Harcosok klubja – háborús övezetek Hajdú-Biharban
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.11.18. 09:15 | Frissítve: 2012.11.19. 08:40
Debrecen, Hajdúszoboszló – Harcostársak, szebb jövő, bozótharc, kaméleon-parádé: messze sem kell menni. A harcosok klubja házhoz jön. Jegyzet.
Levelet hozott a Dehir.hu szerkesztőségébe a posta pénteken – pontosabban e-mail érkezett. A feladó a Jobbik megyei irodája volt, ám a szerkesztőség munkatársai elbizonytalanodtak azon, kinek is szólt valójában az üzenet. A megszólítás ugyanis a következőképpen hangzott: „Tisztelt Harcostársak!”. A szerkesztőségben azonban senki nem érezte úgy, hogy ő konkrétan harcos lenne, akinek egy másik harcos, azaz egy harcostárs megírta, hogy megérkezett a „a Hazai Pálya legújabb száma”.
S bár nincs gond a „szebb” meg a „jövőt” szavakkal sem, ezek azért együtt, mint állandósuló szókapcsolat – értsd: szebb jövőt... – mégis egy politikai pályát illetve irányt jelölnek. Mondhatni, túlmutatnak önmagukon, és így együtt a „harcostársakkal” gyakorlatilag a harcosok klubja felé terelik a gondolatot. Ami nem puszta csetepaté, hanem jól megkonstruált küzdelem. Harc, avagy háború – kinek mi a jobbik változat. Nekünk egyik sem az, mert mi, a Dehir.hu munkatársai nem gondoljuk azt, hogy harcosok lennénk, és háborúnak sem kívánjuk látni a hazai közéleti viszonyokat. Még akkor sem, ha van olyan politikai erő, mely ezt szeretné. Mi azt valljuk a hazai többséggel – és itt nem pusztán kétharmadról van szó, hanem ennél nagyobb tömegekről –, hogy Magyarország mégiscsak egy demokratikus állam, ahol törvények vannak, jog van, etika és erkölcs. Ellenben nincsenek ellenségek, legfeljebb ellenfelek. S ennélfogva harcról, háborúról sem kellene beszélni, mert az megint egy egészen más szint – ami viszont nem színvonal. Más kérdés persze, hogy meglehet, pusztán annyi történt, hogy az egyik harcos a küzdelem hevében egyszerűen melléütött. A billentyűzetnek. S így nem az igazi harcostársaknak, hanem a sajtónak jutott el az üzenet – illetve a sajtó által Önöknek, olvasóknak.
Bozótharc Hajdúszoboszlón
Az olvasó persze ezen a héten a helyi, a hajdú-bihari harcosok klubjában másféle küzdelemmel is találkozott. Messze sem kellett menni Debrecenből, csak ide, a szomszédba, a fürdőjéről, gyógyvizéről híres fürdővárosba. Pár hete úgy tűnik, a hajdúszoboszlói polgármester egyfajta bozótharcot folytat. Mint a japán katonák, akik egy szigeten rekedtek, és ha értesültek is róla, hogy a háború véget ért, ők mégis folytatták a maguk partizánakcióit. Sóvágó László furcsa taktikát alkalmaz évek óta Szoboszlón. Kicsit olyan, mint a kaméleon. Tudják, az a jószág, ami mindig ahhoz lesz hasonló, aminek a közelébe kerül – s ezzel felidézi az egyébként nagyszerű színészt, Woody Allent is, aki a Zelig című filmben zseniálisan hozta a környezetéhez markánsan és lazán idomuló, enyhén szólva furcsa személyiséget. A hajdúszoboszlói polgármester persze nem Woody Allen, de tény, hogy remekül alkalmazkodott mindig is a körülményekhez. Olyannyira, hogy városában ciklusról ciklusra elnyerte választói bizalmát.
Igaz, korábban kifolyt alóla az azóta megszűnt MDF, és elveszítette szocialista színekben pompázó partnerei támogatását is, legutóbb pedig a járási hivatallal kapcsolatban volt egy érdekes sorozata. Addig-addig tiltakozott az ellen, hogy járási hivatal legyen szép szóra, és egyébként logikusan Hajdúszoboszlón, míg végül eljutott oda a szituáció, hogy igen, lesz járási hivatal a fürdővárosban. S bár kívülről nézve úgy tűnt, mintha az lett volna a cél, hogy erőszak, szigor és fenyegetés által történjen meg ez, erről szó sem volt. Mint a megyei kormánymegbízott megfogalmazta: „Ő azt várta és arra számított, hogy mi majd a törvény adta lehetőségeinkkel élve egyoldalúan rákényszerítjük Szoboszlóra, hogy járásközpont legyen. Aztán azon lepődött meg, hogy én úgy döntöttem, hogy ezt nem teszem meg. Rossz néven veszi, hogy én miért nem vagyok erőszakosabb” – hallhattuk Rácz Róbertet. Azaz: semmi nem történt Szoboszlón, mint némi edzés, egy kis színjátékkal és egy kis verítékkel – ám vér nélkül. Ami dicséretes, de ne feledjük: nem mindig van igény cirkuszra. Mert a cirkusz ugyan lehet, hogy szórakoztat, de egy szomorú bohócon nem mindig van kedve nevetni a közönségnek.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)