Ez már a legalja: jó üzlet a halál Magyarországon is?
Szerző: Szénási Miklós | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.02.19. 12:16 | Frissítve: 2013.02.20. 09:30
Debrecen – Jön egy e-mail, melynek ismeretlen feladója közli, hogy szeretett férje elhunyt balesetben. Aztán gyorsan megpróbál ránk sózni egy kütyüt. Jegyzet.
A halál nem játék, nem vicc. Illetve éppen lehet vicc is, hiszen ki ne ismerné például azt, amikor egy ember éjféltájt a temetőn keresztül megy haza, és hirtelen észrevesz egy alakot. Először kicsit megijed, de aztán mindjárt meg is szólal, kérdi: „hát maga, maga nem fél a szellemektől?”. Mire jön a válasz, „nem, dehogy, bár amikor még éltem, akkor én is féltem”... Szóval nem éppen első osztályú vicc ez, de azért nyugodtan lehet a helyén kezelni, eszünk ágában sincsen, hogy komolyan vegyük.
Az viszont nem vicc, amikor jön egy e-mail, melynek ismeretlen feladója közli, hogy szeretett férje elhunyt balesetben. Az ember megdöbben. Micsoda? Kiről van szó? Kezd turkálni emlékezetében, ki is lehet az a nő, aki írt, meg honnan is tudja a címünket. S ki halt meg? Erika férje? Mi közünk nekünk hozzá? Ismernünk kellene? Ha tájékoztatnak róla, akkor talán igen. Távoli rokon lehetett? Vagy ismerős, akit hirtelen nem tudunk hova tenni?
A szöveg eléggé hivatalos. „Sajnálattal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy ifj. Szamosi Pál 2012. 02. 12-én autóbalesetben elhunyt. A temetéséről a későbbiekben tájékoztatjuk a rokonokat, ismerősöket. ” Még a dátumforma az, ami elsőre zavaró lehet, már ha valaki behatóban foglalkozik szövegekkel. Akkor ugyanis tudja, hogy sokszor a szövegszerkesztő alakít egy simán begépelt februárt ilyesmi formára. Normális ember ilyet nem nagyon ír, inkább azt mondja, a múlt héten, vagy februárban, de ez a „02.” formula nem életszerű.
Aztán az ember – miközben eléggé nyomorultul érzi magát, mert halottakról hírt hallani nem öröm soha... – olvassa tovább a szöveget. „A mély gyász pillanataiban is kötelességemnek érzem, hogy figyelmeztessek mindenkit: bárkivel előfordulhat hasonló tragédia, amely pedig megelőzhető lenne. Szeretett férjem munka után, álmosan indult haza, és elaludt vezetés közben. ”
Bumm, ez durva, mondja az ember. Ez kemény. Felidézi, ő maga is hányszor vezetett éjszaka vagy hajnalban úgy haza, hogy másra sem vágyott, mint ledőlni egy puha ágyba, és aludni egy jó nagyot. Csak éppen addig még keresztül kellett evickélni tíz-húsz, vagy száz-százötven kilométeren...
Az üzenetnek azonban még nincsen vége. Az ismeretlen levélíró folytatja a lelki masszázst. „ Hihetetlen, de néhány héttel ezelőtt megéreztem a bajt: az alábbi oldalt találtam az interneten, és kértem őt, hogy vegyünk egy ilyen készüléket, amely pont az elalvásos baleseteket előzi meg, nem hagyja elaludni a sofőrt, de ő sokallta az árát.” (Ezen a helyen egy e-mail cím következik.) Az olvasónak ekkor a vérnyomása is emelkedni kezd, mivel rádöbben, hogy itt valami átverés lehet. Ilyen nincs. Normális ember nem csinál ilyet. A halál nem lehet üzlet, vagy ha az, nem így, nem ebben a formában, egy elhunyt emlékét ugyanis csak nem gyalázzuk meg így. (Pedig ahogy ez a levél is mutatja: dehogynem...)
S még ekkor sincsen vége, jön a folytatás, az újabb mélyütés. „ Istenem, ha akkor hallgat rám, még mindig élne... Együttérzéseteket megköszönve, üdvözlettel : Erika.”
Durva játék ez a lélekkel, az idegekkel, az érzelmekkel. Biztos, hogy van, aki csak vállat von erre, és azt mondja, micsoda idiótaság, szórakoznak itt az emberrel. S törli a levelet. Vagy kíváncsiságból odakattint a linkre, s megnézi, mégis, mi a nyavalyát akarnak így rásózni a gyanútlan emberekre. Más viszont sokáig rugózhat azon, mi van, hogyha mégis igaz. S rosszul érzi magát. Valahogy úgy, mint az öregek, akik megélték a második világháború poklát, és amikor manapság valami katasztrófavédelmi gyakorlat van, s megszólalnak a riasztók, akkor görcsbe rándul a gyomruk, mert eszükbe villan, milyen is volt az, amikor tényleg megjelentek a halált osztó gépmadarak akár Debrecen felett is.
Nyilván tény az, hogy a marketing, a reklám, az üzlet útjai kifürkészhetetlenek. S biztos akad olyan is, aki azt mondja, ugyan már, mi az a jóízlés, hol van kőbe vésve, hogy valami poénos, vagy inkább gusztustalan. Most szólunk: ez gusztustalan. Azt nem mondjuk, hogy lejjebb nincs, de a reklámozó – aki különben lehet, hogy tényleg egy hasznos holmit kínálna – eléggé mélyre süllyedt. S még csak el sem érhető, mert az internetes oldalt egy müncheni cég ausztrál domain regisztrátoron keresztül jegyeztette be. Azaz: szinte megfoghatatlan...
Ezek után nincs más hátra, mint hogy készüljünk fel arra, hogy hasonlóan élelmes és ötletes marketingszakemberek mivel fognak majd hasfogót vagy hashajtót, hányinger elleni tablettát reklámozni?...
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)