Halálos iramban: így futnak a debreceniek
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2015.05.16. 13:00 | Frissítve: 2015.05.17. 14:24
Debrecen – Hol kocogjunk? Az út közepén? Vagy a szélén? A forgalom mellett? Vagy a Nagyerdőben? Netán a lakótelepeken? Jegyzet.
A futás a legolcsóbb, a legegyszerűbb sport. Nem kell hozzá semmi. Fogsz egy tornagatyát, egy pólót, és máris kezdheted. Ez gyakran elhangzik, de messze nem igaz. Vagy nem pont így igaz.
Kezdjük ott, hogy annyira sok minden tényleg nem kell hozzá, de a semminél jóval több. S nem is minden annyira olcsó, mint hinnénk. Emellett pedig az sem mindegy, hol, milyen pályán akarunk futni. El fogunk sétálni, bicajozni, buszozni vagy autózni egy futópályára? Ez nyilvánvalóan több időt igényel, plusz bérletet, jegyet, benzint. Ha a lakóhelyünkön futunk, az egyszerűbb. Akkor csak azt kell kitalálni, milyen talajon fussunk. Van füves pálya, rét, legelő, óriási zöld park a környéken? A lábnak az a jó – már amennyiben egyenletes a talaj, mert ha nagyon hepehupás, és rosszul lépünk, rendesen meghúzhatjuk a lábunkat, kimehet a bokánk, rosszabb esetben jó nagyot is eshetünk. Ha viszont úgy döntünk, járdán futunk, akkor fel kell készülnünk arra, hogy beszerezzünk egy futócipőt. Előre szólunk annak, aki még csak most kacérkodik a futás gondolatával, hogy a hagyományos torna- vagy edzőcipő nem jó a betonra. Talán az első alkalommal elmegy. Vagy még a másodiknál is. De aztán nem kell csodálkozni, ha azt érezzük a tévé előtt ülve, hogy iszonyatosan fáj a térdünk, mert a beton azt tényleg szétveri. Szóval kell egy futócipő. Lehetőleg könnyű, légpárnás. Olyan, amilyet kifejezetten betonra ajánlanak.
Legcélszerűbb sportboltban beszerezni az ilyesmit, és akár egymástól függetlenül több eladó tanácsát is kikérni. (Ha pedig utólag kiderül, hogy mégsem betonra való cipőt sóztak ránk húszegynéhányezer forintért, akkor kérjük vissza a pénzt!) Ha valakinek megakadt a tekintete a cipő árán, akkor jelezzük: nem vicc, simán elkérnek ennyit (vagy ennél többet is) érte. Lehet próbálkozni a szupermarketekben forgalmazott (úgynevezett) futócipőkkel is, de nem biztos, hogy azok ugyanezt tudják majd. S ha mégsem, akkor a rendes futócipő pont ennyivel fog többe kerülni...
A tornagatya és a póló egyébként stimmel. (Uraknak azért nem árt alulra valami olyan alsónemű, ami tart is. Hétköznapokra ugyanis tökéletes viselet a boxeralsó, de futáshoz nem.) Egy-egy pár rendes sportzokni (lehetőleg fehér és száz százalék pamut) pedig bizonyára akad a szekrényben, de ha már megvan a cipő, nem ez a tétel nyírja ki a családi költségvetést. S valami sportkrémet sem árt beszerezni, ami – különösen az első időkben – nagyon jó szolgálatot tehet, amikor az izomláz nevű nyavalya következtében nyomorultul fogjuk érezni magunkat. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem futnak eleget: miután hónapok (évek) óta csak a lakásajtó meg az autó, illetve az autó meg a boltok között gyalogolnak csupán, 5-600 méter kocogás után úgy érzik, még egy lépés, és kiköpik a tüdejüket. Nem fogják kiköpni, illik kicsit többet mozogni. A sportkrémre meglepő módon nem elsősorban nekik lesz szükségük, hanem azoknak, akik azt mondják, nem csokiból vannak ők, és eleve magasabb fordulatszámon startolnak el, jó nagy arccal, és természetesen bemelegítés, meg mindenféle előkészület nélkül letolnak öt-tíz-tizenkét kilométert.
