Az a csodás 66-os – 3. rész – Oklahoma, a leghosszabb
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2011.03.06. 08:35 | Frissítve: 2011.11.08. 17:42
Clinton, Oklahoma (USA) – Ez az az állam, amelyen nem fontos „átrohanni”, bőven letérhetünk a 40-es Interstate-ről. Oklahomában fut ugyanis a régi 66-os út leghosszabb szakasza. Nem véletlen hát, hogy itt állunk meg legtöbbször, ha igazán kíváncsiak vagyunk a csillogó, vagy éppen kopott, emlékekre. Ráadásul errefelé már bőven találkozhatunk indián nyomokkal. Oklahomában fordul igazán Nyugatnak a hatvanhatos…
St. Louis-t elhagyva keresztbe vághatunk át Missouri államon. Következik Kansas, de mintha nem is kerülne utunkba. Csupán 13 mérföldnyit kapott a „napraforgós” államból a jó öreg történelmi út. Kansas egyike a Középnyugat államainak, amelyeket joggal neveznek Amerika éléstárának. Túl sok látnivalóval nem büszkélkedhet, errefelé aztán végképp nem, hacsak nem éppen nyáridőben járunk arra, hogy megcsodáljuk a napraforgó földek végtelen sárgaságát. A helyzet az, hogy szinte észre sem vesszük, hogy Kansas-ben jártunk, olyan gyorsan letudjuk az alig több mint 20 kilométert.
Aztán belépünk Oklahomába, hogy – ha akarjuk – valóban megismerjük az igazi a 66-os érzést. Ebben az államban van az út leghosszabb szakasza, telis-tele az „aranykor” mementóival. Ne feledjük, innen indult Kaliforniába John Steinbeck 1939-es Érik a gyümölcs című regényének vándorló családja, mely alkotás tette halhatatlanná az utak anyjának elkeresztelt hatvanhatost. Tulsa, Oklahoma City, Elk City – csak a nagyobb városok, amelyeket nem került el híres útjával a történelem. Nekünk mégis Clinton adta a legtöbbet, a maga kis emlékmúzeumával.
Az alig kilencezres lélekszámú kisváros sokat profitált a 66-os jelenlétéből. 1936-ban adták át a híres Pop Hicks éttermét, amely az út leghosszabb ideig üzemelő vendéglátóhelye volt (ma már nem látogatható, mert 1999-ben sajnálatos módon leégett). Áll azonban a helyi Best Western Motel, amelyben négy alkalommal is megszállt Elvis Presley. Nos, ezzel a motellel szemközt épült az Oklahoma Route 66 Museum, amely a 66-os talán legnagyobb emlék kollekciójával várja az érdeklődőket. 1995-ben nyitották meg, óriási népünnepély kíséretében, termei tele vannak az út mentén összeszedett különleges kincsekkel.
Régi autók, benzinkútfejek, útjelzők, berendezési és használati tárgyak ezreit halmozták fel és helyezték el ízlésesen az épületben. A látogató megismerheti a 66-os történetének hat évtizedét, természetesen dekádonként más-más termekben. Mindenhol egy-egy, az évtizedet szimbolizáló autó mellett haladunk el, miközben az adott korszak legismertebb zenéi szólnak. Megismerjük az út történetét és kultúráját: útépítések, közlekedés, szállás, vendéglátás, műhelyek és egyéb látványosságok sorjáznak előttünk teremről teremre. Érezzük, hogy „Amerika főutcáján” járunk, magunkba szívjuk hat évtized egészen különleges életérzését.
A hat szomszéddal körülvett Oklahoma csodálatos kulturális, földrajzi és történelmi keresztút. Nyugatra tartunk, de itt már érezzük az „igazi” Délt! Ebben az államban él az ország legnagyobb őslakos népessége. A több mint negyedmillió ember 67 különböző indián törzsből származik. Azért olyan sokból, mert a XIX. században erre az úgynevezett Indián Területre kényszerítették az Egyesült Államok többi részéből a legyőzött és megalázott indián lakosság jelentős részét. Pedig Oklahoma csak 1907-ben csatlakozott az USA-hoz, olajkincse felfedezése után.
Kiowák, komancsok, apacsok és több más indián menekültek találtak tehát menedéket Oklahomában. Emléküket szintén felfedezhetjük az út mentén. Errefelé már egyre több az először Missouriban látott úgynevezett trading post. Ezek azok a bevásárló helyek, ahol szinte csak az indián kultúra mementóit találjuk: minden megvásárolható, az autentikus (indián) fegyverektől a festett agyagedényekig. Jó húsz-harminc kilométerenként letérhetünk az útról, ha mindenhová szeretnénk bekukkantani. Érdemes, mert igazi kincsekre lel az, aki vonzódik az indián kultúrához. Igaz, az árak itt-ott eléggé borsosak, de legalább abban biztosak lehetünk, hogy ezeken a helyeken nem Kínában gyártott vackokkal kísértik a balek bámészkodót. Persze a kínálathoz hozzátartoznak a 66-os emléktárgyak is, hiszen mégiscsak egy történelmi főút mellett haladunk. Már csak azt kell lehetőleg gyorsan eldönteni, hogy inkább indiánban vagy 66-osban „utazzunk”, aztán elővehetjük a pénztárcát.
A trading post megállóhelyek nem pusztán útszéli bazárok. Mintha valamikor meghirdették volna köztük a „hogyan vonzzunk sok látogatót” versenyt. Ahhoz ugyanis, hogy a vándor elhatározza, hogy hosszú útja drága idejéből rászánjon-e egy negyed-fél órácskát egy-egy ilyen boltra, valamivel oda kell csábítani. Nos, az ötletektől nincs hiány: monumentális indián szobrok, sátrak és szekerek, kerítésnyi falfestmények csalogatják a fényképezőgépes turistát. De hát a 66-os erről szól: gyakorlatilag egy a mai korban már giccsesnek is nevezhető útszéli emlékkiállítás bőséges kínálatát nézhetjük vagy látogathatjuk meg hosszú utunk során. Szóval gyorsan veszünk valamit, aztán a gázra (vagy stílszerűen olajra) lépünk, mert vár bennünket a szomszédos Texas...
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)