Sanghaji magyar építészről készített albumot az Ázsiában élő debreceni fényképész – fotókkal

---

Sanghaj – Korábban a világ második legmagasabb épületét fotósaként dolgozott, ezúttal a Hudec-életművet örökítette meg Nicky Almasy. Interjú.

---

Sanghajban személye fogalom, Magyarországon azonban még mindig kevesen ismerik nemzeti büszkeségünk, Hudec László építész magával ragadó, inspiráló történetét, amely egy eltökélt fiatalemberről szól, aki „hitét soha el nem veszítve, az élet viszontagságai ellenére végül a sors kegyeltje lett, nevét pedig örökre beírta a történelembe”. Magyarország sanghaji főkonzulátusának honlapján olvasható ez a méltatás a világhírű építészről.

Hudec László 1918 és 1947 között több mint 100 épületet tervezett Sanghajban, ebből mára 25 megkapta a Sanghaj jelentős műemlék épülete kitüntető címet. Az építész munkássága máig fémjelzi a várost, neve összeforrt Sanghajjal: 2014-ben, egyetlen külföldiként beválasztották Sanghaj 99 klasszikus szimbóluma közé.

Nemrég reprezentatív, különlegesen szép album jelent meg Hudec László munkásságáról és épületeiről. Ennek az alkotója a debreceni származású, Ázsiában élő fotós, Nicky Almasy.

Dehir.hu: Hogyan és mikor került kapcsolatba Hudec László építész ázsiai örökségével? Tudta róla, hogy Sanghajban több mint száz épületet tervezett 1918 és 1947 között?

Nicky Almasy: Sanghajba költözésem hajnalán, 2006-ban ismertem meg Hudec munkáját. Az olyan epületek, mint a Normandie Apartments, vagy a Park Hotel – hogy a két legnyilvánvalóbbat említsem – végigkísérték a mindennapjaimat már a kezdetektől. Lenyűgözött a törtenete, az, hogy a hadifogsagból, sebesülten menekült Kínába, majdhogynem gyalog, és Sanghajban az egész várost definiálta az építészetével, ami a mai napig releváns. Már a legelső évtől kezdve úgy éreztem, valamiért dokumentálnom kell a várost és azt a hihetetlen változást, amin az ott töltött tíz évem alatt keresztülment. Először magamnak, majd hat évig magazinoknak dolgoztam, ami segített ebben, és minden kaput megnyitott, később pedig a Shanghai Towerben tevékenykedtem fotósként öt évig.

2016-ban „értem be” erre a feladatra, amikorra már csak projekt alapú fotózást végeztem. Ekkor kanyarodtam vissza Hudechez, a könyv elkészítéséhez, ami számomra egyben a tökéletes búcsú is lett Sanghajtól.

Dehir.hu: Nem ez az első albuma, hiszen a világ második legmagasabb felhőkarcolójáról, a Shanghai Towerről is jelent meg kötete.

Nicky Almasy: Mindig is fontos volt számomra a fotózás és az építészet keresztmetszete. Másként, de mindkettő bizonyos értelemben a múltat konzerválja, és ezért vonzott mindig, mint téma. Sanghaj tökéletes környezet volt arra, hogy ezzel foglalkozzak, mert óriasi a kontraszt a hipermodern és a múlt századi, például az Art Deco klasszicista épületek között. Ez először egy modern felhőkarcoló, a Shanghai Tower dokumentációjával lépett az életembe, és utána jött Hudec, nemcsak az építészet iránti szerelmem, de a magyar vontakozása miatt is.

Dehir.hu: Hogyan dolgozott? Ki volt a megbízó és mennyi ideig tartott a munka?

Nicky Almasy: A Sanghaji Magyar Főkonzulátus oktatási és kulturális szakdiplomatájával, Szentmartoni Líviával  terveztük el, hogy elkészítjük ezt a könyvet, amely megmutatja Hudec meg álló épületeit. Nagyon fontos volt ez, mert már így is nagyon sok épülete eltűnt, és ismerve a sanghaji várostervezést, a modernizáció miatt mindent lerombolnak sajnos, ami a mai üveg- és fémstruktúrák útjába kerül. Hudec sok épülete került veszélybe, ezért is lett annyira meghatározó ez a projekt, soha nem készült ugyanis ilyen könyv a munkájáról.

Tisztában voltunk vele, hogy nehéz feladat előtt állunk mert számos Hudec-épületet évtizedek óta zárva tartanak, más részük pedig mint iskola, bank, kórház vagy hotel funkcionál, ahova nem lehet csak úgy bemenni és lefotózni. A sanghaji városigazgatástól kértük meg az engedélyeket, mindenhová jött velünk egy kerületi felügyelő, ők segítettek megnyitni a zárt épületeket. Innen már semmi sem állhatott az utunkba.

Maga a fotózás másfél hónapig tartott, de akkor már nem Sanghajban, hanem Thaiföldön, Bangkokban éltem. Könnyített a munkán a főkonzulátus segítsége és végtelen támogatása, és az is sokat jelentett, hogy egy gépjárművet is a rendelkezésemre bocsátottak – gyakorlatilag ebben az autóban éltem heteken át.

A könyvet egyébként minden előkészülettel, fotózással és nyomdai munkával másfél év alatt készítettük el.  

