Nincs menekvés a Himalája fogságából: Erőss Zsolt családja már gyászol
Szerző: MTI/VIDGET/RTL Klub | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.05.23. 05:21 | Frissítve: 2013.05.23. 17:50
Budapest - A hegymászó felesége már felkészítette négy esztendős gyermeküket arra, hogy édesapja nem jön haza.
Nincs bevett módszer az eltűntek mentésére a Himalájában, a bajba került magyar expedíció szóvivője szerint most nagyon sok múlik azon, elég kipihent lesz-e valamelyik serpa, hogy újabb mentőakció indulhasson a két hegymászó felkutatására, hiszen ők is az életüket kockáztatják.
A magyar expedíció két hegymászója, Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnését szerda délelőtt jelentették be, miután a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő alaptáborban, sem annak környékén nem találták meg őket. A két hegymászó előzőleg sikeresen megmászta a világ harmadik legmagasabb hegyét, a 8586 méteres Kancsendzöngát. Kedd délután óta minden rádiókapcsolat megszakadt a mászókkal.
A szóvivő kiemelte: az adott helyzettől függ, indítanak-e bármilyen mentő vagy felderítő akciót az eltűntek felkutatására. A Himalájában nincsen szervezett mentés, mint például az Alpokban, ahol a Vöröskereszttől bárhol lehet segítséget kérni. "A Himalájában vagy összejön egy mentési akció vagy nem" - fogalmazott Vincze Szabolcs.
A műlábas futó felesége, Sterczer Hilda, aki maga is tapasztalt hegymászó, egy szerda esti televíziós interjúban azt mondta, oxigénpalack nélkül ilyen sok órát tölteni a nyolcezres magasságban az emberi szervezet számára lehetetlen, s ha még ki is bírták volna a magyar sportolók a szabadban töltött -30 fokos éjszakát, a testük már nem képes megküzdeni a rettenetes magasság körülményeivel. Már akkor tudta, hogy nagyon nagy baj van, amikor kiderült, hogy egy egész napig tartott a csúcstámadás. Maximum ennyi időt lehet eltölteni az oxigénszegény magasságban a felmenetellel és a csúcsról való visszaérkezéssel összesen. Ezúttal azonban csak a felfelé való lassú kapaszkodás vitt el egy napnyi időt. Nagyobbik gyermeküket, a négy esztendős Gerdát már felkészítette arra, hogy édesapja nem érkezik haza a Himalája fogságából.
Még kutatnak a serpák és egy koreai mászót mentenek
Most is fent vannak a Kancsendzöngán a serpák, akik kutatnak az eltűnt magyarok után és egy koreai mászót mentenek – közölte Kollár Lajos expedícióvezetőre hivatkozva csütörtökön a Magyarok a világ nyolcezresein szóvivője.
„Ha Zsolték a sátrakban nem voltak, rádión nem jeleztek, látni nem lehet őket a négyes tábor feletti csúcsrészeken sem, akkor ott vége! 23-a van, ennyi időt nem lehet kint tölteni 8000 méteren, úgy legyengülve pláne. Ebbe bele kell törődni” – fogalmazott az alaptáborban tartózkodó Kollár Lajos, akinek beszámolóját Vincze Szabolcs juttatta el az MTI-hez. Közlése szerint ugyanott folyik még egy közös mentés, a koreai csapat 2 serpája és egy mászója van komoly bajban.
„Zsoltékat meg kellene találják, ha élnek, de nyomuk sincs! Közös az érdek, de nem találják. A koreaiak a négyes egyik sátrában vannak! Onnan kell őket lementeni! Ők még élnek! Még! Holnap reggel el kell hagyjuk az alaptábort, itt a monszun a sarkunkban. 5-6 nap múlva érünk Katmanduba!” – írta Kollár Lajos beszámolójában.
Klein Dávid: senki nem azért megy a hegyek közé, hogy meghaljon
Senki nem azért megy a hegyek közé, hogy meghaljon, mindannyian tudjuk: az a feladat, hogy felmenjünk és le is jöjjünk - fogalmazott az MTI-nek csütörtökön Klein Dávid hegymászó, aki több mint tíz éve ismerkedett meg a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolttal.
