Újra ifjúsági aranyérmet nyert a debreceni súlyemelő lány
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.10.10. 09:34 | Frissítve: 2022.10.10. 09:36
Debrecen - Kecskés Karina, a Debreceni FISZEJ SE versenyzője az idei U15-U17-es súlyemelő országos bajnokságon bizonyult a legjobbnak.
Kecskés Karinának a második ifjúsági aranyérmét is sikerült megszereznie a versenyen, ráadásul az abszolút bajnoki cím is az ővé lett a Nyíregyházán megrendezett versenyen.

Edzője, az egykori klasszis, Kecskés Zoltán tudatta: leánya ennél többet nem is érhetett volna el, hiszen ebben a sportágban csak két évig tart az ifjúsági korosztály.
- Jövőre megkezdjük a junior korosztályt ott három évig fogunk versenyezni, aztán pedig az U23 és felnőtt mezőny következik - mondta el a tréner, aki hozzátette: az országos csúcsot most nem sikerült elérni, amihez szakításban 71 kilót kellett volna teljesíteni, ez egy apró technikai hibán múlt csupán.
Kecskés Karina lökésben mind a három fogását teljesítette, mindössze három kilogrammon múlt az országos csúcs és a nemzetközi mesteri szint.
Ugyanezen a versenyen Halász Zsolt az ifjúsági 102 kilogrammos súlycsoportban bronzérmet szerzett, Kovács Márk pedig a serdülő korosztályban ötödik lett.