Azeri és moldovai diákok is jönnek a Debreceni Nyári Egyetemre – videóval
Szerző: Kemecsei Zsuzsa | kemecsei.zsuzsa@dehir.hu Közzétéve: 2015.02.13. 13:45 | Frissítve: 2015.02.13. 14:59
Debrecen - A visegrádi országok egyetemei közösen igyekeznek felkelteni a külföldi diákok érdeklődését, hangzott el a debreceni kurzus idei első sajtótájékoztatóján.
Napi hat órában tanulják a magyar nyelvet a nyári egyetemre jelentkezők. Debrecenben tavaly nagyvenkét ország kétszáz hallgatójával indult a képzés. A tavalyi évhez köthető egy most januárban lezárult projekt is, amely a visegrádi négyek, azaz Szlovákia, Csehország, Lengyelország és hazánk nyelvoktatását kutatta. A vizsgálat során kiderült, hogy mindenhol azonos gondokkal szembesülnek a szakemberek. Egy-egy intézményhez egyre kevesebben érkeznek, mert mára nagyon sok képzési hely alakult szerte Európában. Magyarországon például kétszáz intézmény oktathat magyart külföldieknek. Megoldást is kerestek a problémákra.

- Olyan kiegészítő nyelvoktatással foglalkozunk, amelyek egymást segíthetik. Tehát azokat a nyelveket igyekszünk tanítani, amelyeket a visegrádi országokban beszélnek. Ezt nem mindenhol lehet megtalálni – mondta el Szaffkó Péter, a Debreceni Nyári Egyetem igazgatója.
Ilyen például a cseh nyelv oktatása, ami nemrég indult el Debrecenben. Idén két nagyobb projektet valósítanak meg. Az úgynevezett Lexipédia együttműködésben görög és román partnerek vesznek részt, a másikban az I. világháborúra emlékeznek – mindkettőt középiskolásoknak szánják. Az idei első tájékoztatón beszéltek arról is, hogy idén már a Sao Paolo-i állami egyetemen is oktatnak magyar nyelvet, amiben debreceni szakemberek is közreműködtek. Csontos Pál vett részt a brazil oktatók felkészítésében.
- Úgy tanítanak magyar nyelvet, hogy nem magyar az anyanyelvük. Ezért próbáltunk segítséget nyújtani számukra a felkészülésben, a szinten tartásban. Jól sikerülhetett az első próbálkozás, mert 2015-ben az ő kérésükre ismételtük ezt meg – közölte Csontos Pál, a Debreceni Nyári Egyetem tanulmányi igazgatója.
Amíg a dél-amerikai országban brazil diákok tanulnak magyarul, addig a Debreceni Egyetemen idén nyáron már moldáv vagy azeri fiatalok is ismerkedhetnek nyelvünkkel és kultúránkkal. A kisinyovi egyetemmel már megállapodást is kötöttek, míg Azerbajdzsánból a héten érkezett megkeresés.
Dehir - A visegrádi négyek összefognak nyári egyetemeik érdekében
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)