Mint mondta, a hegymászókat a siker hajtja, azonban alaposan mérlegelniük kell, mikor mit tesznek azért, hogy maximalizálják a siker esélyét úgy, hogy közben a lehető legalacsonyabb legyen egy esetleges tragédia lehetősége.
„Jó esetben az ember jól méri föl a hegyen kialakuló állapotokat és saját aktuális erőnlétét. Rossz esetben előfordulhat, hogy hibázik” – fogalmazott Klein Dávid. Kiemelte: a két magyar mászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter tudhatja csak, hogy miért vállalták el a hosszúnak számító, több mint 24 órás csúcsmászást. „Valószínűleg úgy érezték, fizikai állapotuk és a hegyen uralkodó körülmények lehetővé teszik, hogy egy hosszabb csúcsmászással érjék el a legmagasabb pontot” – tette hozzá Klein Dávid.
Kifejtette: a 8000 méter körüli – a közbeszédben halálzónaként emlegetett – magasságban drámai változások érik az emberi szervezetet. Mint mondta, leginkább egy erős részegséghez hasonlít az az állapot, amelybe a hegymászók 8000 méter körül kerülnek. „A gondolkodásunk esetlenebbé válik, természetesen ez hat az ítélőképességre is. A mozgásunk lassul, bizonytalanabbá lesz, a látóterünk beszűkül, a légzés nehézzé válik, a legeslegfelső, 8500 méter feletti zónában már csak 1-2 lépést teszünk meg percenként” – érzékeltette a helyzetet Klein Dávid.
Mint megjegyezte, 8000 méter fölött „tényleg annyira nehéz létezni, annyira emberidegen ez a környezet, hogy rendkívüli odafigyelést igényel a túlélés. Szinte az szorul magyarázatra, hogy mitől élünk túl ebben a magasságban, és nem az, hogy mitől halunk meg esetleg”.
Kiemelte, hogy a motiváció is egy nagyon „trükkös” dolog, mert egy bizonyos pontig nagyon kell magukat motiválniuk a mászóknak, hogy menjenek tovább, de ha a csúcs már elérhető távolságban van, amikor az emberben tudatosul, hogy „már csak ennyi óra vagy ennyi méter hiányzik”, akkor annyira el akarják érni, hogy kezdik feszegetni határaikat, ilyenkor nehéz visszafordulni, nehéz „elengedni a csúcsot”.
Klein Dávid szerint nem azért nehéz megmászni a 8000 méternél magasabb hegyeket, így a Kancsendzöngát, mert hegymászó-technikailag annyira bonyolult lenne, hanem azért, mert a viszonylag egyszerű hegymászófeladatokat nagyon hosszú ideig és nagyon nagy magasságban kell végrehajtani. Hozzátette: az Alpokban például sokszor másznak technikailag sokszorosan bonyolultabb helyeken, de ott nem kell számolni extrém magassággal és ennyire hosszú idővel.
Felidézte, hogy a Kancsendzönga csúcsának meghódítása után a magyar hegymászóknak kétszer is kényszerbivakolniuk kellett, ami azt jelenti, hogy a hegymászók a szabad ég alatt, mínusz 30 fok körüli hidegben voltak kénytelenek éjszakázni, ilyen körülmények között pedig nemcsak az emberi szervezet, hanem az esetleges segítséget jelentő rádió akkumulátora is feladja a harcot.
„Azon nincsen különösebb csodálkoznivaló, hogy Zsolt rádiójának akkumulátora lemerült. Egyébként valószínű is, hogy az akkumulátor előbb merült le, mint maguk a hegymászók, hiszen az utolsó megfigyelés szerint az egyik hegymászó lefelé mozgott, miközben már nem volt rádiókapcsolat” – jegyezte meg Klein Dávid.
Hozzátette: léteznek bonyolult berendezések, amelyek segíthetik a hegymászókat, a lavinarádióval például a hó alatt rekedt mászókat meg lehet találni, de nem szokták magukkal vinni, mert „nem ez a nehézség a dologban”. Úgy vélte, GPS használatának sincs túl sok haszna, a hegymászók jellegzetes alakzatok – például sziklagerincek – mentén navigálnak, azt jól meg lehet mondani, hogy rajta van-e valaki egy egy, maximum két lépés széles részen vagy nincs.
