NB III: DEAC-meccset közvetít a DTV, rangadón bizonyíthat a kis Loki és játszik a HSE is
Szerző: Péter Szabolcs | peter.szabolcs@dehir.hu Közzétéve: 2022.12.02. 09:43 | Frissítve: 2022.12.02. 11:35
A 20. forduló következik a magyar labdarúgás harmadik vonalában. A piros-fehérek szombaton, míg a DEAC, illetve a HSE vasárnap 13 órától játszik.
A kis Loki legutóbb a Jászberényi FC-t szórta meg három góllal. A Máté Péter által irányított gárda most jóval nehezebb ellenfél ellen bizonyíthat, szombaton, a forduló nyitómérkőzésén ugyanis a dobogós Kőrösladányi MSK otthonába látogat.

A DEAC gárdája az előző fordulóban győzelmet szerzett a tabella utolsó helyén tanyázó Békéscsaba II. ellen. Vasárnap hazai pályán, a Füzesgyarmati SK ellen bizonyíthat az egyetemi alakulat. A viharsarkiak elleni sikert követően Sándor Tamás legénysége egy újabb győzelemmel akár a dobogó harmadik fokára is felugorhat.
A mérkőzést élőben közvetíti a Debrecen Televízió és a Dehir.
A Hajdúszoboszlói SE együtteséhez az FC Hatvan érkezik vendégségbe vasárnap. A HSE az előző fordulóban otthon kapott ki a Kisvárda második csapatától. Ráadásul a tabella közepén helyezkedve, összesen egy pont választja el a fürdővárosiakat hétvégi ellenfelüktől, így kifejezetten kiélezett csata várható.