Köstner Vilmos: a csúcson maradni sokkal nehezebb, mint feljutni oda – fotókkal

---

Debrecen – Mindenkiből igyekeztem kihajtani a maximumot – mondja a DVSC egyik legsikeresebb edzője, aki arra a legbüszkébb, hogyha találkozik egykori játékosaival, szeretettel szokták üdvözölni. Interjú.

Tweet

---

Nyugdíjba vonulása alkalmából a Magyar Kézilabdázásért emlékérmet kapta Köstner Vilmos, a DVSC egyik legsikeresebb edzője. A kétszeres EHF-kupa-győztes szakemberrel a sport szépségeiről, nehézségeiről és örömeiről, valamint pályája emlékezetes pillanatairól beszélgettünk.

Köstner Vilmos mindig szívesen foglalkozott fiatalokkal (Fotó: Gurbán György)

Dehir.hu: Pályafutása alatt megfordult több klubnál is, de munkássága elsősorban a DVSC-hez köthető. Volt többször csúcson csapataival, de olyan is megesett, hogy a lét volt a tét. Melyik volt a nehezebb feladat?

– Könnyű nem volt egyik sem, de büszkén vállalhatom, hogy mindig nagy célokért küzdhettem – többnyire sikert elérve. Mert az volt a dupla EHF- kupa-győzelem, és az is, amikor a Bajnokok Ligáját is megjárt csapat őszi szétszéledését követően sikerült a helyükre mély vízbe dobott fiatalokkal kikötni a bajnokság középházában.Közel kétszáz meccsen vezettem a Lokit; ezeknek nagyjából 70 százaléka győztes összecsapás volt. A nemzetközi kupagyőzelmek mellett négy második, egy harmadik, egy negyedik és egy nagyon értékes nyolcadik helyezésem van a csapataimmal.”

Dehir.hu: Hogyan kezdődött?

– 1991-ben kerültem a Lokihoz, és három esztendeig Komáromi Ákos mellett dolgoztam. Sokat tanultam tőle, annál is inkább, mert az általa favorizált sokmozgásos, látványos, gyors lerohanásokra építő kézilabdát én is a magaménak vallottam – ez a játékfilozófia végig is kísért egész edzői pályafutásomon.

Dehir.hu:  Önnek sikerült több elvesztett nemzetközi kupadöntő után áttörni egy falat, megszerezni, majd megvédeni az EHF-kupát 1995-ben és 1996-ban. Mi hozta meg a sikert?

– A győzelemre alapjában véve készen állt a csapat, de nagyon fontos volt, hogy megérkezett hozzánk a szélső László Krisztina és az irányító Virincsik Anasz. Az első siker és annak debreceni fogadtatása, megünneplése euforikus, felejthetetlen volt. Érdekes módon az ismétlést már szinte elvárta tőlünk a közvélemény, pedig a csúcson maradni sokkal nehezebb, mint feljutni oda.

Dehir.hu: Sikeresnek mondható a ténykedése egy másik hajdú-bihari klubnál is.

– Annak idején Tajta János hívott el az akkor még másodosztályú Tajtavill-Derecske csapatához, és célul tűzte fel a feljutást. Ez sikerült, sőt a csapatnak egy pillanatig sem voltak kiesési gondjai az NB I-ből. Hetedikek lettünk.

Dehir.hu: Akkor óriási meglepetés volt, hogy a bajnoki címvédő Fradi is kikapott a derecskei csarnokban. De nem szerepelt rosszabbul a csapat Nyíradonyban sem.

– Miután a derecskei önkormányzat a tulajdonossal együtt már nem bírta az első liga anyagi terheit, átköltöztünk Nyíradonyba, ahol szintén hetedik helyen végeztünk, ám a Tajtavill-Nyíradony nem tudta tovább folytatni a szereplést. Ezzel együtt szép időszaka volt ez is a pályafutásomnak.