„Lehetne ilyen űrtechnológiákban gondolkozni, de nem az a baj, hogy nincs náluk egy bizonyos felszerelés, hanem az a baj, hogy nagyon-nagyon elgyengültek, valószínűleg végkimerültek” – mondta Klein Dávid a magyarokról. A kimerült embereknek a folyadék, mondjuk egy korty tea sokkal jobban hiányzik, mint valamilyen technikai eszköz – tette hozzá.
Ennek kapcsán elmondta, hogy ha az ember hosszú csúcsmászásra készül, nem rossz ötlet egy főzőfejet és gázt magával vinnie, hogy havat tudjon magának olvasztani. Erőss Zsolték esetében azonban nem lehet tudni, hogy eleve tervezték-e a hosszú csúcsmászást vagy időközben változtattak a stratégián, és az is lehet, hogy főző is volt náluk.
Kiemelte, hogy egyelőre nagyon sok a bizonytalanság, nem lehet tudni, pontosan mi történt. „Úgy gondolom, hogy ez lejátszott, befejezett történet, de nem ismerjük a végét, nem tudjuk, mi történt a tegnapi hírek óta” – fogalmazott Klein Dávid, hozzátéve: próbál mindenkit arra biztatni, hogy ismerje meg a tényeket ahelyett, hogy találgatásokból túlságosan messzemenő következtéseket vonna le. Hozzátette: még hosszú ideig fogják elemezni a történteket hangsúlyozottan azért, hogy tanuljanak belőle.
Klein Dávid felidézte, hogy 1999-ben találkozott először Erőss Zsolttal, 2003-ban pedig a pakisztáni expedíció alkalmával több hónapot töltöttek együtt.
A legnehezebben az oxigénhiánnyal küzd meg a szervezet
A több ezer méteres magasságban az oxigénhiány okozza a legnagyobb megterhelést a szervezetnek, hiszen a páratartalom, a vér oxigénszaturációja és a mínusz 30 fokos hideg nagyon eltér attól, amelyhez egy európai szervezet hozzá van szokva - fejtette ki Petrekanits Máté, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának tudományos munkatársa az MTI-nek.
A szakember annak kapcsán beszélt minderről, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter, miután hétfőn sikeresen megmászta a Kancsendzöngát, a lefelé vezető úton eltűnt. „A hegymászók keményen edzenek ezekre az extrém körülményekre, azonban ehhez a szervezetet igazán csak abban a magasságban lehet hozzászoktatni és azt is csak nagyon hosszú idő alatt. Az ott élő emberek évezredek alatt akklimatizálódtak a több ezer méter magasban lévő klímához, amelyhez a hegymászóknak csak néhány napjuk, esetleg hetük van hozzászokni” – mutatott rá az orvos.
Az extrém magasságban fellépő oxigénhiány következtében alapvető életfunkciók is károsodnak, és ez nagyon nehézzé teszi a mászást. A szervezet a végsőkig próbálja biztosítani az agy megfelelő keringését, így a többi szervhez, például az izmokhoz – amelyek működése az elsők között áll le – már nem jut megfelelő mennyiségű oxigén. „Ilyenkor először csak vánszorogni tud az ember, később már azt se. Borzasztó lehet, ha a sportoló valamilyen formában érzékeli, hogy kellene mennie, de az agya már hiába adja ki a parancsokat, az izomzat képtelen teljesíteni a feladatot” – mutatott rá a kutató.
A rendkívüli hideg is nagyon megterheli a szervezetet és óriási energia-befektetéssel jár, valamint azt is nehezen értelmezi az agy, hogy itt a napsütésben nem hűteni, hanem fűteni kell a szervezetet.
A szakember kifejtette: nagyon egyénfüggő, hogy valaki mennyi ideig képes életben maradni ilyen szélsőséges körülmények között. „Függ ez az egyén edzettségétől, felkészültségétől, izomtömegétől és a szív keringési mutatóitól is, mert az izomban levő energiaraktárak, a máj vagy bármely szerv, amely ebben tud segíteni, nagyon behatárolja azt, hogy mennyire tűri a szervezet ezt a megpróbáltatást” – hívta fel a figyelmet Petrekanits Máté, aki szakértőkre hivatkozva úgy fogalmazott: két napnál tovább nem valószínű, hogy túl lehet élni ilyen megterhelő körülmények között.
