Kevesli leendő nyugdíját az államfő
Szerző: kitekinto.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.12.31. 14:36 | Frissítve: 2013.12.31. 14:36
Pozsony - Ivan Gasparovic szerint a 995 eurós havi juttatás nem lesz sok. Hivatalban levő elnökként ennek több mint ötszörösét kapja kézhez.

Nem egész ezer euró havonta, melyet a nyugdíjba vonult államfő kap Szlovákiában. A jelenlegi államfő, a 72 esztendős Ivan Gašparovič szerint ez nem túl sok.
A szlovák elnök mindehhez azt is hozzátette, hogy nem kérvényez majd magasabb juttatást, s a nyugdíj összegével nem foglalkozik.
„Szlovákiában olyan légkör uralkodik, hogy amikor véget ér valami, mindenki elfelejt, s nem történik semmi. Ha az elnöki nyugdíjról van szó, akkor Szlovákia elnökének van a legalacsonyabb nyugdíja. Épp ezért nem protestálok ez ellen, csak találgatások lennének abból, hogy mennyi pénzt kap az államfő“ – mondta Gašparovič, amihez azt is hozzátette, hogy az anyagiakkal Michal Kováč volt államfőnek is gondja van.
Hogy a jogi végzettségű, egyetemi tanárból politikussá lett Gašparovičnak elegendő lesz-e a nyugdíja, azt majd később kideríti. „Nem privatizáltam semmit, nincsen nagy vagyonom, abból fogok élni, amim van“ – zárta le a témát. Ivan Gašparovič havonta tisztán 5200 eurót (közel másfél millió forintnak megfelelő összeget) kap kézhez. Először 2004-ben választották államelnöknek, majd 2009-ben a második ötéves ciklusra is bizalmat kapott.
A törvény szerint a megbízatását befejező elnök élete végéig havonta 995 (300 ezer forint) eurót fog kapni, ahogy a testőrség is élete végéig jár mellé.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)