Megjelent a Debreceni Korzó legfrissebb lapszáma
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.05.12. 17:35 | Frissítve: 2023.05.13. 08:32
Debrecen – A programajánló kiadvány 40 ezer példányszámban érkezik a postaládákba és megtalálható a terjesztési pontokon. Sport, kultúra, programok a Korzó legfrissebb lapszámában.
A Debreceni Korzó című színes információs kiadvány a Médiacentrum Debrecen gondozásában jelenik meg. A népszerű lapot ezúttal is közel 40 ezer háztartás postaládájába dobják be, emellett a különböző terjesztési pontokon lehet hozzájutni, valamint a Dehir.hu-ról is letölthető.


A lap ezúttal a megszokotthoz képest bővebb terjedelemben, sok-sok információval és olvasnivalóval jelenik meg. Az előttünk álló napokban-hetekben Debrecenben számtalan program várja a kimozdulni vágyókat, akár szórakozni, akár tartalmasan feltöltődni szeretnének: többek között a Debrecen Drive, a Színházi Olimpia, a gyermeknap, a könyvhét programjai minden bizonnyal sokakat érdekelnek majd.
A harmadik oldal vendégpublicisztikájának szerzője, a Debreceni Karitatív Testület új elnöke. Törő András a pünkösdöt idézi meg írásában.
„A hitünk nem történelmi visszaemlékezés, hanem élő találkozás, melyből tetteknek kell születni. A Debreceni Karitatív Testület elnökeként szeretném, ha ezek a cselekedetek a mi életünkben is megjelennének. Engedjünk annak a jó hívásnak, mely oda szeretne fordítani a másik ember felé, mely cselekvésre szeretne sarkallni. Pünkösd ünnepére való készületünk legyen megerősítő számunkra, hogy mi is képesek vagyunk kilépni belső bezárkózottságunkból és bátran merjük tenni a Jót!”
A Korzó szokásosan beszámol az elmúlt időszak legfontosabb városi eseményeiről. A hírek között olvashatnak többek között a LED-csere programról, a környezetvédelmi monitoringrendszerről, a járműalkatrész-gyártók debreceni találkozásáról, arról, mely oktatási intézmények kaptak Fenntartható Debrecen-díjat, valamint a dél-koreai EcoPro BM gyárának alapkőletételéről és a debreceni gazdaságra gyakorolt hatásáról, a településképi arculati kézikönyvről és a kormány Debrecent, a víziközmű- és vasútfejlesztéseket érintő támogatásáról.
Belváros-melléklet
A Belváros mellékletet lapozva az olvasó közelebb kerülhet egy vadonatúj, laza helyhez. Tudják, mi az a WAGMI? We all gonna make it – azaz együtt sikerülni fog. A Piac u. 58. szám alatt nyílt helyen minden adott ahhoz, hogy a vendégek jól érezzék magukat: többek között kávék, sütemények, koktélok – és egy ps4, valamint a tervek szerint sok-sok innovatív ötleten alapuló program várja a betérőket. Szintén a belvárosban kínál és szintén egy vadonatúj üzletben egyedi szemüvegkereteket az Eyeland Debrecen. A Piac utca 16. alatti üzlet tulajdonosa elárulta: több mint 25 éve foglalkoznak szemüvegekkel, képben vannak, melyek a mai trendek, és az olvasószemüvegektől az egyszerű, egyfókuszú lencséken át a multifokális és napszemüvegekig minden megtalálható náluk. Nem kérdés, mi lehet a szenvedélye az Annuska Fagylaltbisztró és Kávézó néven a Piac utca 30. alatti helynek. Délutánonként itt hosszú sor kígyózik. A receptúra közel 40 éves, minden nap frissen, itt, helyben főzik a finomabbnál finomabb fagylaltokat. Szezonban a szered Erdőbényéről, a málna Székelyhídról, az eper Nyírlugosról vagy Bocskaikertből származik. Toszkán kávéjuk is nagyon finom, hamarosan pedig pékárukat is kínálni fognak. A meglévő üzletek mellett új lehetőséget kínál a Cívis Ház kiadó Piac utcai helyiségével: remek feltételekkel lehet itt elindítani egy vállalkozást. Jó megközelíthetőség jellemzi a Csonkatemplom közelében található kiadó üzlethelyiséget, mely exkluzív kereskedelmi és minőségi vendéglátó tevékenység végzésére egyaránt alkalmas.
A sportrovatban téma, milyen esélye lehet a Lokinak dobogóra kerülnie. Olvashatunk arról,milyen nagy dobásokra készül a debreceni atléta, Szilágyi Réka. De ír a lap Senánszky Petráról és az olimpiai szintidőről, valamint arról is olvashatunk, hogy világbajnok lett a párbajtőröző Nagy Blanka.
Mindezeken túl rejtvény, moziműsor, kedvcsináló programelőzetesek, színes írások is helyet kaptak a Korzó legfrissebb számában. Megtudhatjuk, milyen programok lesznek szerte a városban, milyen koncertekre, kiállításokra, előadásokra, családi programokra, színházi eseményekre lesz érdemes ellátogatni.