Vízilabda OB I: négygólos debreceni vereség az ezüstérmes OSC otthonában
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2021.11.30. 07:03 | Frissítve: 2021.11.30. 09:45
Budapest - Szombaton a közvetlen vetélytárs, a mindössze egy győzelemmel álló UVSE vendégeként alsóházi rangadót vív a DVSE-Master Good.
Hétfőn este a tavalyi ezüstérmes OSC Újbuda otthonába látogatott a DVSE-Master Good OB I-es férfi vízilabda együttese.

Somlai Tamás kétszer volt eredményes - Fotó: dvse.hu
A debreceniek az első három negyedben jelentős hátrányba kerültek, az utolsó játékrészben viszont egy huszáros hajrával izgalmassá tették a találkozót és tisztes eredményt értek el a nemzetközi kupasorozatban is érdekelt fővárosiak ellen.
Habár Hárai Balázst és Tóth Mártont ezúttal nem nevezte Varga Dániel a mérkőzésre és Lévai Mártonra sem számíthatott, így is ütőképes kerettel várta az OSC Újbuda a DVSE-Master Good elleni összecsapást. A debreceniek sem tudtak teljes kerettel érkezni, hiszen Török Béla, Stefanidesz Levente és Pethe István továbbra is sérüléssel bajlódnak. Fiatalokból viszont ezúttal sem volt hiány, hiszen Fedac Dominik, Kis Ferenc és Rácz Máté is bekerült a csapatba.
Alaposan bekezdett a szerdán a Bajnokok Ligájában mérkőzést játszó hazai együttes. Hét perc alatt három gólos előnyre tett szert, debreceni oldalról viszont rendszerint kimaradtak a helyzetek az első nyolc percben. (3-0)
A folytatásban visszább vett az OSC, mindössze egy gólra volt képes. A DVSE védekezése élesebbé vált, elől azonban továbbra sem jöttek a találatok. Másfél perccel a vége előtt aztán megtört a jég: Korbán Richárd akcióból avatta fel Dévai kapuját. Több gól már egyik oldalon sem született, így három gólos hazai előnnyel fordultak a felek. (4-1)
A három perces félidei szünetben a hazaiak frissültek fel jobban és fokozatosan elléptek ellenfelüktől. Már hattal is mentek az újbudaiak, az utolsó gól azonban a cívisvárosiaké volt: Macsi Patrik akciógóljával ötre olvadt a különbség. Ekkor még senki nem gondolta volna, hogy izgalmas lesz a vége.
Pedig az lett. A záró játékrészre egy teljesen más DVSE ugrott a vízbe. Habár az első gólt a vendéglátó szerezte, ez nem törte meg Süveges Máté játékosait, akik szépen alakították ki egymás után a helyzeteket és ami még fontosabb: eredményesen fejezték be a támadásokat. 8-2 után zsinórban négyet lőttek a debreceniek: Fülöp Bence, Somlai Tamás, Macsi Patrik és Zsilák László osztoztak a gólokon. Gyorsan vissza is jött az OSC kezdője, növelték is előnyüket, de Somlai Tamás két és féllel a vége előtt visszaállította a négy gólos különbséget. Közelebb azonban már nem sikerült zárkózni, de a DVSE így is elérte azt, amit kitűzött a találkozó előtt: méltó ellenfele volt a teljesen más célokért küzdő OSC Újbudának.
E.ON férfi OB I, az 5. fordulóból pótolt mérkőzés
OSC Újbuda – DVSE-Master Good 11-7 (3-0, 1-1, 3-1, 4-5)
Gólszerzők: Csacsovszky 2, Bundschuh 2, Burián 2, Salamon, Aranyi, Dala, Vigvári Vince, Hegedűs, illetve Macsi P. 2, Somlai 2, Fülöp, Korbán, Zsilák
Süveges Máté, vezetőedző, DVSE-Master Good
„Habár az utolsó negyedben felzárkóztunk 8-6-ra, összességében nem forgott az OSC győzelme kockán. Részünkről ez egy vállalható eredmény és remélem, tudtunk segíteni ellenfelünknek a szerdai Bajnokok Ligája meccsre való felkészülésben.”
Somlai Tamás, DVSE-Master Good
„Ez brusztos, kemény mérkőzés volt és ez az eredmény rendben van egy ilyen erős csapat ellen, mint az OSC. Hétről hétre jobban és összeszedettebben játszunk, bízom benne, hogy a javuló teljesítmény szombaton az Újpest ellen három pontot fog érni.”
A DVSE-Master Good a hétvégén ismételten Budapest felé veszi az irányt és az UVSE otthonában, a Komjádi uszodában vizitál (12.30), végre a győzelem reményében.