Válogatott: megvan, melyik csapat ellen kezdi az évet nemzeti együttesünk
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.11.30. 10:33 | Frissítve: 2022.12.02. 09:28
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a magyar válogatott a 2023-as év első – felkészülési – mérkőzését március 23-án, Észtország ellen játssza a Puskás Arénában.
A magyar válogatott az Európa-bajnoki selejtezők sorsolásán ötcsapatos csoportba került, ezért a sorozat két játéknapján is felkészülési mérkőzést játszik. A mieink lesznek elsőként szabadnaposak, de – mint azt az MLSZ honlapján részletezte – az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) jelenleg érvényben lévő szabályzata alapján a szabadnapos válogatottak is kötelesek pályára lépni.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Ennek megfelelően Marco Rossi együttese a 2023-as évet március 23-án az Észtország elleni felkészülési mérkőzéssel indítja, ráadásul hazai pályán, a Puskás Arénában.
- Az idei évben nagyon erős ellenfeleink voltak, amelyek rendre kezdeményeztek ellenünk, így most kifejezetten olyan ellenfelet szerettünk volna, amellyel szemben valószínűleg nekünk kell kezdeményeznünk és feltörni a szervezett, felállt védelmet – mondta Marco Rossi az mlsz.hu-nak.
Hozzátette, az észtek veszélyesek, amit az is jól mutat, hogy nyáron nulla-nullás döntetlent játszottak a bennünket két vb-selejtezőn is legyőző Albániával. Bár játékosaik többsége az észt bajnokságban játszik, van kerettagjuk az Arsenalból, a Tottenhamből és az FC Zürichből is.
A mieink az Észtország elleni mérkőzés után négy nappal, március 27-én a bolgárok ellen (itthon) kezdik meg szereplésüket az Eb-selejtező sorozatban.
A szövetség közölte azt is, a 2023-as év hazai mérkőzéseire már 25 ezer bérletet értékesített.