Hajnali taxivadászat
Szerző: (szénási) | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.03.11. 08:11 | Frissítve: 2011.03.11. 08:11
Úgy indult, hogy taxiba szállnak. Taxi sokáig nem jött. Aztán igen, de nem állt meg. Hiába integetett emberünk, nem akarták észrevenni.
Emberünk kissé ottragadt az éjszakában. Nem annyira az "ereszd el a hajamat" típusú népi játék vonzásának engedett, nem kocsmáról kocsmára járt, vagy hajtotta a rosszlányokat: egyszerűen jó sokáig beszélgettek régi barátokkal, az idő meg – szokása szerint – szaladt rendesen. Hajnali három volt már, mire úgy érezték, egyre hosszabbra nyúlik a mondatok közötti csend, ideje tábort bontani, menjen ki-ki hazafelé, a maga dolgára, mert reggel nem csak a nap fog kelni, nekik sem árt. Munka lesz, dolog, senkit nem érdekel, milyen jó volt ezen az átlagos hétköznap estéjén eldumálniuk hajdani nagy időkről.
Elvileg jó helyen voltak, nem a világ végén: a Nagytemplom mellől próbálta ki-ki hazafelé venni az irányt. Természetesen volt egy tervük: beülnek az első taxiba, s azzal mennek együtt, amíg lehet, aztán sorra lemorzsolódnak. A terv jó volt, csak éppen a hajdani Unió áruház melletti taxiállomáson egyetlen kocsi sem állt. Így aztán gyalog haladtak tovább, abban a reményben, hogy majd csak lesz egy utasokra vágyó kocsi valahol a Hatvan utcán. Tévedtek, nem volt. Viszont a kellemes, csendes éjszakában hamar kiértek a kereszteződések labirintusával kissé megbolondított Külső-Vásártéri részre, ahol a Nyugati és a Pesti utca, meg a Kishegyesi út is találkoznak. Taxit itt sem láttak még, de a társaság két részre oszlott. Az egyik fele a Vénkert irányba, a másik a Tócóskert felé ment tovább – miután felmérték, hogy a közeli nagyáruház parkolójában egyetlen taxi sincs ebben a talán nem extrém, de azért nem is átlagos időpontban. Emberünk abban bízott, elég sokan laknak ahhoz ezen a vidéken, hogy egy-egy kósza utasszállító erre forduljon. Látott is többet, egy-másfél perc eltéréssel. Kettőnek világított a tetőn a lámpája. Ebből az egy egyikben utas is ült, a másikban nem. Megállni természetesen egyik sem áll meg... Ahogy az sem, amelyik elsötétített taxi-felirattal, ám üresen húzott el a többsávos úton. Emberünk hiába integetett, mintha láthatatlanná tévő szert ivott volna – tudomást sem vett róla egyetlen kocsi sem.
Végignézett magán, mi lehet a gond. Nem úgy nézett ki, mint valami bankrablásból érkező, lakásbetörésre készülő alvilági figura, aki két meló közben még a taxist is el fogja intézni. Annyira nem ment messze, de már unta a gyaloglást. Ezért a biztonság kedvéért, és abban a reményben, hogy talán mégis szerencséje lesz, sűrűn forgatta a fejét, hátha rámosolyog a szerencse és fékek idilli csikorgása fogja örömmel eltölteni: megáll mellette egy taxi, és a sofőr int, tessék helyet foglalni, uram, merre is lesz a fuvar.
Ám hiába. A bölcsebbek persze mondhatnák, miért nem vette elő a mobilját. Mibe is került volna azzal hívni egy kocsit. De emberünk nem tartozott a bölcsek közé, és helyzetét súlyosbította az is, hogy cserébe viszont idealista volt, mert azt gondolta, felesleges, mikor ez egy amúgy forgalmas része a városnak. Maradt tehát az unalom, a gyalogszer hazafelé, meg az értetlenség, hogy most akkor vagy annyira jó, vagy annyira rossz a helyzet, hogy egy taxira vágyó utas kénytelen gyalogolni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)