Az eső miatt nem lehet korizni a főtéri jégpályán
Szerző: Vállaji Orsolya | vallaji.orsolya@dtv.hu Közzétéve: 2014.01.21. 15:22 | Frissítve: 2014.01.21. 17:04
Debrecen – Bezárt a jégpálya. Az üzemeltető szerint balesetveszélyes, de ahogy eláll az eső, újra rá lehet menni a jégre.
Január elején még teljes üzemben működött a Nagytemplom előtti jégpálya. A tavaszias napsütésben jól csúszott a jég, minden nap több százan korcsolyáztak rajta. Volt olyan nap, amikor ezerkétszázan használták, kedden délelőtt azonban csak az eső áztatta a jeget.

Eredetileg úgy volt, hogy iskolás csoportok korcsolyáznak majd a főtéren, de az üzemeltető bezáratta a pályát. Nem tett jót ugyanis a pályának, hogy az elmúlt napokban 15 fokos meleg volt, ennek hatására a jég vízzé változott.
Az üzemeltető azt mondja, a jégre most azért nem lehet felmenni, mert veszélyes, a pályát azonban nem zárják be. Bíznak a lehűlésben, így január végéig biztosan marad a főtéri korcsolyapálya, s az időjárástól függően akár február 20-áig is üzemelhet.
- Jelenleg az a gond, hogy túl nagy rajta a víz, folyamatosan esik az eső. Mihelyst eláll és nem lesz több eső, letoljuk a vizet a pályáról, ezután egy-két óra alatt visszafagy a jég és újra lehet majd használni – mondta Sebeők János, a DH Szervíz Kft. üzemeltetési csoportvezetője.
A meteorológusok már a hét második felére korcsolyaidőt jósolnak. Szerdától megszűnik az eső, folyamatosan csökken a hőmérséklet is. Az előrejelzések szerint vasárnap már napközben is csak mínusz két fok lesz.
Dehir - Csak ideiglenesen zárt be a Kossuth téri jégpálya
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)