Koreában kalandozott a Debreceni Egyetem egykori hallgatója – fotókkal
Szerző: Orosz Ferenc | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.07.07. 09:30 | Frissítve: 2019.07.07. 20:33
Szöül – Orosz Ferenc filmkritikáit jól ismerhetik a Dehir olvasói. Ezúttal nem a mozi világába röpít el, hanem egy ázsiai ország hétköznapjaiba. Útirajz.
Milyen érzés lehet egy olyan ország fővárosában járkálni, annak rezgéseit és hangulatát magamba szívni, mely pontosan akkora, mint Magyarország, minden másban azonban nem is lehetne különbözőbb? Milyenek lesznek ott az emberek: befogadóak és pozitívak, vagy kissé visszautasítóak, amolyan szigorú megfigyeléssel tartózkodóak? Képes leszek-e felvenni az ország és a város által diktált iramot? Nem lesznek-e túlzottan idegenek számomra a gasztronómiai különlegességek?
Bukchon Hanok: falusi életkép szerzőnkkel
Mielőtt megérkeztem a dél-koreai fővárosba, Szöulba, ilyen és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben. Amolyan kíváncsisággal vegyített izgalom és félelem kavargott bennem, nem nagyon tudtam elképzelni, mire számítsak. Hogyan lehet elképzelni egy saját országunkkal megegyező méretű, gazdaságban és fejlettségben azonban jóval előttünk járó félszigetet? Mennyi igazság van abban, amit a médiában látunk? Kezdeti félelmeim azonban nagyon hamar elpárologtak. Pár napon belül ugyanis kiderült, hogy Dél-Korea – és azon belül is Szöul – az egyik legbarátságosabb és befogadóbb hely, ahol valaha jártam.
Utam során egy kellemes, békés, mégis fejlett, a modern világ sebességével lépést tartó országot ismertem meg.Dél-Korea egy ázsiai körutazás végső állomása volt. Mikor még a Debreceni Egyetem diákjaként hallgattam egyik csoporttársam odakinti kalandjairól szóló beszámolóit, a kontinens még túlzottan távolinak, idegennek tűnt. Az elmúlt pár évben azonban ez gyökeresen megváltozott. Az angliai Newcastle Upon Tyne-ban töltött egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg egy dél-koreai származású ifjú hölggyel, aki a feleségem lett, és akinek a családja Szöulban él. Így az utazás elsősorban rokonlátogatás volt. Ennek köszönhetően sikerült sokkal mélyebben és átfogóbban megismernem az országot és egy egészen hiteles képet kapnom arról, milyen is ott élni. Az út alatt igyekeztem megismerni és megérteni Szöul lakóit, szokásaikat, történelmüket, valamint nyugatiakhoz való hozzáállásukat.
Az első és talán legszembetűnőbb különbségek a családon belüli, barátok közötti szokásokban és az emberek mindennapi interakcióiban nyilvánultak meg. A koreai közösség egymáshoz és idegenekhez való hozzáállása szinte már az első pillanattól kezdve szembetűnő, és az első benyomások valamennyire ridegnek is tűnhetnek. Koreában a fizikai kontaktus ugyanis nem jellemző, még családon belül, vagy barátok között sem. Az Európában és Magyarországon már olyannyira megszokott, barátok között is gyakori puszival, vagy öleléssel való köszöntés odaát idegennek számít. Egyfajta visszafogott tisztelettel közelítenek egymáshoz és az utca emberéhez egyaránt. S míg ez elsőre valamennyire visszautasítónak, netán tartózkodónak hathat, ha az ember elég időt tölt el koreaiak között, akkor nagyon hamar része lesz az ottani kifogástalan vendégszeretetben, valamint a különféle közösségeket összetartó hagyományok erejében.
A koreaiak számára ugyanis nagyon fontos a közösségi étkezés, valamint az egy-egy alkalom alatt betartandó szabályok. Legyen szó akár személyes, családi összejövetelről, vagy éppen egy éttermi kiruccanásról, ez a fajta elfoglaltság központi szerepet játszik mindennapjaikban.
Az idősebbek tisztelete elsődleges, és a hétköznapi élet minden aspektusában megfigyelhető.
Emellett amit számomra nagyon érdekes volt megtapasztalni, az a vacsorázás elnyújtott, rituális jellege. Egy-egy ilyen, akár 2-3 órán átívelő esemény során a család, vagy baráti társaság összeül, és bőséges evés-ivás közben beszélgetnek. A koreai ételek egyébként ezt lehetővé teszik, mert például az itthon megszokott, egytálételek helyett a vendégek általában sok, kisebb főételt és köretet rendelnek, és ezeket egymás közt megosztva fogyasztják, sokszor helyben, az asztalon főzve-sütve. Koreában járva a helyi, tradicionális barbecue-t bűn kihagyni, mely az ott élő emberek egyik kedvenc fogása.
Az effajta összejövetelek a munkahelyi környezetre is jellemzőek, gyakoriság szempontjából pedig nem ritka a heti három-négyszeri megismétlése is a közösségi vacsorának. Emellett az sem számít túlzottan, ha az ember új jövevényként szeretné felvenni a ritmust: a számomra új, baráti és családi csoportok az első perctől kezdve úgy fogadtak be, és igyekeztek beavatni szokásaikba és hagyományaikba, mintha mindig is közéjük tartoztam volna. Ha pedig tudunk valamennyire koreaiul, az elképesztő nagy előnynek számít - még egy alapszintű tudással is valóságos sztárnak érezheti magát az ember.
