Mi beszélni kicsit british magyar
Szerző: (milk-show) | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.03.04. 09:48 | Frissítve: 2011.03.04. 09:48
Pompásan buszozunk. Közben két tizennégy-tizenöt év körüli csóka szájából folyik a fekália meg a sperma szinonimáiként értelmezhető szavak árja.
A plakátról szinte ordít a felirat: crazy days. Emberünk, aki honfitársaihoz képest inkább töri, mint beszéli az angolt, végigpörgeti magában a bűvös szavakat. Ha lenne internetes hozzáférése a buszon, az ablak mögött, egyszerűbb dolga lenne, így azonban a saját memóriáját kell erőltetnie. Volt egyszer egy ősrégi Pink Floyd-dal a crazy diamondról, és innen tudja, hogy a szóösszetétel első tagja azt jelenti, hogy őrült. A days szintén nem cseng teljesen ismeretlenül. Az s-ről sejti, hogy az a magyar k, tehát a day többen van. Szeme előtt kerek narancsok úsznak. Nem, szó sincsen pártpolitikáról, inkább dzsúzról. Vagy dzsúszról? Netán djuicéről? Maradjunk a narancsnál, meg a tábornoknál, aki kiad egy parancsot, hogy mindenki egyen egy narancsot. Tehát, villanyozódik fel emberünk, őrült napok. És vigyorog, mint a vadalma. (Vagy vadnarancs?) A plakát hátterében a szövegen kívül csuda használati tárgyak, meg márkanév, céglogó és trendi felirat. Ezek alapján aztán kódolja is az üzenetet: crazy napok az izé áruházban. Nem nagyon akar szőrszálat hasogatni, de azért eltűnődik, mint egy régi József Attila-versben a súrolókefe fölötti faldarab (hogy hulljon-e). Persze, hogy ezt a dizájner vagy a marketinges, aki megalkotta a plakátot, olvasta-e, azt nem tudjuk. Arról nem szól a fáma. De mindegy is az. József Attila nem olyan trendi ma, mint a Flour néven futó művész, aki arról énekel, hogy hé kicsi lány, óh, szia, helló, álljunk össze, mint két kicsi legó, tutira kevesebben lájkolnák.
Emberünk azért szőrszálhasogatás-mentessége ellenére sem egészen cool ma. Nem nagyon jön át neki elsőre, miért crazy napokat hirdet egy áruház. Mert az eladók meg fognak bolondulni és folyvást fojtogatni fogják a vevőket? Vagy éppen ellenkezőleg? Mindenki kap egy dilibogyót és mindenki mindenkit fojtogat, mondhatni bolondulásig? De még mielőtt kiborulna, eszébe villan, hogy azért volt még valami érdekes azon a plakáton. Két szám. Egy nagy, meg egy kicsi. A nagy áthúzva, a kicsi nem. Az egyik így érvényét veszítette, a másik meg lazán és épen integet a plakátot bámulóknak. Nyilván a régi ár helyébe az új lép, lehet lájkolni, jönni, shopingolni vidáman. De akkor miért is őrültek ezek a napok? Emberünk még a régi világban járt iskolába, meg nem ordította le a tanárai fejét, tehát ha több nem is, annyi csak ragadt rá, hogy az agy bizonyos műveletek végzésére képes. Asszociatív módon megfejti a rejtvényt. Nem a napok őrültek, hanem a kedvezmények. Magyarul: őrült nagy árleszállítás lesz a boltban. (Vagy ahogy mi mondanánk, cudar cívisek: a bótban.) Csak a marketingosztály, a tudósok gyülekezete nem gondolta végig, hogy más a világ a határ túlsó, meg az innenső oldalán. Itt legfeljebb szűk angol kolónia él, a többség magyarul ír, olvas – de főképpen beszél és álmodik. Már ha érdekesek ők.
Emberünk ezen a nyelvi környezetromboláson azonban nem bosszankodik tovább, mert a szellemileg nem túl igényes plakát folytán előretört gondolatait elmossa egy sűrű és folyamatos szöveghelyzet. Két tizennégy-tizenöt év körüli legényke (értsd: skac, csóka) ül mögötte. Szájukból – képletesen értve – folyik a fekália meg a sperma szinonimáiként értelmezhető szavak árja. Emberünk sajnálja, hogy le kell szállnia a közösségi közlekedés eszközéről, pedig végigfut rajta a bizsergető (bár tagadhatatlanul agresszív) gondolat, hogy lehetne anyja és apja egyszemélyben e két kiskorúnak, mikor – némi túlzással – helyettük orrba vágná őket, Kazinczy, Kölcsey meg Arany nevét emlegetve. De úgysem értenék, mi végre eredne el orruk vére, és ki tudja, e pofon mellé nem teremne-e ott hirtelen két közlekedési rendőr, mint a Rejtő-regényekben.
Így aztán minden marad úgy, ahogy eddig. A british magyar plakát az utcán, a két kiskorú tudatlan meg a buszon.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)