Spanyol hegymászó: nem volt elég idő és kötél
Időben kockázatosnak és kötelek hiányában veszélyesnek is találta az utolsó, kevesebb mint 300 méternyi magasság megmászását Carlos Soria spanyol hegymászó, ezért nagyjából 8300 méter magasan úgy döntött, visszafordul a Kancsendzöngáról, ahol szerdai bejelentés szerint eltűnt két magyar hegymászó.
A 74 éves Soria a hegymászással foglalkozó egyik internetes oldalnak, a spanyol nyelvű Desnivelnek nyilatkozott csúcshódítási kísérletéről, amelyet expedíciója Erőss Zsolttal és Kiss Péterrel – és további nyolc személlyel – együtt kezdett meg, de a magyarokkal ellentétben végül nem kockáztatta meg, hogy felmásszon a csúcsig.
Soria az interjúban megerősítette, hogy öten tűntek el, két magyar, egy koreai és két serpa, és úgy foglalt állást, hogy már nincsenek életben. Egyúttal rettenetesnek nevezte az érzést, hogy az útnak indultak közel fele nem tért vissza.
Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnését szerdán délelőtt jelentették be. A két magyarnak hétfőn sikerült feljutnia a Nepál és India határán található, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára. Ezután azonban kimerültséggel küzdöttek, és a lefelé vezető úton el is szakadtak egymástól. Erőss Zsoltot és Kiss Pétert eddig nem találták meg a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő 4-es táborban, sem a környékén. Hasonlóképpen eltűnt a koreai csapat 2 serpája és egy mászója.
A roppant tapasztalt Soria – a Desnivelnek már az alaptáborból nyilatkozva – kifogásolta, hogy miközben egy ilyen expedícióhoz együttműködésre lenne szükség valamennyi résztvevő között, erre többen nem voltak tekintettel.
Elmesélte, hogy már 8300 méter körül jártak, amikor úgy ítélte meg, hogy a hátralévő szakasz megtételére már nincs elegendő idő, ha biztonságosan le is kívánnak ereszkedni. Ráadásul nehéz volt a terep is, és nem rendelkeztek elegendő kötélzettel. Emiatt úgy döntött, hogy aznap már nem kísérli meg a csúcs meghódítását, hanem visszaereszkedik.
Carlos Soria elmondta, már a táborban tudták meg, hogy többen eltűntek a csúcsnál, egyebek között abból, hogy a spanyol expedíció orvosához érkeztek a hívások. Kifejtette a spanyol hegymászó azt is, hogy egyelőre lemondott a csúcs meghódításáról, mégpedig az időjárási és felszereltségi nehézségek mellett a többi hegymászó elvesztése okozta lelki teher miatt. Utalt egyúttal arra, hogy véleménye szerint érdemi mentőakció nem folyik az eltűntek keresése érdekében.
Soria az interjúban általánosságban bírálta, hogy a Kancsendzöngát meghódítani kívánó hegymászók közül sokan nem gondoskodnak megfelelő felszerelésről és – részben anyagi okokból – elegendő serpáról. Mint fogalmazott, „ez nem az Everest”, ahol a hegymászókat jobb körülmények várják, a Kancsendzöngára indulók sokkal inkább magukra vannak utalva.
Farkas Péter: több előjele volt a tragédiának
Több előjele volt a magyar hegymászók tragédiájának, elsőként az, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter a csúcstámadást megelőzően nem érte el a felső négyes tábort - mondta Farkas Péter, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke az MTI-nek csütörtökön annak kapcsán, hogy a sportemberek a 8586 méter magas Kancsendzönga csúcsának meghódítását követően ereszkedés közben eltűntek.
A szakértő szerint a csúcstámadó tábort viszonylagosan jó állapotban, frissen kell elérni. A hegymászók azonban nem érték el a felső négyes tábort, hanem elcsigázottan felállítottak egy köztest 7250 méteren, így a csúcstámadás hossza megnövekedett.
A másik kritikus pontot abban látja Farkas Péter, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter csak 18 órakor értek fel a csúcsra, több mint 24 órás menetelés után. "Íratlan szabály, hogy a csúcsról 13-14 órakor vissza kell fordulni, a csúcstámadást pedig minél korábban, hajnali 2-3 óra körül megkezdeni" - mondta a szakember.
