Raikkönen nagyon örülne a hőségnek a Hungaroringen
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.07.26. 11:44 | Frissítve: 2013.07.26. 11:44
Budapest – A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj idejére jósolt hőségben bízik Kimi Raikkönen, a Lotus istálló finn pilótája, aki a világbajnoki pontverseny harmadik helyéről szeretne előrébb lépni egy sikeres mogyoródi szerepléssel.
A Ferrarival 2007-ben vébét nyerő 33 éves versenyző 41 ponttal van lemaradva a címvédő és az összetettben most is az élen álló német Sebastian Vetteltől (Red Bull).

„Tény, hogy az idény eddigi futamain a hőség sokat segített nekünk, a nagy melegben sokkal gyorsabbak tudtunk lenni” – nyilatkozott Raikkönen a mogyoródi versenyhétvége előtt.
Az időjárás-előrejelzések szerint a vasárnapi futamon akár 38 fokos hőség is lehet, és ez nemcsak a finn pilótának, hanem csapattársának, a francia Romain Grosjeannak is kedvezhet, a Lotus autói ugyanis a mezőny egyik legjobbjaként tűrik a forróságot.
„Túl sokszor voltam már második Magyarországon” – tette hozzá Räikkönen, aki tavaly, valamint 2003-ban, 2007-ben és 2009-ben is a dobogó második fokára állhatott fel Mogyoródon. A finn arra is utalt, hogy az időmérő edzésen elért eredménynek nagy a jelentősége a futam szempontjából: „Pontosan tudom, hogy a Hungaroringen mennyire fontos elsőként elfordulni az első kanyarban.”
A XXVIII. Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnap 14.00 órakor rajtol a mogyoródi pályán.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)