Életkép: miért kerítünk be mindent?
Szerző: Árvay Sándor | arvay.sandor@dehir.hu Közzétéve: 2014.05.20. 11:12 | Frissítve: 2014.05.20. 11:25
Debrecen – Beszédtéma a felújított parkerdő körbekerítése a városban. Az szerkesztőségünkben is, ahol nem mindenki ugyanazt gondolja róla. Jegyzet.
Mi szükség van a kerítésre? Kell az? Mire jó? Miért kell lezárni az erdőt? A téma többször előkerült a Dehir.hu szerkesztőségében is, ahol személyes (de nem személyeskedő) vitákat folytattunk. Érveltünk ellene és érveltünk mellette. Ha elolvasták ezt a cikkünket, kattintsanak ide, és olvassák el a másik írásunkat is!
Debrecen védjegye, büszkesége a Nagyerdő. Belesimul a városba. Lágy átmenettel olvad egybe a lakóházakkal. A Simonyi illatozó hársai, a környező utcák lombos fái szinte észrevétlenül sűrűsödnek erdővé, s vezetik az embert a villamossíneken túli csodás világba. A város és a természet máshol ritkán látható szimbiózisa.
Ritka adottság, olyan érték, amellyel sáfárkodni kell. Útjait jól karban tartani, tisztásait, virágágyásait féltőn gondozni, az erdő aljáról a korhadt ágakat, a szemetet rendszeresen kifésülni, padjait, épített berendezéseit óvni, s ha kell felújítani. Hogy olyannak maradjon, amilyennek szeretjük, amilyennek évtizedek (évszázadok) óta megszoktuk.
A város több-kevesebb gondoskodással igyekezett mindig megfelelni a jó gazda elvárásainak - volt idő, amikor gondoskodás hiánya, máskor a szűkös anyagiak szabtak határt az értékmegőrzés lehetőségeinek. Most más a helyzet: két és fél milliárd forintos nagyberuházás révén megújulhat a Békás-tó környéke, újra a régi fényében tündökölhet a szabadtéri színpad, elbontják a Csónakázó-tavat, helyén mélygarázs épül, felette pedig vízi attrakció vezeti majd a szemünket a nemrég avatott, a fák közé lágyan simuló Nagyerdei stadion irányába.
A megújulás részeként - az indoklás szerint, hogy óvják a felújított parkerdőt - körbekerítik, csaknem másfél kilométer hosszan kerítéssel övezik a villamossínek által határolt területet. Az önkormányzat tervei szerint éjszakára valószínűleg bezárják majd a kapukat, de a nyitva tartási időről még nem döntöttek.
A kerítés már áll. Vitázunk azon, hogy csak drót legyen-e vagy sövény is, s hogy borostyán, gyertyán, babérmeggy vagy virágzó díszcserje takarja-e majd az otromba kerítést - az alapkérdés azonban mégsem ez, hanem hogy egyáltalán miért kell körbekeríteni a parkerdőt...
Életkorából, s egykori lakóhelyéből adódóan a cikkíró nagyerdei/parkerdei őslakosnak számít, évtizedeket töltött e környéken. Kisgyermekként a játszótér, majd a csónakázó koripályája, a strand volt a vonzási terület, Illés-koncertet hallgatott a szabadtérit övező dombról, végzős gimnazistaként éjszakánként a városból a Simonyin érkezve a parkerdőn átvágva tartott haza, egyetemistaként a Leveles vagy a Pálma "tanszék" közötti utakat taposta. Hajnalba tartó szerelmes andalgásokat őriz emlékében, s később gyermekét is itt tolta babakocsiban. Napjainkban is gyakorta sétál erre, s boldogan látja az átalakuló erdőt, új ruhába öltöző "szerelmét".
A kerítést azonban elhibázott ötletnek tartja. Tudja, ismeri a cívis gondolkodásnak a városépítészetben is markáns szerepet kapó hagyományait, az égbe nyúló kapubejáratokat, a kíváncsi tekintet elől védő magas kerítéseket.
Az erdő azonban más - nem magánszféra, hanem közterület. Védeni, óvni kell - de nem feltétlenül a kerítés a jó megoldás.
A kerítés önmagában nem ördögtől való, még a nagyerdei kerítésnek is lehet funkciója: az Oláh Gábor utcai stadion előtt levő Ötholdas Pagony játszótérnél például jogos és érthető, mi több szükséges a terület körbezárása. Hogy véletlenül se történjen tragédia az utcára szaladó gyerekekkel. Így óvhatóak, védhetőek.
De kell-e ily módon óvni a parkerdőt? Kitől kell megvédenünk? Önmagunktól? Miért nem lehet felnőtt, felelős, a várost szerető polgároknak tekinteni az itt lakókat? Akik nem rombolni, rongálni, lopni akarnak, hanem az eredeti szépségében élvezni a környezetet. Úgy, ahogy a természet adta nekünk: kerítés, lakat, zárt kapuk nélkül.
Minden fát, minden padot, minden ivókutat nem keríthetünk körbe, a Békás-tó hídját aligha fogja valaki kivinni a kerítésen túlra - ha meg valóban ezt akarja, a betörések statisztikája sajnos ezt mutatja, úgyis megteszi. A drótkerítés, a lelakatolt kapu nem megoldás a vandálok, a tolvajok ellen. Ilyen logikát követve körbe kellene keríteni a Nagytemplomot, hogy óvjuk a falfirkálóktól, s a Kossuth-szobrot is, hogy nem másszanak fel rá "garázda" óvodások, vagy bátorkodó kisiskolások. Aki eddig a nagyerdei bokrok alatt töltötte az éjszakát, ezután is megtalálja módját, hogy kapuzárás előtt rejtekhelyére húzódjon a hatalmas területen.
Ami pedig az erdő rendjét, tisztaságát illeti: nem a kerítés hiányán múlik, hogy a szemetesláda mellett tornyosulnak a szétdobált flakonok, zacskók, sörös dobozok, mint ahogy az évek (évtizedek) óta gondozatlan aljnövényzet, a sok földre hullott faág, gally, derékba tört rönk sem fog önmagától felszívódni attól, hogy már van kerítés az erdő körül. Ami egyébként a legtöbb helyen - természetéből adódóan - olyan sűrű és áthatolhatatlan, hogy ott élő ember se ki, se be ... - most is csak a kiépített utakat használjuk. Gyalogosan, babakocsival sétálva, vagy bicikli nyergében. Feltéve, ha meg tudunk küzdeni a huppanókkal, kátyúkkal, sáros, gidres-gödrös területekkel. Mert ezeknek a karban tartása, felújítása, az erdőgondozás rendszeres törődést igényel. Időt, pénzt és energiát. Talán épp annyit, amennyi most mindezekből a kerítés-projektre fordítunk.
Őrizni, védeni, persze szükséges szép kincsünket, egyedi értékünket. De ehhez nem szükséges drótfalat emelni. A gyakoribb járőrözés, az éjszakai felügyelet akár segíthet és elrettentő is lehet, miként a rendszeres - s nem kampányszerű - erdőápolás is alapvető feladat.
A kerítés semmit sem old meg. Kidobott pénz. Csúnya és felesleges - még ha egyes részeit majd sövény takarja is...
Olvassák el másik írásunkat is! Kattintsanak ide!
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)