E sorok szerzője a napokban több olyan lelkes futóval találkozott, aki rossz döntést hozott a helyet illetően (is). A Vénkertben például a Domokos Lajos utca környéke annyira nem ideális terület, ha a futás a négyemeletes házak háta mögül indul, az útvonal pedig több ízben keresztez parkolókat, forgalmasabb szervizutakat. Mondjuk úgy, hogy egyrészt megtöri a futás ritmusát, amikor jön egy autós, akinek elsőbbsége van, és a futónak meg kell állni.a (Ne legyen kétsége senkinek: az autó biztosan erősebb.) Bár futni jobb úgy, hogy közben zenét hallgatunk, de ennek van némi hátránya: nem halljuk meg, ha autó jön utánunk, vagy oldalról. Pont annyira veszélyes, mint amikor valaki úgy bicajozik, hogy be van nyomva dobhártyáig a füles, az egyik kézben kifli, tej, a másikban meg a mobil, amivel éppen SMS-t ír.
A Derék utcán is lehetett olyan érzésünk, hogy eltévedt futókat láttunk. A nagy tízemeletes házsor előtt például van egy jókora zöld terület, szép zöld gyeppel, ahol még a talaj is egészen egyenletesnek tűnik. Csak hát – ott dübörög a futó mellett a forgalom. Még estefelé is. Az eleve komoly munkára fogott tüdő pedig megtelik ezzel az egészségesnek korántsem mondható levegővel.
Csak kicsit jobb döntés, amikor a túloldalon, a Tócóvölgyben kocog valaki a szervizúton. A négyemeletes házak előtt, és még csak nem is a járdán, hanem az úttesten. Nappal sem veszélytelen ez, de este még inkább elmondható, hogy a futó rossz döntést hozott. Akkor is, ha a karjára világító lámpát rögzített. Az úttest ugyanis a gépjárműveké. Aki meg futni akar, az futhatna a rét felől eső sétányon. (Nyilván lehetne azzal érvelni, hogy ott meg kutyasétáltatók járnak-kelnek, vagy túl sötét van, de az a sétány mégis alkalmasabb a futásra, mint a forgalmas úttest. Legfeljebb világosban kell indulni. Mivel egyre hosszabbak a nappalok, ez a legkevésbé sem lehetetlen.)Vidám és tökéletesen alkalmas terepnek azt sem mondhatjuk, amikor valaki a Déli sort választja ki magának, és természetesen az úttesten lohol. Egyrészt elég változatos ez a terület. Másrészt gyakran két busz is egymás mellett halad el. Ha a két busz közé még becsúszik egy-egy sportosan vezető sofőr, akkor tényleg kínos helyzetben érezheti magát a futó.
Van, aki a stadion környékére szavaz. Az például jó hely a futásra. De nem árt, ha a futó nem csak néz, hanem lát is, és mondjuk nem a biciklisek számára elkerített területen kapkodja a lábait, mert lehet, hogy a lassan tekerőket akár még le is hagyja, de azért az a rész nem az övé, akkor sem, ha a törzsfejlődés során előbb jelentek meg a gyalogosok, mint a két meg a négy keréken közlekedők. A futóknak ott a stadion körüli kiépített futópálya, ahol napszaktól függetlenül rengetegen köröznek, sokan úgy, hogy a terepre is futva érkeznek (a környékről), vagy esetleg bringával, s azt kikötik, míg leszállnak a nyeregből, s futni indulnak. De a Békás-tó környékén is sok futót látni, s a Nagyerdei Atlétikai Centrumot is használják. S ezek mind "jólevegős" terepek, kocsik nem püfögnek a környéken.
Természetesen elriasztani senkit nem szeretnénk a mozgástól. Mozogni kell. Csak nem mindegy, hol. Hogy aki elmegy futni, az haza is érkezzen.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)