Szabadok és őszinték: húszéves a debreceni Kuckó Művésztanya – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.08.13. 10:35 | Frissítve: 2016.08.15. 08:42
Debrecen – Amíg adni tudsz, nem lehetsz szegény – vallja, s tanítja Szentgyörgyi Rozi, aki 1996-ban hozta létre a ma már világszerte ismert társulatát.
Szentgyörgyi Rozi abban az esztendőben 40 éves volt, és akkor küldték el az állásából. Arra gondolt, hogy most vagy soha, itt az idő megvalósítania a gyerekkori álmát.
– Elég bátran feladtam a polgári életemet, a kétgyerekes, egyedülálló családanya robotját. Kockáztattam. Összeszedtem az utcában a kölyköket, ismerőseim gyerekeit, a felesleges bútorokat kipakoltuk és játszottunk. Így született meg a Kuckó Művésztanya Gyermekszínháza – idézte föl Szentgyörgyi Rozi. – A Kossuth rádió pedig hírként bemondta, hogy új színház alakult Debrecenben. Nagyon büszkék voltunk!
– Jól énekelt a kis társaság, és elkezdtünk utcazenélni. Amatőr bandák és szólisták mellett rendszeresen felléptünk a Bika előtt és a Kálvin téren. Nagyon üde színfoltja voltunk Debrecennek. Aztán persze felvetődött, hogy a gyerekek szülei miért ne szerepelhetnének a műsorokban? Hiszen egyébként is ott vannak, amíg a csemetéik próbálnak, fellépnek, s a szülők is jól érzik magukat a szomszédos szobában lévő „felnőttklubban”.
Így alakult meg hat fővel a felnőtt-társulat, amely aztán tovább bővült.
– A nagymamám nagy mesemondó és népi énekes volt Balmazújvároson, és jártak hozzá néprajzgyűjtők is annak idején, hogy magnóra vegyék a siratóit, amiket fantasztikus módon adott elő – elevenítette föl Rozi a családi vonásokat illető kérdésünkre. – A nagyszüleim háza előtti lócánál esténként összegyűltek a helyiek, akiknek nagymamám elképesztően gyönyörű históriákat mesélt. Ugyanakkor az édesapám és a testvérei népzenészek voltak, s lakodalmakban, bálokban, népi ünnepeken muzsikáltak. Volt honnan és volt mit örökölnöm! Később mint versmondó, énekes előadóművész jártam az országot önálló műsoraimmal.
A Kuckó a régi Kölcsey bábszínháztermében is rendszeresen fellépett, és a teltházas előadásokon "nagy cuccos", „egész estés” darabokat adott elő: A helység kalapácsát, a Tűvé-tevőket, A falu rosszát. Amikor bezárták a művelődési központot, két út állt előttük: vagy befejezni, vagy mobil vándorszínházzá alakulni és stílust váltani.
– Jól döntöttünk, hiszen mai napig járjuk az országot. A középkori komédiák és régi népi históriák felé fordultunk. Még mindig nem vagyunk elég pimaszok és bátrak ahhoz, hogy úgy játsszunk, mint a középkori csepűrágók, de törekszünk rá. Néha nagy meghökkenést vált ki szabad stílusunk. Ebben a műfajban a legjobbak között tartanak bennünket számon. Mi rendelkezünk a leggazdagabb repertoárral. Húsz körül van azoknak a komédiáknak a száma, amiket bárhol, bármikor elő tudunk adni. Kell is, hiszen évente körülbelül százhúsz előadásunk van, jó messze! Debrecenben alig játszunk. Most tizenketten vagyunk – aktív komédiások –, s közülünk hatan az eredeti kezdőcsapat tagjai.
2015-ben Rozi nagymama lett – Panni lányának köszönhetően, aki alapítása óta tagja, színésze a társulatnak, csakúgy, mint a férje. Természetesen az unoka is ott van mindenütt. Rozi nagyfia – Szabó Sebesyén László – most végzett a színművészetin, és a Nemzeti Színházban kapott szerződést. A kisebbik fia – Bolla Bence József – beleszületett a csapatba, lételemévé vált a színház, a zene. Most Adys.
Az évek során a művésztanya hat nagyjátékfilmet készített, melyből négy a Magyar Filmszemléket is megjárta. A leghíresebb az Amo család és az Amo mama öröksége – amely a legnagyobb visszhangot és botrányt is keltette – nemzetközi karriert is befutott. Chicagóban, Toulouse-ban és Kolozsvárott is láthatták a hazai ízekre vágyó magyarok.
A darabokat Rozi írja a magyar népmesék, középkori históriák és az élet adta ötletek alapján. Minden szerepet a társulatra szab. A rendezés is igazi csapatmunka.
– Sokat szoktam olvasni és írni. Amikor megszáll az ihlet, itthon megáll az élet. Ha nem írom meg egy szuszra, akkor az úgy jár, mint az a pulóver, amit negyven éve kezdtem el kötni.
A társulat teljesen független, önellátó. A Csap utcai „rezidencia” igazi közösségi tér, második otthon. Rozi még hisz az adott szóban. Elmondta, hogy amikor a legcsóróbbak voltak, vagy a legkegyetlenebb időjárás tombolt, ők akkor is elmentek a megbeszélt jótékonysági fellépésekre.
„Mi soha nem leszünk olyanok, akik becsapnak a másokat!” A sok-sok megható élmény között szívesen gondolnak arra az öreg nénire is, aki előadás után odament hozzájuk és azt mondta: Tudjátok, én nem halok még meg, mert jövőre is látni akarlak benneteket...
(A Kuckó a napokban indul a 20. felvidéki és csereháti turnéjára. Természetesen jótékonysági fellépéssorozat.)
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)