Hangsúlyozta, hogy ha valaki nem éri el a csúcstámadó tábort, akkor rossz állapotban van. „Vissza kellett volna fordulni, lejjebb regenerálódni vagy feladni. Azonban ebben a magasságban az ember nem tud racionális döntést hozni. Az agy nem kap elég oxigént, a hegymászón fásultság, bódultság vesz erőt és nem foglalkozik azzal, mi történik. Ha leesik például a kulacs, nem hajol le érte, fura állapotba kerül”.
Arra a – magyar idő szerint – csütörtök délelőtti hírre reagálva, hogy még akkor is kutattak serpák az eltűntek után, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke azt mondta, a keresők csak feltételezik, hogy körülbelül hol lehetnek az eltűntek, de a hegy hatalmas, nagy a hó, a szél, a látási viszonyok pedig vagy kiválóak vagy nagyon rosszak.
„A holttestet fél óra alatt belepi a hó, ha valaki ki- vagy becsúszott egy hasadékba, bucka mögé, nem lehet észrevenni. A serpák lehetőségei is korlátozottak: igyekeznek felmenni a magaslatokra, pásztázni a környéket és valamilyen sötétebb dolgot találni, de minimális az esély, hogy megtalálják az eltűnt hegymászókat” – tette hozzá Farkas Péter.
„A holttestet fél óra alatt belepi a hó, ha valaki ki- vagy becsúszott egy hasadékba, bucka mögé, nem lehet észrevenni. A serpák lehetőségei is korlátozottak: igyekeznek felmenni a magaslatokra, pásztázni a környéket és valamilyen sötétebb dolgot találni, de minimális az esély, hogy megtalálják az eltűnt hegymászókat” – tette hozzá Farkas Péter.
Erőss Zsolt felesége: véget értek a mentőakciók
Mivel a Kancsendzöngán már este van, ha volt is ma valamilyen mentőakció, annak mostanra be kellett fejeződnie – mondta Sterczer Hilda, a Himalájában szerdán eltűnt egyik magyar hegymászó, Erőss Zsolt felesége csütörtökön az MTI-nek.
Sterczer Hilda úgy tudja, csütörtökön is szerveztek mentőakciót a két eltűnt magyar és egy koreai mászóért. „Azok, akik a kettes tábor környékének átfésülését végezték, mostanában érhetnek le, de akit eddig nem sikerült lehozni, azt már nem is fogják, akkor tényleg vége” – fogalmazott. Kitért arra, hogy csak Kollár Lajos expedícióvezető e-mailjeiből tud tájékozódni, vele telefonon utoljára szerdán tudott beszélni. Ő írt neki a mai kutatásról is.
Erőss Zsolt felesége, aki maga is hegymászó, azt mondta, pénteken mindenki elhagyja az alaptábort, vagyis aki holnap le akar jönni a hegyről, annak reggelre el kell érnie azt. „Ott már este van”.
Az alaptáborban tartózkodó Kollár Lajos csütörtök délelőtti beszámolóját Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője juttatta el csütörtökön az MTI-hez. Ebben az expedícióvezető azt írta, hogy fent vannak a Kancsendzöngán a serpák, akik az eltűnt magyarok után kutatnak és egy koreai mászót mentenek. Szavai szerint azonban „ha Zsolték a sátrakban nem voltak, rádión nem jeleztek, látni nem lehet őket a négyes tábor feletti csúcsrészeken sem, akkor ott vége! 23-a van, ennyi időt nem lehet kint tölteni 8000 méteren, úgy legyengülve pláne. Ebbe bele kell törődni.”
Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnését szerdán délelőtt jelentették be. A két magyarnak hétfőn sikerült feljutnia a Nepál és India határán található, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára. Ezután azonban kimerültséggel küzdöttek, és a lefelé vezető úton el is szakadtak egymástól. Erőss Zsoltot és Kiss Pétert nem találták meg a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő 4-es táborban, sem a környékén. Kedd délután óta minden rádiókapcsolat megszakadt a mászókkal.
A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A Kancsendzönga csúcsának meghódításával Erőss Zsolt immár a tizenkettedik 8 ezernél magasabb hegyre jutott fel, Kiss Péternek ez volt az első „nyolcezrese”.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)