Dehir.hu: Kiemelkedő sikersztori volt utóbb a Loki két bajnoki ezüstérme és a kettő közötti csoportkörös szereplés a Bajnokok Ligájában.

– Igen, ezért mindenképpen köszönettel tartozom az akkori többségi tulajdonosnak, Gellén Andrásnak. Először is azért, mert visszahívott a Lokihoz, és olyan minőségű játékosokat igazolt, akikkel ezeket az eredményeket hozni lehetett.   

Dehir.hu: Aztán sajnos bekövetkezett a Gellén-éra pénzügyi összeomlása, ami után szezon közben kellett egy csapatnyi rutintalan fiatalt a szétszéledők helyén a mély vízbe dobni. Például az akkori gárda kezdő kapusa, Makai Vera 17 éves volt…

– Rettentően nehéz volt szembesülni azzal a helyzettel, de a lányok – akkor jött fel például Siska Pálma, Varsányi Nóri, Szilágyi Ági, Bálint Réka, Dakos Noémi, Karalyos Orsi – fantasztikusan küzdöttek, és a közönség is imádta ezt a csapatot. Szerencse volt a bajban, hogy ezt a garnitúrát éppen én edzettem az utánpótlásban, így jól ismertem őket.

Dehir.hu: Azóta leginkább az utánpótlás-nevelés területén kamatoztatja tudását.

– Igen, azóta szakmai igazgatóként dolgozom, elsősorban a DVSC utánpótlását irányítom, nevelem és segítem tanácsaimmal kollégáim munkáját. Ebben az évben a Nyíradony NB I/B-s csapatát is irányítottam.  Azért az is sikernek nevezhető, hogy sikerült megkapaszkodnunk a 9. helyen ebben az osztályban, ahonnan öt kieső volt, és az utóbbi évek legjobb színvonalú bajnoksága volt. Ami a Nyíradonyt illeti, annak is örülök, hogy a Lokival nagyon jó a kapcsolat. Ennek köszönhetően Szabó Panna és Bordás Réka személyében jövőre két olyan játékossal gyarapodhat a DVSC-TVP felnőtt kerete, akik az elmúlt szezonban, Nyíradonyban szereztek rutint. Én abban is bízom, hogy idővel lehet csinálni ott egy kis kézilabdás „forradalmat”, vagyis egyre több gyerekkel megszerettetni ezt a sportágat.

Dehir.hu: És a jövő? Én nem tudom úgy elképzelni Köstner Vilmost, mint aki otthon kis köntösben néz napközben brazil sorozatokat…

---

---

– Ilyen tényleg nem lesz, már csak azért sem, mert eddig sem néztem szappanoperákat. Az az igazság, hogy alkalmatlan vagyok a nyugdíjas életre. Szerencsére kaptam az élettől egészséget, az adrenalin ugyanúgy dolgozik bennem, mint bármikor. Tehát folytatom Nyíradonyban és a Lokinál is a munkát, melyet továbbra is nagyon szeretek. Az edzői munka, a kézilabda továbbra is nagy szerelem, életre szóló hivatás marad.

Dehir.hu: Voltak-e kedvencei a pályafutása során?

– Voltak, de igazságtalan lenne most bárkit is kiemelni közülük. Én a pályafutásom során mindenkiből igyekeztem kihajtani a maximumot, mindent, ami benne volt. Ez pillanatnyilag nem lehetett mindig kellemes, de arra vagyok a legbüszkébb, hogyha találkozok egykori játékosaimmal, szeretettel szoktak üdvözölni. Például legutóbb, amikor Csapó Erika kitette a közösségi oldalra a kitüntetésem tényét, aminek az apropóján most beszélgetünk, rövid idő alatt több száz lájk érkezett oda. Ennél az érzelmi kitüntetésnél nem lehet nagyobbat kapni…

---

Címkék: Köstner Vilmos, DVSC, kézilabda, Loki, Női Kézilabda

---