Luciferkó otthonra talált Debrecenben
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2023.12.17. 12:00 | Frissítve: 2023.12.17. 12:00
Debrecen – Sokáig kóborolt az utcán, a szerencse végül mellé szegődött.
Nem sokat tudunk ennek a srácnak a korábbi életéről. Fogalmunk sincs, honnan jött, kik a szülei, hogy került az utcára. De ott volt, ott kóborolt a debreceni éjszakában, és végső elkeseredésében egy biciklitárolóban húzta meg magát.
Ami nem volt túl meleg, mindössze fedett, és a rács, ami lezárta, csak annyit ért, hogy sanda szándékú emberek vagy harapós kutyák ne tudjanak hozzáférni ahhoz, aki ott hajtotta álomra a fejét. Ez a kissrác magányosnak érezte magát, éhes is volt, szomjas is, ráadásul szemtelenül fiatal – ennélfogva nem sokat tudott a világról –, tehát minden esélye megvolt arra, hogy a története rossz véget érjen.
A szerencse azonban mellé szegődött. Két őrangyal képében, akik egészen úgy néztek ki, mint a városi televízió munkatársai: Kata és Ferkó, akik temérdek feladatuk mellett nem csak észrevették ezt a tárolóban megbújó kis fekete hajléktalant, de meg is álltak mellette egy – még inkább: több – szóra. Kérdezték, mit keres itt, de nem kaptak választ. Valójában nem is vártak, hiszen azt az emberek, meg az őrangyalok is tudják, hogy a cicák nem beszélnek. A tekintetük ugyan beszédes, de az meg egy olyan nyelv, amit nem mindenki ért.
Kata és Ferkó viszont azok közé tartoztak, akik képesek voltak pontosan értelmezni ennek a kis fekete cicafiúnak a nyafogását, miszerint jó lenne, ha valaki adna neki enni, és esetleg beengedné valami olyan helyre, ahol melegebb van, mint ebben a biciklitárolóban.
Hamar híre ment a televízió szerkesztőségében, hogy az egyik irodába váratlan vendég érkezett, aki névtelen cicából perceken belül neves személyiséggé változott: Luciferkó lett belőle, köszönhetően fekete bundájának és az egyik, a Ferkó nevű megtalálónak. A munkahely és a televízió azonban nem téveszthető össze a cicavízióval: a kollégák végiggondolták, végigbeszélték, mit lehetne kezdeni ezzel a kis jószággal, mert azt mindenki tudta, itt nem maradhat. Ilyenkor szóba szokott kerülni az állatmenhely, a magányos és kifejezetten kóbor cicákra (vagy kutyákra) áhítozó barátok és ismerősök sora, és gyakran elhangzik a reménykedő mondat, aminek az a lényege, hátha lesz, aki beleszeret ebbe a kisállatba, hiszen olyan aranyos.
A világ azonban tele van aranyos, mégis hajléktalan macskákkal és kutyákkal, és az utcán kóborló állatok sorsa rendszerint hamar megpecsételődik.
Elcsapja őket egy autó, áldozatul esnek az éhségnek, a hidegnek, egy nagyobb testű állatnak vagy éppen olyan embereknek, akik örömüket lelik abban, hogy másokat bántanak, kínozzanak – különösen akkor, ha kisebbekről és gyengébbekről van szó.
Hogy Luciferkó pályája más irányt vett, az Kata és Ferkó mellett Anikónak köszönhető, akit sokan a kutyájáról és a kutyás műsoráról ismernek (s akit persze sok más egyéb is érdekel). Ferkó a folyosón futott össze Anikóval, s rögtön nekiszegezte a kérdést, egyenesen és konkrétan, hogy szeretne-e egy cicát. Anikó gondolkodás nélkül rávágta, hát hogyne. Tessék, itt van – tárta ki akkor Ferkó az ajtaját, és megmutatta az irodájában lustálkodó Luciferkót.
Valójában nem volt véletlen sem a kérdés, sem a válasz, többen is tudtak róla, hogy Anikó gondolkodik azon, hogy meglepi a szüleit (Manyikát és Imrét) egy macskával. Ez persze soha nem egyszerű helyzet, az ilyesmivel óvatosan kell bánni, az egyeztetés nélkül ajándékba szánt húsvéti nyuszik, vagy karácsonyi kiskutyák-kiscicák rendszerint a kóbor jószágok számát gyarapítják. Anikó azonban ennél megfontoltabb volt, ő már jó ideje puhította a szülőket, mert úgy érezte, gazdagabb az, akinek van háziállata, s biztos volt benne – de legalábbis remélte –, hogy a szülei életét szebbé teheti egy befogadott macska. Nem pont így tervezte ezt a napját, de ha már így alakult, nem menekült el a feladat és a lehetőség elől. Annak természetesen tudatában volt,
ahogyan ingyen ebéd, úgy ingyen cica sincsen. Feladatokkal, kötelezettségekkel és némi költséggel is jár egy állat gazdájává válni.
De ha már ez a kis teremtés jött vele szembe, úgy érezte, ő lesz a szülei cicája. Ezért előbb állatorvoshoz vitte Luciferkót, oltásra, féregtelenítésre, s csak utána haza.
Azóta ez a kis fekete jószág panellakó lett. Gazdái imádják, szinte még a porszívót is csak félve kapcsolják be, nehogy megijesszék. Luciferkó pedig cserébe igyekszik beilleszkedni a családba. Amit enni-inni kap, örömmel fogadja, és hatalmas lelkesedéssel bújik Manyikához és Imréhez, s ha néha történik egy kis baleset is a szobatisztaság felé vezető úton, amikor nem pont ott csurrant egyet-kettőt, ahol kellene, nem éli meg tragédiának senki.
Ez a kis fekete jószág nem tud beszélni, de a tekintete mégis beszédes: arról üzen, hogy jó helyre került, s immár nem a kóbor állatok közé tartozik.