Gyönyörű album jelenik meg a világhírű debreceni építészről

---

Debrecen – Hatalmas tehetség volt Sajó István, akinek emlékét szülővárosa mellett Dortmundban és New Yorkban is sok-sok épület őrzi.

---

Sajó István építész életművéről jelenik meg egy mintegy 100 oldalas fotóalbum Puskás István alpolgármester köszöntőjével, aki évek óta bábáskodik a kötet megszületése körül. 

A könyv Térey János költő Tanösvény Atlantiszon című írásával kezdődik, aki rövid történetben meséli el, hogy hogyan ismerkedett meg kamaszkorában Sajó életművével.

Az album gerincét két világhírű debreceni fotóművész, Nicky Almasy és Magyar Ádám Sajó épületeiről készített fotói adják. Nicky Almasynak, a Kuala Lumpurban élő fotóművésznek nem ez az első magyar vonatkozású munkája, hiszen Hudec Lászlóról, a sanghaji art-deco magyar képviselőjéről készült fotóalbumot is ő fényképezte. Ezúttal Sajó István debreceni épületeiről készített felvételeket, a New Yorkban tervezett épületekről a Berlinben élő fotóművész, Magyar Ádám. 

A kötetet Jenei Zoltán grafikusművész tervezte, aki már több art-deco témájú könyvtervet is magáénak tudhat. A szerkesztés, valamint a Sajó István épületeiről szóló leírás Szoboszlai Lilla munkája, aki Térey Jánossal közösen jegyzi az építész 2016-ban a Modemben, és 2017-ben a Műcsarnokban rendezett életmű-kiállítását.

Az album felelős kiadója a Méliusz Juhász Péter Könyvtár. 

A Sajó című fotográfiai album az idei Ünnepi Könyvhétre jelenik meg, bemutatója június 23-án, pénteken 17 órakor lesz a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.

A beszélgetésen közreműködik Puskás István, Jenei Zoltán, Szoboszlai Lilla, valamint a beszélgetés moderátora, Szénási Miklós újságíró, a Dehir főszerkesztője.

Így élt Debrecen art-deco építésze 

Sajó István építész (1896-1961) Debrecenben született a millennium évében, asszimiláns zsidó polgárcsaládba. 

A József nádor Műegyetemen szerzett diplomát 1920-ban, miután több kitüntetéses főhadnagyként harcolt az első világháborúban. Huszonhárom évesen az ambiciózus fiatalember Németországba utazott, majd németországi éveit észak-amerikai útja követte. Itt ismerte meg közelről a magasépítészet gyakorlatát és szívta magába a célszerűség és anyagszerűség egész munkásságát meghatározó elvét. Építészként Floridában „három irodát tartott fönt, annyi munkája volt. 1926-tól három éven át New-York-i építész munkaközösségekben dolgozott, ahol négy épületegyüttes tervezése fűződik a nevéhez.

Honvágyának nem tudott ellenállni: 1928-ban Sajó István hazatért szülővárosába. Mennyiben hoztak épületei újdonságot? Elsősorban forradalmi dekorativitásuk volt vadonatúj, ami kétségtelenül szokatlan látvány lehetett a szecesszióval is csak mérsékelten fertőzött, többnyire földszintes cívisutcák népi klasszicista polgárházai között.

A Hatvan utca 6. szám alatti ház Sajó erényeinek valóságos koncentrátuma, melyet a status quo ante izraelita hitközség építtetett 1928–1931-ben.  A Simonyi úton, a Pálma étterem mellett álló villát a kultúrapártoló és árvaházalapító mecénás, Fényes Jenő büntetőjogász számára építette Sajó 1929-ben. Hasonló elgondolás szerint fogant egy másik Simonyi úti épület terve, mely ház Geiger Pál számára épült 1930-ban. 

Vonzalma a sport iránt töretlen volt. Nem véletlen, hogy városa számára grátisz tervezte meg a világ első földsánc stadionját 1933-ban. A Nagyerdő eszményi környezetet nyújtott lendületes terveinek. A kivitelezők ügyeltek rá, hogy tájsebet nem okozva, minél kevesebb fa kivágásával fektessék le az alapokat. Szintén 1934-ben építette föl a Rákosi Jenő (később Ságvári, ma Vásáry István) utcán a 8. szám alatti négyemeletes bérházat.

1944-ben Bergen-Belsenbe deportálták, felesége, Klára a Bécs melletti Strasshofba került, ahonnét két kislányával sikerült visszatérnie.

Új életének micsoda méltóságteljes kezdete, jelkép erejű gesztusa, hogy Sajó első háború utáni munkája éppen a gyújtóbombáktól súlyosan sérült Nagytemplom helyreállítása volt! A leégett nyugati tornyot és a tetőt hozta helyre 1945 márciusától kezdve. A gyülekezet számára Révész Imre református püspök 1948. március 15-én nyithatta meg újra az épületet.

Sajó 1945 után is alkotott főművet: a Bethlen és a Múzeum utcán még ma is álló OTI, azaz SZTK-székház Králik Lászlóval közös munkája. A hároméves terv keretében megvalósult műve már elüt korábbi munkáinak formakincsétől, hiszen a modernista útkeresés légkörében fogant; tervezőjük nem ódzkodott a teljes megújulás útjára lépni. A debreceni Nagyállomás (1955–1961) betonhéjas, hullámzó kupolája az építkezésen gyakornokként működő Csete György tanúsága szerint is Sajó leleménye.

Sajó Istvánnak szép halála volt: az általa tervezett stadionban halt meg. Bevett szokás szerint sohasem kezdődött mérkőzés, amíg ő el nem foglalta helyét a tribünön. Aznap, 1961. március 11-én ugyancsak egy futballmeccs nézőjeként volt jelen, amikor utoljára dobbant a szíve. A tervező emlékének a következő találkozón néma fölállással adóztak a jelenlévők.