Ez a fajta hozzáállás fedi fel a koreaiak valódi felfogását a közösséggel és az összetartással kapcsolatban, ugyanis az első, kicsit rideg benyomás után a családtagok és barátok fontossága, tisztelete egyértelművé válik. Bárhol jár az ember az országban, mindent áthat az összetartás érzete, valamint a közös cél tudatának jelenléte az egyének többségében. Ez főként a történelemből, valamint a közelmúlt eseményeiből ered: az elválasztott családok, az Észak és Dél felosztottsága még mindig érezhetően érzékeny pontnak számít, és ebből eredően rendkívüli óvatossággal és mérhetetlen tisztelettel kezelik a békét, hiszen tisztában vannak annak törékenységével. Erről az egyik általam meglátogatott, a határmenti Paju városában elhelyezkedő, koreai egységért létrehozott múzeum adott tanúbizonyságot. A létesítményben nem széthúzást és ellenségeskedést, hanem elképesztő erejű vágyat és reménykedést éreztem a két ország újraegyesítése iránt. Ugyanez volt jellemző a lélegzetelállító Koreai Háborús Emlékműre, mely neve ellenére valójában egy múzeum, mely a múlt eseményeinek elismerése mellett kifejezi az ország béke iránti elhivatottságát és tiszteletét.
Az összetartás, valamint a jövőbe tekintés még a legfiatalabb generációra is jellemző. A koreaiak nagyon büszkék elért eredményeikre, technológiai vívmányaikra, nyelvükre, ételeikre. Szöulban például a nagy többség kezében Samsung és LG okostelefonokat lehetett látni, az utakat túlnyomórészt Hyundai és Kia gépkocsik szelték. Az LG az élet sokkal több részében felfedezhető, mint idehaza: a legnagyobb meglepetést az okozta, amikor még LG által gyártott fogkrémet is találtam. A technológia mellett az ország (legfőképp a fiatalabb generáció) legfontosabb exportcikke az úgynevezett K-POP, mely elnevezés a dél-koreai könnyűzenét takarja. A fiatalok által rendkívül kedvelt Hongdae negyed, melyet a Hongik egyetem környékén való elhelyezkedése miatt állandó nyüzsgés övez, sajátos központja az indie és K-POP zenének: a különféle, legolcsóbbtól legdrágábbig terjedő üzletek és megszámlálhatatlan éttermek között tízméterenként botlik a gyanútlan járókelő a legújabb sztárjelöltbe, akik az utcán felállított kis koncertjeikkel próbálnak minél több követőt találni.
Szöulra, meg úgy az egész országra jellemző ez a fajta kettős hozzáállás, a modern és a hagyományos kényelmes, békés fúziója. Az utcákon, boltokban mindenütt kellemes, nyugodt atmoszféra a jellemző, egyáltalán nem érezni az agglomerációt is beleszámítva több mint 25 millió lakost. Kényelmesen megfér egymás mellett a legújabb popsztár előadása és egy ősi buddhista templom.
Egyáltalán nem ritka, hogy egy klasszikus, történelmi falucska után ultramodern felhőkarcolókba botlunk. Itt mindenki megtalálja a számítását: az is, aki történelemre, nyugalomra és kultúrára vágyik, de az is, aki az éjszakai életet szeretné megtapasztalni, vagy az ultramenő Gangnam-negyedben szeretne éjjel-nappal vásárolni.
Utóbbiban sorra váltják egymást a drágábbnál drágább éttermek, divatos márkaboltok és óriási felhőkarcolók. PSY népszerű K-POP dala, a Gangnam Style (melynek még szobrot is állítottak) által világhírűvé vált környék egyébként valóban a város legtrendibb része, melyet mindenképp érdemes meglátogatni – mindenki itt szeretne vásárolni és étkezni, még akkor is, ha háromszor annyiba kerül minden, mint bárhol máshol. Ettől eltekintve egyébként Szöul nem számít drágának, még Magyarországhoz képest sem. A kényelmes és végtelenül pontos tömegközlekedéssel 300 forintból bárhova eljutunk, átszállástól és távolságtól függetlenül. Az utcai étkezdékben pedig nagyjából egy ezresből bőven megvacsorázhatunk, de a hagyományos éttermekben sem kell sokkal többet fizetnünk.
Véleményem és tapasztalatom szerint az ország sikere éppen kettősségében rejlik. A múlt tisztelete, valamint az elszenvedett tragédiákra való emlékezés alapozza meg a koreaiak jövőbe tekintő céltudatosságát, és a vágyat az ország felemelkedésére. Hogy ezt megvalósíthassák, nem restek keményen dolgozni, és mindent megtenni a sikerért. Velem, a kívülállóval, aki új jövevényként igyekezett megszokni ezt az új, Debrecentől igen távoli otthont, nagyon befogadó volt az ország. Percek alatt elvarázsolódtam, és a sok különbözőség ellenére is könnyen sikerült otthon éreznem magam. Történelmében, méretében, valamint a saját korosztályom hozzáállásában is rengeteg hasonlóságot véltem felfedezni a két ország között. Egymástól tanulva egyáltalán nem érzem kizártnak azt, hogy pár évtized múlva ugyanott tartsunk mi is, ahol a távol keleti ország. Addig is pedig, mindenkinek, akinek van rá lehetősége, ajánlom Dél-Korea meglátogatását, tapasztalataim alapján ugyanis az örök élmény garantált.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
Gémesi Gábor
Jó cikk ès útibeszámoló! Öröm volt olvasni.