Dehir.hu: Voltak nehézségek?

Nicky Almasy: A legnehezebb az évtizedekkel korábban bezárt American Club volt. A Magyar Főkonzulátus körülbelül hat hónapig „bombázta” emailekkel és telefonokkal a kerületi képviselőket, hogy nyissák meg az épületet előttünk, mert enélkül nem lesz teljes a könyv. Az épületetbe nagyon régóta senki nem jutott be, senki sem tudta lefotózni. Hónapokig ellenálltak, míg végül belefáradtak a folyamatos hívásokba, és megnyitották nekünk a helyet, ami igazi élmény volt, mert teljes sötétség és vastag por fedett mindent. A padló szó szerint porzott a lépteink nyomán. A tágas helyiségekben még drónfelvételeket is sikerült készítenem. Ez az épület volt a legnagyobb kihívás, viszont ugyanakkor feltette a koronát a projektre.

Dehir.hu: Hogyan élte meg ezt a munkát?

Nicky Almasy: Ez már lassan egy vicc körülöttem, mert mindig elmondom a projekttel kapcsolatban, de tényleg ez volt a legfőbb vonzás:

egy munkamánias magyar dokumentálta egy másik munkamániás magyar életművét. Miközben fotóztam a könyvet, rájöttem, hogy Hudec viszonylag rövid idő – pár évtized alatt – gyorsan „pörgette ki” az életművét alkotó száz épületet.

Isten ments, hogy egy fotóst egy építészhez hasonlítsak ezzel, mindössze azért mondom ezt, mert úgy éreztem, hogy pontosan ezért várt rám ez a feladat; én is megszállottja vagyok a munkának, és képtelen a pihenésre... Számomra Hudec neve nem csak az építészet, de a kitartás szinonimája is. Szóval rendkívül nagy megtiszteltetés volt, hogy nekem jutott ez a feladat.

Dehir.hu: Sanghaj 25 millió lakosú nagyváros: hogyan tudott itt kitűnni munkáival ez a magyar származású építész? Mi az, ami miatt felnéznek rá, és 25 épületét műemlékké nyilvánították?

Nicky Almasy: Hudec László a kor szinte minden stílusában otthonosan mozgott, az Art Deco, az eklektikus, az expresszionista stílusokban egyaránt. Miután Sanghajba érkezett, egy amerikai építészeti cégnek, a Rowland A. Currynek kezdett el dolgozni, majd megalapította a saját vállalkozását. Nem volt előtte lehetetlen, a nehézségeket kihívásként kezelte. Az épületei korlenyomatok, melyek ma is funkcionálnak, másrészt stilisztikailag meghatározóak: csak egy pillantást kell vetni a Park Hotelre, és sosem felejted el. Úgy gondolom, hogy az épületei egyre fontosabbak lesznek az idő múlásával, a kínaiak is jobban tisztelik az életművét ma, jobban figyelnek rá, és még azt is lehet állitani, hogy védik őket. Hudec egykori rezidenciája például sokáig teljesen üresen és elhagyatottan állt évtizedekig, gaz, növények nőttek benne, mára pedig egy szépen felújított emlékházat alakítottak ki benne.

Hudec híd nemcsak a magyarság és Kína, de a nyugat és Kína között is. Remélem, ez a könyv még ismertebbé teszi Magyarországon is.

Dehir.hu: Mekkora példányszámban jelent meg a könyv?

Nicky Almasy: A könyv első kiadása mindössze ezer példányban jelent meg szeptember 21-én Sanghajban, és nagyrészt zárt, hivatalos körökben terjed Kínában, illetve Magyarországon is. Nagy sikere volt, és nagy rá a kereslet, szóval most tárgyaljuk a 2018-as nyomást, amikor már boltokban is kapható lesz. Ezzel egy időben egyébként megjelentettünk egy kisebb könyvecskét is Hudec in Motion címmel, amiben képek vannak, melyek egy app segítségével megelevednek mobiltelefonon, és így elérhetővé teszik a Hudec-, illetve a drónvideóimat.

Dehir.hu: Két könyve is ehhez a városhoz kötődik, mégis elhagyta Sanghajt. Hogyan alakult az élete? Mivel foglalkozik?

Nicky Almasy: Hiszek abban, hogy mindig tovább kell lépni, és lezárni azt, ami volt. Tíz évre terveztem a kínai tartózkodásomat, és pontosan tíz évnél be is fejeztem. 2016 elején Bangkokba költöztem, ahol az Air Asia légitársaság magazinjanak a Travel3Sixty-nek a fotósa lettem, kesőbb amikor megtudták, hogy írok is, felvettek újsagírónak.

Most Malajziában élek, Ázsia országait járom, kultúráról, művészetekről írok cikkeket, amelyek a fotóimmal jelennek meg a járatok magazinjaban.

Emellett a Mahidol Oxford University egyik kirendeltségének dolgozom brit orvosokkal, a malária kutatást és kezelést dokumentálom fotókkal és filmekkel Thaiföldön és Kambodzsa veszélyeztetett falvaiban. Szóval most teljesen Délkelet-Ázsiara koncentrálok. Van egy új könyv tervben, aminek már elkezdtük az előmunkálatait, ugyancsak építészetről.