Eget verdeső hegyek és árak, mélybe zúduló vízesések: a skandináv élmény életre szól – fotókkal

---

Egy angol mondás szerint az életben egyszer mindenkinek látnia kellene Norvégiát. Azért csak egyszer, mert többször úgysem lehet megfizetni. De a pénzünkért kapott élmény sem kevés...

---

Csak egy példa: szállodai bárban egy pohár sörért magyar forintra átszámolva több mint négyezret kértek el – szerencsére nem tőlem. De a brit vélekedést – immár tanúsíthatom – nyugodtan kiterjeszthetjük Skandinávia egészére. 

Fotók: Gurbán György

A másik gond, amit emlegetni szoktak az északi vidékkel kapcsolatosan, az a magunkfajta közép-európai ember számára szokatlan időjárás. Nos, amit azt illeti, Malmőbe érkezésünkkor mindjárt kaptunk egy kis ízelítőt a svéd nyárból: eső, heves szél és hűvös fogadott, amikor a tengerpart közelében a zseniális spanyol építész, Santiago Calatrava felhőkarcolójában, a Turning Torsoban gyönyörködtem. Az 54 szintes és 190 méter magas, 2005-ben átadott lakóház különlegessége, hogy 90 fokban csavarodik el az aljától a tetejéig, érthető, hogy Svédország és Skandinávia legmagasabb épületének számít. 

Aztán csoda történt, az időjárás a kedvünkre játszott végig, egy szál pólóban sikerült végig utazni Skandinávián. 

Hideget csak az ehhez szokott sofőrök állítottak elő a buszokban, és jobban felöltözni kizárólag a norvég fjordokon hajózva kellett: de erről majd később. 

Malmö egyébként kellemes, nyugis, csöppet sem zsúfolt város, amelynek jellemzője, hogy a tömegközlekedése ma már teljes mértékben zöld, kizárólag elektromos flottából áll, legérdekesebb járművei az első ránézésre inkább villamosokhoz hasonló „hernyók”, amik valójában buszok. Aki erre jár, föltétlenül látogasson el a város szívében lévő Lilla Torg terére, ahol esténként az éttermekben és bárokban nagy élet van, de akinek nem egy vagyon áll rendelkezésre a bankkártyáján, nézegetheti a jellegzetes favázas, vagy vöröstéglás épületeket. 

S ha már a bároknál tartunk, jó tudni, hogy Svédország az erős gazdaság mellett a gyenge sör országa is, annyira, hogy egyik utastársam szerint ilyeneket ő legfeljebb húsra szokott locsolni, ráadásul a boltokban csak este nyolcig vásárolhatók meg az igazihoz nyomokban hasonlítható italok, melyek közül a dobozosokat nem is teszik hűtőpultba. Amúgy pénzt a maga fizikai valóságában fölösleges vinni az útra, mert bankkártyával fizetni mindenütt lehet. 

Malmőt 2000 óta csak egy híd választja el Dániától, ami azonban nem akármilyen, az Öresund Európa leghosszabb ilyen közlekedési alkalmatossága. A híd teljes hossza eléri a 21 kilométert és a jelentősége nem csak turisztikai, hiszen sok svéd még dolgozni is átjár Koppenhágába a jobb kereseti lehetőségek miatt. Dánia fővárosa pedig igazi pezsgő, multikulti világváros, ahol a sok ember jelenléte sem nyomasztó egy pillanatig sem, mert a skandináv jólét tagadhatatlan jelei keverednek a világ összes tájáról összesereglett emberek vidámságával. Kellemes érzésünket csak fokozhatja, hogy itt gyalogosnak lenni is nagyon élhető, kerékpárosnak meg különösképpen, ugyanis több, mint 350 kilométernyi épített bicikliút van a városban. 

Dánia amúgy a felmérések szerint a világ egyik legboldogabb országa. Hogy miért? „Hygge”, mondják ők erre.

Egy dán boldogságkutató – mert ott ilyen is van - Meik Wiking könyvet írt erről. A lényege: hozd ki a legtöbbet a leggyakoribb napjaidból, a mindennapokból. Mert a jólétből csak akkor lesz jóllét, ha minőségi az idő, amit a családunkkal és a barátainkkal töltünk. A pozitív gondolkodás szinte eláraszt bennünket például a Nyhavn kikötőjének két oldalán sétálgatva a vidám színekre festett régi házak között. 

A tengerparton található egy szerény méretű, ám annál híresebb szobor, a Kis Hableányé, melyet egy sörgyáros adományozott a városnak 1913-ban. A Hans Christian Andersen meséje által ihletett alkotás modellje eredetileg a kor kiváló balerinája, Ellen Price lett volna, de nem vállalta a meztelenkedést a szobrász, Edvard Eriksen előtt. Ám szerencsére kéznél volt a művész felesége, Eline Eriksen, ezért az ő jutalma lett a hallhatatlanság.

