A debreceni cívisházak történetét bemutató tárlat eljutott Budapestre is
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2021.11.18. 08:38 | Frissítve: 2021.11.18. 11:32
Budapest – Harangi Attila és Löki Viktor munkája a Fugában került az érdeklődők elé.
Harangi Attila debreceni építészmérnökként már több, mint három éve kutatja szülővárosának építészeti örökségét, a cívis lakóházakat. A Debreceni Egyetem mesterképzésén diplomamunkájának választotta a történeti belváros cívis lakóházainak megőrzését. Hogyan maradhatnak meg a történeti földszintes lakóházak az átalakuló városszövetben? 2019 júniusában a diplomatervében egy konkrét ház és környezetének az újragondolására készített tervet, azóta pedig több mint 1500 ház tipológiájának elkészítése által teljesedett ki a kutatása. 2019 novemberében a katasztere és a kutatása bemutatására létrehozta a www.debrecenhazai.hu honlapot, illetve a hozzá kapcsolódó közösségi oldalakon máig naponta oszt meg tartalmakat a témában.

Az építészmérnök munkájához 2019-ben csatlakozott fotósként Löki Viktor, akivel az elmúlt két évben azt tűzték ki célul, hogy a levéltári és építészeti kutatásokat a házak belső felmérésével, belső tereik és jellemzően régi bútoraik alapos fényképes dokumentálásával, illetve a lakókkal, bérlőkkel és egyes cívisházak esetében üzletvezetőkkel készített interjúkkal és visszaemlékezésekkel egészítsék ki.
Közös munkájukból korábban Debrecenben, szerdán pedig Budapesten, a Fuga építészeti központban nyílt tárlat. A Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara kiállításán China Tibor építész, a HBMÉK elnöke mondott köszöntőt, és Puskás István, Debrecen kulturális területéért felelős alpolgármestere tartotta a megnyitót.
Ahogy az alpolgármester fogalmazott: Haragi Attila és Löki Viktor vállalkozása több szempontból példaértékű.
„Van két fiatal, akik puszta elhivatottságból, lokálpatriotizmusból belevágnak a város egy sajtos szempontú feltérképezésébe.
Az építészet és várostörténeti kutatómunka, a fotográfia és irodalmi igényű szövegekkel formált interjúk együtt tárják elénk egy-egy ház históriáját és jelenét. Mutatnak egy érvényes módot arra, hogyan teremthető meg egy közösség és egy épített környezet múltja,
hogyan lehet újra definiálni a terekhez fűződő viszonyunkat azáltal, hogy nemcsak téglát, fát, fémet, üveget látunk, hanem a bennük megtörtént életeket is.