Japán üzent
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2018.07.04. 11:08 | Frissítve: 2018.07.04. 14:04
Debrecen – Egy elképesztő nagy takarítással. Az üzenet nekünk is szól, ha akarjuk érteni. Jegyzet.
Gyorsan körbejárta a világsajtót, mit csináltak a japánok, hogy hagyta ott az öltözőt a felkelő nap országának válogatottja a drámai kiesés után. Ha valaki netán nem látta volna: nem, nem verték szét a berendezést, nem gyújtották fel a bútorokat, nem rúgtak be, mint az állat és nem okádtak tele minden sarkot.
Ez a japán változat...
A japánok gyönyörűen kitakarították maguk után az öltözőt. Olyan rendet hagytak, amilyen abban a helyiségben talán soha nem is volt. Ráadásul egy táblát is kitettek búcsúzóul, rajta a Köszönjük felirattal. Természetesen nem japán írással, amit a házigazdák jó eséllyel nem értettek volna, hanem cirill betűkkel. Szpasziba – üzenték udvariasan a japánok.
Akik nem diplomaták voltak, nem akadémikusok, tudósok, vagy napi szinten a nemzetközi piacon mozgó cégvezetők, hanem sportolók – pontosabban vérbeli sportemberek. Akik nyilván
tisztában lehettek azzal, hogy bármit is tesznek, az nem csupán róluk állít ki bizonyítványt, hanem a hazájukról, a nemzetükről is.
S ebben az a legkevésbé sem számít, milyen eredményt értek el a bajnokságon, mert a játékban minden megtörténhet. Lehet győzni, veszíteni – csak éppen nem mindegy, hogyan.
Mentalitás, hozzáállás kérdése ez. Nem véletlenül szokták azt mondani, minden fejben dől el. A japánok ilyenek. Valószínű, hogy sokáig fogjuk még emlegetni ezt a gesztust, ami egyébként semmibe nem került, viszont óriási marketingértéke van Japán számára, komoly, erős üzenet a világ felé.
Ennek a ruhaszárítónak is van üzenete,
amit ma reggel fotóztam le. Itt van már pár napja a fa tövében. Eleve idehajították? Vagy valaki kitette valahova, és onnan meg más idehurcolta? Mi járhatott a fejében? Igaz, hogy tönkrement, számára már használhatatlan, de másnak talán jó lesz valamire? Mire? Vagy nem fért bele a kukába, s annál jobb ötlet nem volt, mint kihajítani ide, az utcára?
A következő kanyarnál üres flakonokat sodort a szél, egy másik helyen valami meg nagy nájlon (vagy függöny) lógott a házak közötti nagy fáról, mint valami akasztott menyasszony. De olykor kanapét is találtam már ezen a rövid útszakaszon, ami napokon át ázott az esőben, míg végre eltűnt. (Talán elunta magát, s elgyalogolt az AKSD által üzemeltetett hulladékudvarba, ahova ingyen is kilehetett volna vinni?)
Ennyi. Nem is mondom tovább, a tanulságokat mindenki levonhatja. Nem kellene, hogy így legyen. Hogy a helyzet változik-e, az rajtunk múlik. Nem a városon, nem a hivatalokon, nem a szolgáltatókon. Rajtunk. A csodát – a rendet – csak magunktól várhatjuk. Az ilyen csodához – rendhez – persze generációkon át vezet az út. Innen nézve még elég hosszú séta vár ránk.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
edermester
Reméljük, az üzenet célba ér.