Robotsebészettől állatkórházig: új városrész fog kinőni a földből a Debreceni Egyetem terveinek nyomán
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.03.11. 08:30 | Frissítve: 2022.03.11. 08:34
Debrecen - A tervek szerint 2030-ig 450 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg a Debreceni Egyetem. Három projekt is segíti az autóipart.
A felsőoktatási intézmény évindító gazdasági találkozóján többek között elhangzott: az egyetem szuperkórházat és hotelt is épít. A fejlesztési tervekről beszélt a Debrecen Televízió Közügy című műsorában Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.

Bács Zoltán elöljáróban elmondta: az alapítványi működéssel új szint került be a működési struktúrába. Korábban a minisztériummal tartották a kapcsolatot és ott születtek meg a fenntartói döntések. Az új modellben az ágazatirányítói és a finanszírozói feladatok maradtak az államnál, de a fenntartói döntések az alapítványokhoz kerültek a modellváltó egyetemeknél. Ezzel erősödött az egyetem és annak autonómiája is.
Az alapítványi modell első mozzanata egy történelmi mértékű bérfejlesztés volt.
A kancellár ezzel kapcsolatban elmondta: a modellváltással együtt járt a magasabb finanszírozási szint is, ez ad lehetőséget arra, hogy a béremelést megvalósítsák. Ezt két ütemben, két szempont szerint valósították meg: egyrészt alapbérbe beépítve, másrészt teljesítményhez kötötten.
- Fontos lépés volt, hogy kiemeltük az oktatói-kutatói réteget - mutatott rá Bács Zoltán. - Hiszen az egyetem "magtevékenységét" ők jelentik.
A kancellár azt is hangsúlyozta, hogy a Debreceni Egyetem a külföldi hallgatók számát, összetételét és származási országát tekintve Középkelet-Európában is kiemelkedő, annak ellenére, hogy a tandíj szempontjából a drágábbak közé tartozik. Az elmúlt 18 évben ezerről hétezerre emelkedett a számuk.
- Arra is büszkék lehetünk, hogy az elmúlt 11 év alatt a Debreceni Egyetem képviselete a teljes magyar felsőoktatás által előállított saját bevételen belül 11 százalékról 21 százalékra nőtt, miközben növekedett a teljes összeg is - hangsúlyozta Bács Zoltán. - Az egyetem függetlenedéséhez és stabilitásához ez is hozzájárul. És ha beindul az oktatás-kutatás-betegellátás hármasa mellett az innovációs, gazdaságfejlesztési vonal is, tovább is növekedhet.

Utóbbihoz tartozik az egyetem úgynevezett Science Parkja, aminek 73 hektáros területén párhuzamosan sok fejlesztés zajlik. Ezen belül 50 hektáros valósulnak meg az intézmény projektjei. Az Innovációs Központ elkészült, az oltóanyagüzem - ami a Nemzeti Oltóanyaggyár kutatóközpontja lesz, illetve más típusú egészségterápiára alkalmas készítményeket gyárt - már épül, 2023-ban fogják használatba venni. Emellett elnyert pályázatuk van a Gyógyszerésztudományi Kar új épületének és vele együtt egy kapszulázó üzemnek a létrehozására. Nemrégiben jelent meg az építésügyi hatósági könnyítés a műszaki kar úgynevezett járműlaborjára vonatkozóan, így aztán év végére kiválaszthatják ennek kivitelezőjét is.
- Idén már épülni fog a Nemzeti Oltóanyaggyár, itt lesz az állategészségügyi mérnökképzéshez szükséges állatkórház is - tette hozzá a kancellár. - De tervezünk egy sporttudományi kutató, fejlesztési innovációs teret is, továbbá környezetvédelmi izotóp intézetet.
Bács Zoltán hozzátette: gyakorlatilag új városrész fog kinőni a földből Debrecenben. Ennek egyik példája lesz az UniGreen Hotel, ami innovációs oktató szálloda és tanétterem is lesz.
A kancellár kiemelte: három projekt is a debreceni BMW-gyárral és egyéb autópiari betelepülőkkel van összefüggésben: a járműlaboron kívül a kémiai épület és a műszaki kar felújítása tartozik még ide.
Az egészségfejlesztési célok közül Bács Zoltán négyet emelt ki. A sugárterápiás központ fejlesztésére kormányhatározat irányozott elő 2,2 milliárd forintot, nyár végére telepíthetik is az új berendezéseket. A gyermeksürgősségi központra kiírják a közbeszerzést, ez 2023 végére készülhet el. Az úgynevezett robotsebészet egy idén beadott pályázat részét képezi. Amennyiben erre forrást nyernek el, ebben az évben munkába is állíthatják a megfelelő eszközt.
A legnagyobb cél ezek közül a "szuperkórház". E mögött sok éve tartó előkészület húzódik meg, hiszen eredetileg sürgősségi és traumatológiai központot terveztek, ám a "fókusz kitágult". Már
arra vonatkoznak a tervek, hogy az összes műtéti szakmát egyetlen tömbkórházban valósítsák meg, hogy ne kelljen a betegeket egyik épületből a másikba szállítani.
- Ez gigantikus méretű program, aminek csak a tervezése egy-két évet vesz igénybe - mondta Bács Zoltán. - Még a helyét is meg kell találni, a megvalósítás pedig tízéves távlatot jelent.
A teljes beszélgetés megtekinthető itt: