Önmagát felkészítve lett világbajnok Rómában a Debrecenben edző sámsoni tornászlány
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2022.10.31. 17:35 | Frissítve: 2022.10.31. 18:09
Debrecen - Szilágyi Judit a felnőttek mezőnyében bizonyult a legjobbnak a World Dance Championship versenyén, ahová 15 országból érkeztek tornászok.
A World Dance Championship nemzetközi táncversenyen, Rómában egy másik debreceni vonatkozású diadal is született, hiszen a "Felnőtt special" kategóriában versenyző Szilágyi Judit szintén győzni tudott.

Fotó: magánarchívum
A Hajdúsámsonban élő és az ottani II. Rákóczi Ferenc Gimnázium érettségi előtt álló diákja már korábban is számtalan sikert ért el a Feeling színeiben. Azonban az idén önállósította megát, így a júniusi Unity For Passion Dance Fest versenyéről kapta meg a kijutás lehetőséget Rómába. Továbbra is Debrecenbe járt be tréningezni, de immár a tematikát és a koreográfiát is a saját elképzelései alapján alakította ki és születi támogatásával utazhatott Itáliába.
A produkció az "EM" címet kapta és extra nehézségként Judit három mazsorett bottal táncolta el a versenyszámát, ami a zsűri döntése alapján a legjobbnak bizonyult a maga kategóriájában.
"Még mindig extázisban vagyok, mert hihetetlen az egész." - mondta Judit,
aki már úton van hazafelé, Hozzátette: az élet azonban nem áll meg.
Az érettségi után a fővárosba, a Táncművészeti Egyetemre készülő lány még ebben a hónapban Szerbiában fog versenyezni és több hazai megmérettetésen is részt vesz majd.