Új névvel, új élettel és új lendülettel lép a pástra a debreceni párbajtőröző
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2021.12.04. 10:50 | Frissítve: 2021.12.04. 10:54
Debrecen - Dr. Ludman-Mihály Kata számára az új útjának legközelebbi, legfontosabb mérföldköve december közepén az országos bajnokság lesz.
A Békessy Béla Vívóklub versenyzőjéről mostanság kevesebbet lehetett hallani. Persze nem tűnt el, csak kissé „átalakult”. Ezt a neve is híven tükrözi immár, hiszen a kiváló párbajtőröző nagyon fontos két betűvel és plusz családnévvel is gyarapodott. Dr. Ludman-Mihály Kata mintegy két esztendő után lépett ki újra a nemzetközi porondra. És vannak komoly tervei.

„Hosszú volt ez a nagyjából két esztendő, 2019-ben voltam utoljára világkupa versenyen. Miután bejött a covid-időszak, sorra maradtak el a versenyek. Aztán a második hullámot már én magam sem úsztam meg, egy hónapig tartott a gyógyulásom, ami után csak szigorú protokoll szerint kezdhettem el az edzéseimet.”
Kata természetesen korántsem tétlenkedett. Mert így több figyelmet, energiát tudott fordítani egyetemi tanulmányaira, cikkek írására, a disszertációjára, az olvasásra, a kertészkedésre. Sőt, azt mondja: mentálisan fel is tudott töltődni.
„Nagyjából heti két edzéssel azért igyekeztem szinten tartani magam, de nem a vívás volt a középpontban. Különleges élmény és egybeesés volt számomra, hogy miután szűk családi és baráti körben férjhez mentem a nyáron, augusztus 30-án sikerrel lezajlott a doktori disszertációm nyilvános védése a növénytermesztési és kertészeti tudományágban. Így aztán tényleg minden adott volt az újraindulásomhoz.”
A kiváló debreceni párbajtőröző már a Debreceni Egyetemen dolgozik tudományos munkatársként. Eddigi élsportolói pályafutása során számos kiemelkedő eredményt ért el. Ezután sem adná alább, de más módszerekkel, a felkészülését új alapokra helyezve vágott bele az újabb feladatokba.
„Igencsak régóta vívok már. Az utóbbi időszakaim nagyon sűrűek voltak, időnként erőt vett rajtam a fáradság, az idegi kimerültség. Azt elmondhatom magamról, hogy nekem már nem különböző mozdulatokat kell megtanítani. Kevesebb, de minőségibb edzésmunkára van szükségem, a heti nyolc-kilenc tréning helyett.
Kata úgy érzi, sikerült magában helyretenni mindent, s felállítani a fontossági sorrendeket. Rövid, illetve hosszabb távú céljai most is vannak a vívás területén.
„Az első, kisebb célom már meg is valósult, hiszen sikerült kijutnom a nemrég Észtországban megrendezett Glaive de Tallin versenyére, ahová a budapesti Felnőtt Női Párbajtőr Magyar Kupán kvalifikáltam magam. A versenyről – noha ez konkrét eredményben még nem mutatkozott meg – jó tapasztalatokkal térhettem haza. Egyelőre a legfontosabb számomra a december 17. és 19. közötti országos bajnokság lesz, ahonnan érmet szeretnék elhozni – akár az aranyat is.”'
És ami a távlati terveket illeti, sok sportolónak már ott lebeghet a szeme előtt 2023, a párizsi olimpia.
„Nem tartom lehetetlennek a kijutást, ez is egy cél számomra. De igaz, hogy viszonylag közel van, de azért mégis távol egyelőre. Ez a szezon mindenesetre fontos lépcsőfok lesz, mert választ ad arra a kérdésre, hogy mire megyek, hová jutok a megújított edzésmunkámmal. Bizakodó vagyok. Miért ne lennék az?”