Sok kézis palánta adott számot tudásáról Debrecenben
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.11.03. 10:12 | Frissítve: 2023.11.03. 10:14
Debrecen - A tavalyinál is több, hatvan gyerek vett részt az idei központi kézilabdás kiválasztó debreceni fordulóján.
A DVSC Schaeffler hivatalos honlapja emlékeztet arra, hogy a 2022/23-as szezontól az akadémiák egységesen fellépve, közös kiválasztókat szerveznek, a jelentkezők pedig eldönthetik, hogy az első körben a budapesti, debreceni és győri fordulók közül melyiken mérettetik meg magukat.
Fotó: dvsckezilabda.hu
Az első körből szűkítik a szakemberek a létszámot a második körre, amelyet a NEKA-n, Balatonbogláron rendeznek meg. Minden helyszínen egységes volt a gyakorlatsor, melyet a helyi akadémia szakembereinek irányításával végeztek el a gyerekek, és az értékelési szempontrendszer is ugyanazon elemeket tartalmazta.
Az első fordulót október 30-án Budapesten, az Elek Gyula Arénában rendezték meg, a második forduló házigazdája a Győri ETO Kézilabda Akadémia volt, október 31-én.
November 2-án, a harmadik fordulóban a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban hatvan gyerek jelent meg.
Két edzéscsoportot alkotva mutathatták meg tudásukat az őket figyelő, különböző akadémiákról érkező szakembereknek.
A köszöntőket követően A debreceni akadémia vezető erőnléti edzője, Sebestyén Örs vezényelte le a bemelegítést, majd előkerültek a labdák. Az edzéseken Győrvári Viktor és Márián Blanka irányításával dolgoztak a mezőnyjátékosok, a kapusokkal Kalocsai Erika foglalkozott.
A gyerekeket az FTC Kézilabda Akadémia, a NEKA és a Győri ETO Akadémia szakemberei is értékelték a debreceniek mellett, így komplex kép alakul ki minden jelentkezőről.
A szakemberek döntik el, hogy mely játékosoknak lesz lehetőségük megmutatni tudásukat a második fordulóban, a NEKA-n, november 20-án.