Szombaton hazai pályán is bemutatkozik a Janeiro-vezette DVSC
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.08.04. 18:54 | Frissítve: 2022.08.04. 19:41
Debrecen - Először játszik hazai pályán a DVSC az OTP Bank Liga 2022/23-as kiírásában, a csapat szombaton 20 órakor az újonc Kecskemétet fogadja a Nagyerdei Stadionban.
A két gárda nyolc esztendeje találkozott utoljára NB I-es mérkőzésen a cívisvárosban, 2014 szeptemberében 0-0 lett a végeredmény.

Fotó: DVSC.hu
Az összesített mérleg a Loki javára kedvező, hiszen a tizennégy egymás ellen vívott első osztályú bajnokiból kilencet megnyert, két döntetlen mellett pedig csak háromszor kapott ki. A Kecskemét idén jutott fel, azonban tavaly így is megtréfálta a Lokit, a Magyar Kupában hosszabbítás után 2-1-re nyert saját pályáján.
Van tehát miért visszavágni, de ennél sokkal fontosabb a debreceniek számára, hogy a kisvárdai 2-2 után hazai közönség előtt sikerüljön megszerezni a három pontot.
A vendégek masszív, összeszokott csapatot alkotnak, a nyitányon a Vasas még emberelőnyben sem bírt velük (0-0). Az azon a mérkőzésen kiállított Sági Milán nem játszhat szombaton, a Lokinál viszont az eltiltását letöltött Kusnyír Erik visszatérhet.
Javában zajlik online, illetve a DVSC Shopban és a stadion további pénztáraiban a 2022/23-as szezonra szóló bérletek, illetve a szombati meccsre szóló jegyek árusítása (mindennap 10 és 18 óra között), a találkozó napján az ajándékbolt és a pénztárak is 14 órakor nyitnak.