra és a megfelelő méretű hátizsákra viszont érdemes beruháznia a zarándokoknak a fiatalok szerint. Mint azt Dani hozzátette, érdemes a testsúlyunk tíz százalékával egyenlő súlyú hátizsákot cipelni, egy negyven literes táskában, úgy vélik, minden elfér, ami igazán szükséges. Ruhából is keveset vittek magukkal: öt pólót, három nadrágot, egy pulcsit és egy kabátot vitt magával Dani, Zsófi pedig még kevesebbet, a napi mosásnak köszönhetően egyebek mellett két pólóból, két zokniból „kijött” az egy hónap alatt. „Nem lehet úgy elindulni ide, hogy mindenre fel vagy készülve. Fejben nagyon rendben kell lenni” – jelentette ki Dani, aki szerint egy jó adag kitartást is magával kell vinnie annak, aki el akar jutni a célig.
A Pireneusokból induló túra nem volt egy leányálom: mint azt Zsófi hozzátette, a 29 napos út alatt végig izomláztól szenvedtek, a lábuk görcsölt és masszírozást kívánt, de a vízhólyagok réme csak egy alkalommal nehezítette útjukat. A spanyolok egyébként nagyon figyelnek a náluk zarándoklókra: a szállásokon többször is találkoztak mentőcsapatokkal, akik ellátták az utazók sebeit, befáslizták és megmasszírozták a fájó tagjaikat, vagy épp gyógyszert adtak nekik. Az eltévedni látszókat pedig segítőkészen terelik a jó irányba. A kalandorok számára semmilyen gondot nem jelentett az, hogy nem beszélnek spanyolul, a helyiek pedig angolul. „Egyszer előfordult, hogy két pohár bort kértünk egy étteremben a pincértől, de egy üveggel hozott ki. Nem jelentett gondot, de kiütköznek ilyenkor a nyelvi különbségek” – mesélte egy mosollyal kísérve Dani.
Segít alkalmazkodni és lejjebb adni az igényekből
A fiatalok nagyon ügyesen beosztották az útra félretett pénzüket: a felszerelésre való beruházással, utazással együtt négyszázezer forintból kihozták a kiruccanást. Napi húsz euróból kijöttek a spanyolországi tartózkodásuk során úgy is, hogy amit megkívántak, azt megvették. A Santiago de Compostelába való megérkezésük után pedig az összespórolt pénzből szórakoztak három napon át, majd Madridban egy napig.
A hosszú út során pedig mindenkinek volt ideje arra, hogy kicsit elmélyedjen a gondolataiban, és átértékelje az itthoni életét: pozitív energiákkal feltöltődve tértek vissza a fiatalok Debrecenbe. A kalandvágy, a spanyol kultúra, a tájak, az emberek vonzották Danit és Zsófit a mediterrán országba. A túra rádöbbentette őket arra, milyen is az, amikor az ember teljesen önmagára van utalva, arra, hogy egy hátizsákban is elfér az, amire igazán szükségünk van. „Az ember a pici dolgokat is tudja utána értékelni. Egy alkalommal a negyven kilométeres séta után nem volt vizünk, és egy kútnak is nagyon tudtunk örülni. Itthon pedig a mosógéppel való mosás volt nagy öröm a kézi suvickolás után” – mesélte Dani.
A fiatalok szerint sok ember a hétköznapokból való kiszakadás céljából választja a zarándoklatot, van, aki egy elhunyt szerette emlékéért menetel, míg mások spirituális okokból indulnak el. Az út végén egy nagy kőrakáson álló kereszt fogadja az érkezőket: ide a zarándokok az útjuk elején felvett követ helyezik le, annak szimbólumaként, hogy végigmentek az El Caminón, és megszabadultak a lelküket nyomó gondoktól.
Az utazókat a csodás fotókon kívül (amelyek közül néhányat galériánkban tekinthet meg) a szobájuk falára kiakasztott, bekeretezett oklevél, és megannyi feledhetetlen kaland emlékezteti az idei júliusra, amikor leküzdötték minden nehézségüket Észak-Spanyolországban.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)