Csókok és szeretők: az élet Mesterfalván – fotókkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.06.27. 08:04 | Frissítve: 2016.06.28. 10:47
Debrecen – Csókolózó köznek is hívták egykor azt a kis utcát, ami a Mesterfalva nevű városrész déli határán bújik meg. Onnan átnézve pedig a Hatvan utca házaira, olyan díszek csodálhatók meg, amiken huncut leányok szeretgetnek hetyke legényeket.
Az épületeknek ebben az övezetben is fontos elemük a cserép – olyannyira, hogy az egyik utcának Cserepes is a neve. Az innen is látszó Nagytemplom korábbi elődje, az eredeti Szent András Templom tornya még fazsindelyes volt, ám az 1626-os átépítésekor már azt is cserepekkel fedték. Emiatt nevezték Cserepes toronynak is. Ezeken kívül a Vendég utca neve is történelmi utalás.

Hiszen a XIX. század elejétől e helyen voltak az ideérkezett kereskedőknek a szálláshelyeik a magánházakban. S ez azért is hasznos volt, mert anno már Mátyás király is engedélyezte, hogy fél hónapon át országos vásárok legyenek itt. Hasonlóképpen óvárosias a Csap utca is, amit egykor kádárok és hordócsap-készítők laktak.
Mesterfalva mentén egyébként ma olyan nevezetességek állnak, mint a Csokonai-ház, a Fazekas-gimnázium, a „Mester utcai” templom és a régi malom. Híres lakója volt a körzetnek Gönczy János tanító is, aki az 1700-as évek második felében gyakorolta a hivatását. Előtte tiszteleg a Tanító utca. Itt áll az a ház is, aminek a falára 2000-ben helyezett emléktáblát az önkormányzat – az akkor 100 éves óvoda munkásságát hirdetvén.
Az épületben gyermekvédelmi intézményt alakítottak ki. Az óvodánál is korábbi időkbe juthatunk vissza ugyanakkor, hogyha a környék névadó utcájának elnevezését kutatjuk. Hiszen ez egy XIII. századi birtokosunknak, Dózsa mesternek állít emléket, akinek a neve utáni „mester” az olasz egyetemen szerzett magiszteri fokozatára utal.
Itt találhatók a Szabadkeresztyén Gyülekezet, a Kuckó Művésztanya, az ebtenyésztők egyesülete és a Lépéselőny Közhasznú Egyesület székházai is. Ugyanakkor fogyatékosokat ellátó nappali intézet és családok átmeneti otthona is van a kerületben, valamint étterem, kultikus kocsmák, és sok más vállalkozás is. A 2012 decemberi látogatásunk óta immár kirajzolódott, hogy mely nyomvonalon halad tovább a nyugati kiskörút a Csemete utca felé.
Feltűnő az is, hogy közvetlenül mellette már építkezés zajlik. Napjainkra – a népművészeti egyesület révén – annak a régi épületnek is lett lakója a Hatvan utcán, ahol addig a helytörténeti fotótár működött (és amely a Méliusz Könyvtárba költözött). Ugyanakkor nem egy telekről a nyomvonalon túl is lebontották a házakat, és eladó vagy romos ingatlan is több van a városrészben. Miként nagyon szépek és különlegesek is megcsodálhatók a kulipintyóktól a magasabb házakig.
Az utcákban bóklászva hosszú-vadregényes udvarokat, színpompás virágokat és metál grafit Trabantot is láttunk, de persze csodás homlokzatreliefek is felfedezhetők. A Pesti utca egyik elhagyatottnak tűnő épületén ugyanakkor a közelmúlt egy szokatlan és igen személyes üzenetét is felfedeztük. Az ablakrácsok mintázatai ugyanis neveket alkotnak: a Sára, a Papp és a Laló szavak olvashatók ki róluk. Valamikor talán ők is nagyon szerették egymást...
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)