De visszatérve a svédekhez, nem hagyható ki a fővárosuk. Már csak azért sem, mert Stockholmban található többek között Európa egyik legnagyobb és legjobb állapotban megmaradt történelmi belvárosa. Nem ok nélkül emlegetik észak Velencéjeként, hiszen 14 szigetre épült és 53 híd köti össze, ezért célszerű benevezni itt hajókirándulásra is. 

És ha már hajózás: kihagyhatatlan a város egyik múzeuma. Ebben található meg a Vasa, ami egyszerre szolgál bizonyítékként a fantasztikus emberi kreativitásra és a mérhetetlen ostobaságra.

Az 1628-ban II. Gusztáv Adolf svéd király megrendelésére két év alatt elkészült hatalmas hadihajó  52 méter magas volt, 69 méter hosszú és 1200 tonnát nyomott. 64 ágyújával a svéd flotta rettegett csodafegyverének szánták a több száz fafaragvánnyal csodálatosan felékesített alkotást. A nagy mű elkészült, de miután a tervező dán építőmester korábban elhalálozott, senki nem tudta megmondani a királynak, hogy a pótlólagos ötletei a második sor ágyúról egyetlen dologra teszik alkalmatlanná a túl keskennyé, túl magassá váló és túl kevés ballaszttal ellátott hajót.

A hajózásra.

És meg is történt a nagy baj. A Vasa pályafutása mindössze néhány száz méteren át tartott, hiszen a kikötő elhagyása után az első valamirevaló hullámoktól végzetesen megdőlt, majd menthetetlenül elsüllyedt. 333 évig volt a sírjában egészen addig, ameddig hatalmas technikai bravúrral kiemelték és hosszú konzerválás után láthatóvá tették, miután egy egész múzeumot építettek a számára. A hajó 98 százaléka ma is eredeti elemekből áll, második élete sokkal dicsőségesebb, mint amilyen az első volt, hiszen óriási tömegek nézik meg nem kis pénzért.

Norvégiába átutazván Oslo következett a sorban. A fővárosban jól láthatóan nagyon sokat fordítanak arra, hogy elegendő zöld terület ékesítse az utcákat, télen pedig egyre több helyen fűtik a járdákat, hogy ne kelljen küzdeni a hóval és a jéggel. Na persze van miből: az utóbbi évtizedekben kialakult gazdagság, a jelenlegi jóléti állam alapjait az olajnak és földgáznak köszönheti a ország. Elérhetőek olyan gazdasági adatok, melyek szerint Norvégia a nyolcadik legnagyobb olaj-, és a harmadik legjelentősebb földgáz exportőr a világon. Az árak pedig borsosak. De a vikingek leszármazottai úgy vannak vele: azért kell magasan tartani az árakat, hogy magasan maradjanak a bérek is.

A másik fő jellegzetesség, hogy ritka jól elegyítették a klasszikus építészetet az ultramodern épületekkel. Utóbbi fantasztikus példája a Jéghegynek is nevezett operaház, melynek egyik különlegessége, hogy egy része a tengerszint alatt van. A monumentális épület fehér márvány és üveg kívülről, belül pedig a hagyománytisztelet jegyében a tölgyfa dominál. 

Aki Oslóban jár, mindenképpen látogasson el a hatalmas Frogner parkba, amelyet a zseniális szobrász, Gustav Vigeland több mint kétszáz alkotása tesz felejthetetlenné.

A művésznek az 1921-ben kötött szerződés szerint koszt, kvártély és műterem járt, cserébe minden korábbi és később elkészített művének eredetije a várost illette. A hallatlanul szuggesztív szobrok az emberi élet különböző stációiról, az evilági létezésünk harcairól, szenvedéseiről és örömeiről szólnak. A csúcspontot a Monolith elnevezésű 17 méter magas, 180 tonna súlyú obeliszk jelenti, ezen a a művész 14 évig dolgozott három mester segítségével. A park 1944-es felavatását maga Vigeland már nem érte meg, de az ünnepséget sikerült kilobbizni a náci Németország által megszállt országban – több mint százezer ember vett részt rajta. 

Norvégiából persze nem igazi a kóstoló, ha nem kirándulunk el a hegyekbe, nem gyúrunk nyári hógolyókat és nem hajózunk valamelyik fjordon. Az egyikük, a Sogne több mint kétszáz kilométer hosszú és helyenként 1300 (!) méteres a vízmélysége. A hatalmas vízeséseket is látni kell, a Voringfossen névre keresztelt például 182 méter hosszan zúg lefelé. A Tvindefossen is több mint 150 méteres és azt híresztelik, aki iszik belőle, örök életű lesz.

Ebből is látszik, mennyire igazuk van az angoloknak. Norvégiába tényleg el kell menni...